* Chapter 18 - Az erkély II.

Drága olvasóim!

Egy újabb hétvége egy újabb résszel. Valamint nem utolsó sorban egy vadonatúj külsővel. Mit gondoltok, jó lett a design? Tudom talán nem lett a leghosszabb a rész, viszont annál izgalmasabb. Talán a címből is kapizsgáljátok már, hogy mi fog történni.. de az is lehet hogy nem. Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok a véleményeitekre!

Jó olvasást mindenkinek! :) 

----------------------------------------

Ott ültünk az erkélyen egymással szemben és minden olyan.. békésnek tűnt. Ashley mereven a kezében lévő whiskey-s poharat bámulta, arcán mély megfontoltság látszott, végül vett egy mély levegőt, rám emelte a pillantását és belekezdett a történetébe.
- Néhány évvel ezelőtt ismertem meg őt. A srácokkal minden hétvégén ugyan abba a pub-ba jártunk el szórakozni és Lia felszolgálóként dolgozott ott. Mindig ő hozta ki az italokat és már az első pillanattól fogva úgy éreztem, nem véletlenül találkoztunk. - magyarázta őszinte mosollyal az arcán én pedig egyre furcsábban éreztem magam.. mi a fene ez.. talán.. esküszöm ha nem tudnám, hogy mennyit veszekszünk és ki nem állhatjuk egymást még azt hinném, hogy féltékeny vagyok arra a lányra.. vagy várjunk csak.. Mi a franc?!
- De mi történt köztetek, hogy szétmentetek? - kérdeztem és azt hiszem a hangomból kihallatszott hogy mennyire nem akartam a nyálas részekről tudni..
- Néhány héttel később egy részeg fószer belekötött és a karjánál fogva rángatta őt. Annyira bepipultam rá, hogy ha a srácok nem fognak vissza.. talán ott helyben agyonverem.. - suttogta összeszorított fogakkal. Pontosan láttam a szemeiből sugárzó haragot és gyűlöletet. Minden idegszálával megfeszült és a kezét is ökölbe szorította - Persze a pultos srác azonnal hívta a mentőket és a rendőröket. 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okoztam neki. De a menedzserünk mindent elintézett és megúsztam egy figyelmeztetéssel.. - csukta be a szemeit és egy mély lélegzetet vett.
- Istenem Ashley.. - csúszott ki akaratlanul is az ajkaimon - Én.. nagyon sajnálom..
- Az volt az utolsó eset, hogy bárkivel is verekedésbe kerültem.
Bevallom a hirtelen támadt csönd egy kicsit megrémisztett. Ashley nyakán és karján csak úgy dagadtak az izmok. Mennyi mindent nem tudtam róla.. mennyi mindent kellett eltitkolnia a világ elől. 
- Soha nem hittem volna, hogy..
- Micsodát? - fojtotta belém a szót - Hogy egy agresszív állat vagyok?
- Nem - suttogtam halkan - Hanem, hogy saját magadat is feláldozva kiállsz egy nő mellett.. - amikor kimondtam ezeket a szavakat Ashley hitetlenül a szemembe nézett és ha csak egy pillanatra is de olyasmit láttam az arcán, amit még soha életemben azelőtt. Hálát.
- Néhány héttel az incidens után egyre közelebb kerültem Lia-hoz. - folytatta a mesélést - Aztán végül egy koncert után amikor ünnepeltünk a srácokkal, összejöttünk. Onnantól kezdve megállás nélkül együtt voltunk és én soha nem voltam még olyan boldog mint akkor.. - miután kiitta a pohár teljes tartalmát, vissza tette azt az asztalra és egy rövid ideig elhallgatott. Furcsa érzésem támadt.. úgy éreztem, hogy a verekedés csupán egy villámlás volt, ahhoz a viharhoz képest ami majd ezután jön.
- Ha nem akarsz beszélni róla, nem erőltetem.. - mondtam halkan, de ő mintha meg se hallotta volna folytatta.
- Tudod eleinte tényleg minden rendben ment. De aztán beütött a baj.. és minden a feje tetejére állt. - itt megköszörülte a torkát, feljebb tornázta magát a karszékben és mélyen a szemembe nézett - Lia becsapott.. egyszerűen csak kihasznált.
- Ezt hogy érted? Mi történt? - kérdeztem és közben közelebb ültem hozzá a székemmel.
- Kiderült, hogy a pub-ban.. minden ami történt.. előre megtervezték..
- Tessék?
- Az egészet megrendezték. Még csak nem is szeretett igazán.. csak színjáték volt.. - sóhajtott fájdalmas arckifejezéssel.
- Ezt nem tudom elhinni.. - suttogtam.
- Pedig ez az igazság. Lia csak a pénzemre hajtott és egy cseppet sem érdekelte az, hogy én mit érzek iránta.. - egy nagyot nyelt és úgy folytatta - Lia volt az első lány az életemben, akivel többet akartam mint egy egy éjszakás kaland. Ő pedig egyszerűen csak átgázolt rajtam. Csapdába csalt és utána eldobott magától, mert nem kaphatta meg azt ami kellett neki. Érted ezt? Semmibe vette az érzéseimet.. - mondta egyre halkabban nekem pedig a szívem szakadt meg érte.
Éreztem, hogy a mellkasomból mindjárt kiszakad a szívem, olyan hevesen kalimpált. Mélységesen sajnáltam Ashley-t. Rengeteget szenvedhetett a múltban és a mai napig nem tudta túltenni magát rajta.
Most már értem. Mindent értek. Ezért viselkedett olyan furcsán. Ezért volt olyan zárkózott és otromba. Attól félt, hogy ha közel enged magához én is azt fogom tenni vele, amit Lia. Istenem, hogy milyen ostoba voltam! Miért nem vettem észre, hogy sokkal de sokkal több van a dolgok mögött, mint amennyit képzeltem. Hogy is gondolhattam, hogy azért volt olyan szemét velem, mert gyűlöl engem?
- Szóval akkor.. ez az egész.. ez azt jelenti, hogy Te nem is gyűlölsz engem? - kérdeztem reszketeg.
- Hogy én téged? - fordította felém a tekintetét - Nem Amber, én soha nem gyűlöltelek téged. Tudom csúnyán viselkedtem veled.. de nem gyűlöltelek.. - válaszolta halkan, majd megeresztett felém egy apró, ám annál őszintébb mosolyt.
Hirtelen úgy éreztem forog velem a világ. Rettenetesen félreismertem őt. Olyan goromba voltam vele.. mindig csak veszekedtünk és nem is tudtam, hogy ennyi minden történt vele.
Pár percig csak néztük egymást, aztán Ashley elfordította a fejét és a várost kezdte kémlelni. Annyira tenni akartam valamit.. annyira szerettem volna visszaforgatni az idő kerekét, hogy helyre hozhassam azt a sok rosszat.. annyira nagyon bánom már, hogy szemét voltam vele..
A következő pillanatban finoman a tenyerébe csúsztattam a kezem és összekulcsoltam az ujjainkat. Ő csak meglepetten lepillantott az ölében heverő kezeinkre, majd a karomon végigvezetve tekintetét mélyen a szemembe nézett. Ott abban a pillanatban megbántam minden rosszat, amit valaha is tettem ellene és amit valaha is tettünk egymás ellen. Hibáztunk mind a ketten, nem voltunk elég türelmesek a másikhoz, de úgy érzem ez az egész nincs és nem is történik meg, ha akkor, az első találkozásunkkor kicsit kedvesebb vagyok vele.
- Annyira sajnálom ami történt Ashley.. mindent. Azt ami veled történt. Amit miattam kellett átélned és azt is, hogy olyan hisztis bunkó voltam veled.. nagyon sajnálom. - majd hirtelen kibuggyantak a könnyeim és már nem is tudtam visszatartani őket - Kérlek bocsáss meg nekem..
- Ne, ne.. kérlek ne sírj! - fogta kezei közé az arcom - Te nem tettél semmi rosszat. Nagyon nehéz volt neked akkor és erről nem te tehetsz. Hallod?
- De akkor is lehettem volna sokkal kedvesebb veled..
- Igen, ahogy én is.. de ez már a múlté. Csak felejtsük el az egészet, rendben?
- Szóval, akkor már nem haragszol rám? - kérdeztem szipogva, közben ő pedig letörölte a könnyeimet hüvelykujjával.
- Istenem Amber, dehogy haragszom rád! - sóhajtott egy nagyot, én pedig meg se vártam amit mondani akart, felültem a székben, átkulcsoltam a nyakát és szorosan a mellkasához bújva magamhoz öleltem őt. Pár másodperc hezitálás után ő is szorosan átfonta karjaival a derekam és fejét a nyakamba fúrva viszonozta az ölelésem. Annyira jólesett az érintése. Annyira boldog voltam, hogy nem gyűlölt és istenem olyan hihetetlenül jó illata volt, hogy még a vesém is belebizsergett.
- Azt hiszem most már ideje lenne bemennünk. Hűvös van és nem hiányzik, hogy mind a ketten megfázzunk.. - mosolygott rám, majd elengedte a derekam és a kezemnél fogva felsegített. Hiba volt.
A következő pillanatban, épp csak hogy felálltam, hirtelen annyira megszédültem és olyan erősen forgott velem a világ, hogy már hiába próbáltam megkapaszkodni az erkélyajtóban, bármi amihez hozzáértem kicsúszott a kezemből. Zúgott a fejem, a szívem majd kiugrott a helyéről a mellkasom pedig szinte szétfeszült a nyomástól.
Még halványan láttam, ahogy Ashley utánam kap és valamit kiabált is, de már nem értettem pontosan. Valami hideg a hátamhoz ért és egy erős nyomást éreztem a fejemen, és akkor megtörtént a legrosszabb. Már nem láttam és nem is hallottam semmit. Nem éreztem, nem lélegeztem és legfőképpen nem éltem. Minden elsötétült előttem.

* Chapter 17 - Az erkély

Drága olvasóim!

Meg is hoztam a folytatást. Úgy érzem eddig ez lett talán az egyik leghosszabb rész. Örülök, hogy sikerült ennyit írnom, sokat dolgoztam vele. Remélem megérte és tetszeni fog Nektek. Rettenetesen fontos lenne, hogy kapjak tőletek visszajelzést, szeretném tudni mit gondoltok az események alakulásáról. Itt is lenne a rész. Előre is bocsánat mindenkitől amiért pont a lényegnél fejeztem be, de így fog kijönni a dolog.

Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

Egész éjjel forgolódtam az ágyban és bárhogy próbáltam, nem tudtam elaludni. Megállás nélkül Ashley körül forogtam a gondolataim. Annyira kiborított.. Néha úgy érzem olyanok vagyunk, mint egy bumeráng. Elindulunk a jó irányba, már kezd helyreállni minden, de a végén mindig ugyanoda lyukadunk ki. Nem tudunk meglenni egymás mellett úgy, hogy legalább egy napig ne veszekednénk. Érzem, hogy az idegeim lassan felmondják a szolgálatot. Ma reggel is azok a váratlan rosszullétek. Az igaz, hogy megfáztam és nem vagyok túl jól.. de akkor is.. ez a helyzet már nem normális. Miért nem tud egy kicsit uralkodni magán? Miért kell a dolgoknak mindig ilyen bonyolultaknak lennie? És.. a fenébe miért van most is annyira melegem?
Fáradtan felsóhajtottam és lerúgtam magamról a takarót. A hátamra fordultam és a plafont kezdtem tanulmányozni. Az ablakból beszűrődő fények árnyjátéka békés táncot járt a csillár körül, míg a félig nyitva hagyott ablakon beszűrődő szellő játékosan hullámzott a selyem függöny alatt. Elszámoltam magamban legalább 100-ig, számoltam báránykákat.. megpróbálkoztam mindennel, de egyszerűen nem jött álom a szememre. Lassan felültem az ágyban és a lábam alá gyűrve a takarót kikászálódtam. Magamra rántottam a köntösöm és halkan kimentem a nappaliba. Síri csönd  volt. Elindultam a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Ahogy elhaladtam a kanapé mellett észrevettem, hogy egy összegyűrt takaró és két párna van félresöpörve rajta. Nem tulajdonítottam neki túl sok figyelmet, levettem a polcról egy poharat és félig megengedtem vízzel. Egy húzásra megittam, majd úgy döntöttem kimegyek az erkélyre, hogy levegőzzek egy kicsit.
Halkan félrehúztam az ajtót és szorosabbra fogva magamon a köntöst a korlát elé léptem. A város békés nyüzsgése megtöltötte a levegőt és a kocsik motorzúgása csak még jobban a magas épületek és bérházak felé vonzotta a tekintetet. Egy mélyet sóhajtva mindkét könyökömmel rátámaszkodtam a korlátra és behunytam a szemem. Olyan békés volt minden.. akkor miért zakatolt ezer meg annyi nyomasztó gondolat bennem?
- Gyönyörű, mi? - szólalt meg egy mély hang a hátam mögött.
Ijedten a hang forrása felé fordultam és csak akkor vettem észre, hogy Ashley az erkély ajtó mellett egy karszékben üldögélt. Távolba meredő tekintete zaklatott lelkiállapotát tükrözte.
- Ashley.. te hogy-hogy.. - nyögdécseltem zavartan.
- Nem tudtam aludni és gondoltam kiülök egy kicsit a friss levegőre - válaszolta majd lassan belekortyolt a kezében lévő whiskeys pohárba - De ahogy látom ezzel nem vagyok egyedül..
- Próbáltam aludni de egyszerűen nem ment.. - sóhajtottam, majd összefontam magam előtt a karom.
- Nem ülsz le mellém? - kérdezte fejével a mellette lévő szék felé bökve - Nem harapok..
- De persze.. miért is ne.. - mosolyodtam el és kényelmesen lehuppantam mellé.
Ezután néhány perc hallgatás következett. Mindketten a város fényeit fürkésztük és még csak véletlenül sem néztünk volna egymásra. Hirtelen egy hideg fuvallat lengte be magát az erkélyre és ezzel máris magamon érezhettem Ashley illatát. Finom tusfürdőjének illata teljesen körülölelt. Egy mélyet szippantva behunytam a szemem és megpróbáltam valami nagyon szép dologra gondolni.
Gondolataimból egy pohár koppanása rázott fel. Mikor kinyitottam a szemem láttam, ahogy Ashley a kis asztalra teszi a poharát. Észrevette, hogy követem a mozdulatait, fürkésző szemei mélyen az enyémekbe fúródtak.
- Figyelj.. - szólaltunk meg egyszerre és muszáj volt elnevetnem magam.
- Folytasd. - haraptam bele ajkaimba.
- Nem, mond csak nyugodtan. - mosolygott rám csillogó szemekkel.
- Köszönöm, hogy együtt reggeliztél velem.. - suttogtam, aztán akaratlanul is eszembe jutott az a jelenet, ami utána történt. Ashley talán megérezhette, hogy min töprengek, mivel a következő pillanatban így szólt.
- Én pedig sajnálom, hogy olyan bunkó voltam. Kicsit túllőttem a célon..
- Nézd.. - sóhajtottam - Én megértem, hogy nem kedveled Mike-ot, de neked is meg kell értened, hogy Ő a főnököm. Nem viselkedhetsz vele így..
- Tudom. Csak egyszerűen.. olyan rossz érzésem van vele kapcsolatban. Amikor pedig a közelemben van.. egyenesen herótom van tőle.. - bökte ki kertelés nélkül, mire halkan felnevettem.
- Hát azt rögtön gondoltam, hogy nem a szíved csücske..
- Kérlek legyél óvatos vele! Lehet, hogy a főnököd, de attól még nem ismerheted minden oldaláról. Rossz előérzetem van vele és nem akarom hogy.. - kezdte, majd hirtelen elharapta a mondat végét.
- Nem akarod hogy.. bántson engem? - fejeztem be helyette.
- Tudom, hogy ez most nevetségesen fog hangzani, hiszen nagyon sokat veszekszünk.. többnyire mindig miattam.. de akkor is egyszerűen.. féltelek. Nem akarom, hogy bajod essen.. - suttogta mélyen a szemeimbe nézve, majd finoman végig simított a jobb karomon.
Meglepett.. sőt egyenesen megdöbbentett ez a kijelentése. Nem akarja, hogy bajom essen.. Mi bajom lehetne? És egyáltalán.. miért viselkedik úgy mint egy barom, amikor valójában ilyen.. kedves?
- Ezt talán korábban is elmondhattad volna.. akkor megúszhattunk volna egy csomó felesleges vitát. - válaszoltam kissé szemrehányóan, de aztán nem bírtam megállni, így mosolyogva folytattam - Nem is tudtam, hogy te ilyen is tudsz lenni..
- Milyen ilyen? - kérdezett vissza nevetve.
- Kedves.
- Szeretek rejtélyesen élni..
Hát igen. Az már az egyszer biztos, hogy rejtélyes egy ember. Kezdetektől fogva azt hittem róla, hogy egy bunkó tahó. Azt hittem, hogy soha nem fog megváltozni.. De.. az is lehet.. mi van akkor, ha mindig is ilyen volt és csak felém mutatta ezt a durva oldalát? Mi van akkor, hogy ha miattam lett ilyen? Az első találkozásunkkor meglehetősen.. durva és elutasító voltam vele. Pedig csak segíteni akart.. Lehet, hogy miattam történt minden?
- Figyelj Ashley.. - szólaltam meg rekedt hangon, már-már kétségbeesetten.
- Hmm? - fordította felém a fejét.
- Ne haragudj, hogy akkor olyan szemét voltam veled. Nagyon bunkó voltam és még csak meg sem érdemelted. Sajnálom.. - sóhajtottam és beletelt egy kis időbe, mire választ kaptam.
- Tudom, hogy nagyon nehéz volt neked akkor és sok mindenen.. sok borzalmas dolgon mentél keresztül. Megértem, hogy úgy viselkedtél, hiszen nem is ismertél és után én sem voltam a legkedvesebb veled. Felejtsük el, rendben? - mosolygott rám megnyugtatóan, és hirtelen késztetést éreztem arra, hogy megismerjem őt. Többet akartam tudni róla.
- Mesélj a te családodról. Milyen volt a gyerekkorod? Mi van a kapcsolataiddal? - soroltam a kérdéseket.
- Kaliforniában nőttem fel egy kis farmon. Korán szétváltunk a családommal, így már a tinédzser koromtól kezdve magamtól kellett boldogulnom az életben. Eredetileg grafikusnak tanultam, nagyon sikeres voltam benne egy ideig. Aztán valahogy belecsöppentem a zene világába, megismerkedtem a srácokkal és így már lassan 6 éve a banda tagja vagyok. - magyarázta türelmesen én pedig mély érdeklődéssel figyeltem őt - A kapcsolataimról nem sok mindent mondhatok. Volt egy lány akivel azt hittem talán komolyabbra is fordulhatnak a dolgok, de végül nem lett belőle semmi..
- Ki volt az a lány és mi történt köztetek? - ragadtam meg a lényeget, bár magam sem értettem miért érdekel Ashley szerelmi élete.
- Lia-nak hívták. Nagyon szép lány volt és az elején minden tök jól alakult. Jól kijöttünk egymással.. - mosolyodott el, aztán halkan felnevetett - Egészen az ujja köré csavart.. de aztán..
- De mi? Mi történt?
- Idővel rájöttem, hogy minden, ami köztünk volt.. csupán színjáték volt.. - sóhajtott komoran.
- Ezt hogy érted? - erősködtem. Egyszerűen muszáj volt megtudnom. Megakartam tudni, hogy mi történt vele.
- Nézd Amber. Erről soha nem beszéltem senkinek.. és nem hiszem, hogy ez most pont téged érdekelne. Nem akarlak ezzel untatni..
- Nem untatsz. - vágtam rá szinte azonnal - Vagyis.. én tényleg nagyon szívesen meghallgatlak. Néha az a legjobb, ha kibeszéled magadból a problémákat.
- Rendben, akkor elmondom mi történt.

* Chapter 16 - Fegyverszünet

Drága olvasóim!

Rekordgyorsasággal meg is hoztam a folytatást. Sokat gondolkoztam rajta, hogy most végül ezt a jelenetet hova is tegyem, de úgy érzem itt és most jött el az ideje neki. Osszátok meg velem a véleményeiteket, szerintetek milyen lett az új rész? Hirtelen nagy változás fog bekövetkezni, ami remélem senkinek sem jelent majd gondot. Nem mellesleg egy meglehetősen izgalmas befejezéssel...

Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

Néhány nappal később már átkoztam magam, hogy a múltkor úgy kikeltem magamból és fejvesztve kirohantam esernyő nélkül a szakadó esőbe. Rendesen meg is fáztam. Mikor visszaértem bőrig ázott mindenem és az ujjaim is csonttá fagytak. Ashley persze az orrom alá dörgölte, hogy ő előre szólt és most az egyszer hallgatnom kellett volna rá.. Nos azt hiszem ebben az egyben igaza van. Hülyeség volt amit csináltam. De nem akartam, hogy már emiatt is folyamatosan csak veszekedjünk. Így aztán életemben először kitaláltam, hogy együtt fogok reggelizni vele. Ezt még az éjjel kigondoltam magamban, és mikor ma reggel felébredtem még jobb ötletnek tartottam.
Miután letusoltam és felöltöztem gyorsan össze is dobtam néhány szendvicset. Mikor a hűtőhöz fordultam, hogy kivegyek egy doboz tejet, hirtelen megszédültem. Meg kellett kapaszkodnom a konyhaszekrény sarkában, különben biztos, hogy összeestem volna. Halkan nyögdécselve felegyenesedtem és néhány mély lélegzetvétel után megpróbáltam úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Talán még épp időben léptem vissza az asztalhoz, mivel a következő pillanatban megjelent Ashley.
- Jó reggelt! - köszönt álmos fejjel, mindössze egy pizsamában.
- Neked is! - köszöntem vissza, majd letettem a tálcákat az asztalra.
- Történt valami? Vagy.. talán vendéget vársz? Ha zavarok akkor csak szólj és már itt sem vagyok.. - fordult volna vissza a szobájába, de gyorsan megállítottam.
- Várj! - léptem elé hirtelen, mire szembe fordult velem - Az igazat megvallva arra gondoltam, hogy.. együtt.. reggelizhetnénk.
Pislogott egy párat, biztos voltam benne, hogy azt hiszi félrehall, de aztán mintha leesett volna neki, hogy komolyan ezt mondtam neki és hogy én mondtam ezt neki, értetlenül csak ennyit kérdezett.
- Biztos, hogy jó ötlet ez?
- Nézd.. tudom, hogy az utóbbi időben sokat veszekedtünk. - sóhajtottam - De mi lenne, ha megpróbálnánk végre normális emberek módjára viselkedni egymással?
- Támogatom az ötletet. - mosolyodott el váratlanul - Már én is soknak tartottam, ami az utóbbi időben köztünk zajlott.. köthetnénk akár fegyverszünetet is, nem? - ajánlotta fel, kinyújtva felém a kezét. Pár pillanatig haboztam, de végül egy széles mosollyal az arcomon határozottan megráztam a kezét. Talán túl sokáig haboztam vagy csak elbambultam.. nem tudom, mivel néhány pillanattal később még mindig azt láttam, hogy egymás kezét fogjuk és mélyen egymás tekintetét fürkésszük. Aztán mintha csak belénk csapott volna az áram, egyszerre ugrottunk hátra, ezzel megszakítva a köztünk lévő kapcsolatot.
- Öhm.. szóóvaal.. - nyújtottam el a magánhangzókat és az asztalhoz szökdeltem - Mit kérsz? Pirítóst vagy müzlit?
- Lehet mindkettőt? - kérdezte nevetve és helyet foglalt velem szemben.
Miközben megreggeliztünk, életemben először úgy éreztem végre minden rendben van körülöttem. Van egy nagyszerű állásom, szerető barátaim és itt ez a pasi aki még magam sem tudom milyen érzéseket vált ki belőlem, de végre sínen van a kapcsolatunk. Talán még barátok is lehetünk később. Olyan.. olyan jó így. Olyan kerek minden!
Miután jól laktunk, gyorsan összeszedtem a tányérokat és a mosogatóba rakva őket neki láttam az elmosásuknak. Lehajoltam, hogy kivegyem az alsó szekrényből a mosogatószert, ám amikor felegyenesedtem hirtelen újra megszédültem, ezúttal azonban már sokkal erősebb volt és eltartott egy ideig, míg kitisztult a látásom. Legnagyobb sajnálatomra Ashley pont látta a jelenetet, egy pillanat se telt bele és máris mögöttem termett.
- Amber, minden rendben? - karolta át a derekam.
- Igen, persze csak túl gyorsan álltam fel! - léptem el a közeléből és még mindig a pultba kapaszkodva eloldalaztam egy pár lépésnyire. - Minden rendben.
- Biztos? Sápadtnak tűnsz. Nem lehet, hogy..
- Nem! Ashley tényleg minden rendben. - vágtam a szavába ingerülten, majd nyeltem egyet és halkabban így szóltam - Rendes tőled, hogy segíteni akarsz, de jól vagyok.
A következő pillanatban, mielőtt még valami nagyobb probléma történhetett volna, váratlanul megszólalt a csöngő. Gyorsan megkerültem Ashleyt és a bejárathoz siettem. Mikor kinyitottam az ajtót, Mike széles mosolyával találtam szembe magam.
- Szép jó reggelt Amber! - lépett be a nappaliba, majd ahogy összetalálkozott tekintetük Ashleyvel, neki már kevésbé udvariasabban köszönt - Hello.
- Mi szél hozott Mike? Tán valami gondod van, hogy megint a lakásán kell felkeresned Ambert? - jött ki a konyhából és szorosan összefűzte karjait maga előtt. Akaratlanul is megakadt a pillantásom izmos karjain és máris egy számomra teljesen idegen érzés futott végig a mellkasomtól egészen a hasamig. Ez máskor is előfordult már vagy csak én nem vettem észre?
- Öhm.. srácok! Mielőtt megint egymásnak esnétek.. Mike megtennéd, hogy bejössz velem a szobámba? - ragadtam karon a főnököm és bevonszolva magam után az ajtóban még visszanéztem Ashre és egy olyan "Maradj nyugton, vagy kicsinállak" nézéssel leintettem őt. - Szóval, miért jöttél?
- Az a helyzet, hogy változás ugrott be és egy héttel előrébb hozták a konferenciát. - mondta ki kertelés nélkül.
- Tessék?! - kiáltottam fel teljesen ledermedve - Az nem lehet! Nagyon kevés idő maradt arra, hogy elkészüljek.. nem tudsz tenni ellene valamit? Kérlek.. csinálj valamit, akármit!
- Nagyon sajnálom, de állítólag az egyik alelnöknek kórházba kell mennie a konferencia után és később már nem tudta volna megoldani.. - sóhajtott gondterhelten.
- Akkor ez azt jelenti, hogy a jövőhéten megtartják a konferenciát?
- Tényleg sajnálom. De biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz és mindent megfogsz tudni oldani! - simított végig a karomon, majd hirtelen magához szorított. Meglepett ez a reakciója, de mivel mást nem tudtam csinálni fél karommal viszonoztam az ölelését. - Bocs, hogy ilyen gyorsan, de mennem kell, hogy elintézzem a többi tennivalóimat is.. - mondta zavartan, majd szokásához híven megigazította a zakóját és kiment a nappaliba.
Ashley még mindig kint volt, mintha csak ránk várt volna. Amint meglátta, hogy nyílik a szobám ajtaja felpattant a kanapéról és Mikehoz lépett.
- Figyelj csak haver.. akartam már kérdezni, hogy tulajdonképpen miért is nem tudsz telefonálni mielőtt idejössz? - hunyorított rá minden idegszálával a válaszra összpontosítva.
- Nem hinném, hogy ez rád tartozik.. haver.
- Na várj csak.. - emelte fel figyelmeztetően egyik kezét - Ez nem ilyen egyszerű.
- Már miért ne lenne az?
- Abba nem gondoltál bele, hogy Ambernek magánélete is van? Nem mellesleg nekem is.. Mi van, ha épp akkor toppansz be, amikor ő fürdik vagy törülközőben esetleg pizsamában van? Annyi tisztesség sincs benned, hogy az ilyenekre odafigyelj?!
- Bocs de nekem erre nincs időm.. - lökte félre a vállánál fogva Asht Mike, és elindult a kijárat felé.
- Tudod kit lökdöss hülye paraszt! - rántotta vissza őt a gallérjánál fogva Ash.
Éreztem, ahogy arcomat elönti a forróság és mérhetetlen harag gyulladt bennem. Miért kell mindig ezt csinálnia?! Mindig mindent tönkretesz.. Sietős léptekkel eléjük léptem és minden erőmet összeszedve egy nagyot löktem Ashleyn.
- Mi a francot képzelsz te magadról?! Mike a főnököm!! Vedd már észre mennyire nevetséges vagy.. - ráztam hitetlenül a fejem és közben megvetően a szemeibe néztem.
- Hogy én?! Te vedd már észre, hogy ez az állat mit művel! Nem tűnt fel neked, hogy mit akar?
- Istenem Ashley te képzelődsz!
- Ha nem gond, akkor én most megyek. Ezt majd ti lerendezitek egymás közt.. - szólalt meg Mike, ezzel visszahozva minket a jelenbe.
- Várj, ez még nincs elintézve.. - lépett az ajtó elé Ash.
- De igenis elvan intézve! - löktem félre és elé álltam, hogy Mike szabadon kimehessen.
- Akkor jövőhéten.. viszlát addig is - bólintott, majd mintha itt se lett volna elment.
Dühös voltam. Nagyon nagyon dühös. A nappaliban fel alá járkáltam és minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne kaparjam ki a szemét ennek a drága basszerosnak.
- Ashley miért kell mindig ezt csinálnod?! Miért kell mindig mindent tönkretenned?! - üvöltöttem az arcába.
- Szerintem itt mindenki számára elég világos, hogy ennek a majomnak mi a célja, csupán te vagy olyan vak, hogy ezt nem veszed észre.. - mondta higgadtan.
- És neked ehhez ugyan mi a franc közöd van? Egyáltalán mit érdekel téged az én magánéletem?! Pont most beszéltük meg, hogy normális emberek módjára fogunk viselkedni..
- És szerinted egy normális ember nem figyelmeztetné a barátját, ha látná hogy kelepcébe csalják?! - vágott vissza ingerülten, mire összeszorítottam az ajkaimat és hagytam, hogy a könnyek mardossák a szemeimet.
- Tudod mit? Menj a pokolba a fegyverszüneteddel.. - suttogtam érthetően, majd hátat fordítva neki beviharzottam a szobámba, és kulcsra zárva az ajtót ki sem jöttem onnan.

* Chapter 15 - Elment az eszem..

Drága olvasóim!

Kisebb késéssel de meghoztam a folytatást. Remélem benneteket is legalább annyira összezavar a rész, mint Ambert, aki képtelen dűlőre jutni magával kapcsolatban. Hogy miért? Perceken belül megtudjátok. Egy gonosz csavart rejtettem el a szálakban, remélem rájöttök mi az és még annál is jobban remélem, hogy tetszeni fog a rész. Izgatottan várom a véleményeiteket!

Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

Fél órával később már egy kávézóban beszélgettek, ez idő alatt pedig Ashley mindent elmesélt Jeffnek az Amberrel kialakult kapcsolatáról. A találkozásuk pillanatától egészen a jelen helyzetig.

Egy csendes kis helyen foglaltak helyet, egészen pontosan a kávézó hátsó sarkában, ahova csupán egy kevés napfény szűrődött be, Ashley számára azonban így volt a legmegfelelőbb. Nem szeretett volna az emberek középpontjába kerülni, igyekezett minél jobban beleolvadni a tömegbe. 

- Szóval.. lássuk csak jól értem-e.. - támaszkodott mindkét könyökével az asztalra Jeff és barátja szemeibe nézve folytatta - Volt egy konfliktusotok és azóta ki nem állhatjátok egymást. Szemét voltál vele, a hátad közepére nem kívántad őt.. és most mégis itt vagy, hogy segíts neki. Mond mire jó ez az egész?
- Nézd haver, ez nem olyan egyszerű. - sóhajtott tanácstalanul - Azért jöttem ide, mert beakarom bizonyítani Ambernek, nem vagyok olyan rossz ember, mint amilyennek gondol. Szeretném, ha megbízna bennem..
- És gondolod, hogy ezt úgy fogod elérni, hogy közben lopsz, hazudsz és őt is átvered. Újra és újra?
- Hibáztam, tudom. Elloptam a jegyet Jake-től, elhitettem Amberrel, hogy nincs szállásom.. de most őszintén te mit tettél volna a helyemben? - hadarta, majd idegesen a csészébe ejtette a kanalat, minek következtében az hangosan megcsörrent - Akármit csinálok az rosszul sül el. Igyekszem összebarátkozni vele, de ő sem könnyíti meg a helyzetem azzal, hogy folyamatosan ellenséges velem.
- Miért akarsz megfelelni neki? - kérdezte hirtelen Jeff - Nézd.. én tudom, hogy min mentél keresztül. Tudom, hogy Lia mit tett veled.. de azt is pontosan tudom, hogy nem mindenki olyan mint Ő volt. Ne csak a rosszat lásd meg az emberekben. Próbálj meg nyitottabb lenni és hidd el, hogy ha nem zárkózol el előle, minden jóra fordul. - mosolygott rá biztatóan.
- Én.. én nem tudom Jeff. Félek, hogy valamit újra elrontok.
- Ha többé nem hazudsz neki és kicsit barátságosabb leszel vele, nem fogod elrontani. - nevetett fel Jeff, közben hitetlenül a fejét rázta - Hisz nézd csak meg mi történt eddig. Folyamatosan veszekedtetek, egyikőtök sem engedett és mindig rossz vége lett a dolgoknak. Mindkettőtöknek van egy titka, ami szemmel láthatóan megakadályoz benneteket abban, hogy nyissatok egymás felé. Miért nem beszélitek meg egymással?
- Elment az eszed?! - kiáltott fel meglepetten.
- Öntsetek tiszta vizet a pohárba és majd meglátjátok, hogy mi sül ki belőle.
- Hát ja.. majd meglátjuk..
- Viszont, ha nem haragszol haver.. - állt fel az asztaltól - Nekem most már mennem kell. Nagyon örülök, hogy találkoztunk!
- Én is örültem a te fejednek! - pacsizott le vele vigyorogva.
- Aztán sok szerencsét a kiscsajhoz! - kacsintott, és már ki is lépett a kávézó ajtaján.
Ashley miután kifizette a kávékat, felvette a bőrkabátját és a csomagokkal együtt elindult a hotelba. Egész úton csak Jeff szavai jártak a fejében. Megállás nélkül ott visszhangoztak és nem hagyták nyugodni. Lehet, hogy igaza van? Talán csak meg kellene beszélniük egymással a problémáikat? Teljesen bizonytalan volt.. nem tudta, hogy tényleg jó ötlet-e ez.. azt sem tudta, hogy egyáltalán képes lesz-e Ambernek elmondani azt, amit már évek óta rejteget magában. Még soha senkinek nem beszélt erről. Csak Christian tud róla..
Ahogy befordult az utcába, hirtelen eleredt az eső. Tekintetét az ég felé emelve meg volt róla győződve, hogy ez nem véletlen történik. Mindennek oka van, lehet hogy ez egy jel.. egy jel arra, hogy itt az ideje a változásnak.

***

Délután három óra felé járhatott az idő, az eső odakint szakadt és Ashley még mindig sehol. Komolyan tönkre akar tenni engem.. Nem elég, hogy a konferencia egyre gyorsabban közelgett, Ő még arra is képtelen volt, hogy időben meghozza a díszítő elemeket. Hogy a fenébe fogok így elkészülni?!
Fel alá járkáltam a nappaliban. Átmentem a konyhába és ittam egy pohár hideg vizet, majd idegesen vissza dübörögtem az ablakhoz. Félrehúztam a függönyt és onnan figyeltem a várost. Mindenki sietett, esernyővel a fejük felett rohantak a busz után. De Ashleyt még csak véletlenül se láttam sehol.
Aztán a következő pillanatban hirtelen kivágódott a bejárati ajtó. Gyorsan kiszaladtam és mikor megláttam őt a nappali előtt, félig elázott, zilált fejjel.. legszívesebben.. nem is tudom mit csináltam volna vele. Furcsa érzés kerített a hatalmába, ahogy egymás szemébe néztük. Ismeretlen volt ez az érzés.. és mégis annyira.. kellemes.
Néhány pillanatnyi pislogás után azonban magamhoz tértem és újra éreztem az ereimben, hogy mindjárt szétrobbannak a dühtől. Megcsikorgattam a fogaimat és megindultam Ashley felé.
- Te mégis hol a jó büdös francban voltál?!
- Ne haragudj, hogy ilyen későn jöttem.. - pakolta le a szatyrokat a konyhaasztalra - Találkoztam egy barátommal, akit már évek óta nem láttam és beültünk egy kávéra.. aztán csak úgy elszaladt az idő. Tényleg nagyon sajnálom - nézett rám olyan igazán nagyon megbánt szemekkel.
- Öhmm.. hát.. oké. A lényeg, hogy itt vagy! - próbáltam komolyságot erőltetni magamra, de be kell vallanom úgy isten igazán nagyon dögös volt vizes, szél borzolta hajjal. Olyannyira elvette az eszem, hogy kedvem lett volna még jobban összekócolni.
Úristen!  Nekem elment az eszem.. Hogy gondolhatok ilyesmikre, miközben én ki nem állhatom őt? Ezt sürgősen abba kell hagynom! És mi az, hogy magamban veszekedek előtte? Kuss legyen Amber, nem hallod?
- Valami baj van? - lépett elém értetlen arccal.
- Őőőőő semmi.
- Biztos? Nagyon zavartnak tűnsz.. - nézett mélyen a szemeimbe és én ott helyben képes lettem volna rá, hogy beájuljak.
- Igen persze! És ha most nem gond, akkor beviszem a cuccokat a szobámba.. - hadartam és felkaptam a szatyrokat az asztalról, majd meg sem álltam a szobámig.
Bevágtam az ágyra mindent, de még csak eszemben sem volt azokkal foglalkozni. Zavartan az ablakomhoz siettem, kinyitottam az alsó részt és mélyeket lélegeztem.
Összezavarodtam.
Hogy lehet az, hogy zavarba jöttem.. előtte? Mert zavarban voltam, ez nem kérdés. Idegesen a homlokomat dörgöltem és éreztem, hogy kezd egyre jobban beverni az eső. Végül egy mélyet sóhajtottam és miután becsuktam az ablakot, leültem az ágyamra.
Elkezdtem kipakolni a holmikat, sorba raktam mindent.. de aztán feltűnt valami.
Sehol nem találtam szalvétát. Hol a szalvéta?! Nyilván elég nevetségesnek tűnhet külső szemmel nézve, de igenis felháborodtam azon, hogy nem vette meg a szalvétákat. Felpattantam és kiviharzottam egyenesen a konyhába.
- Ashley nem felejtettél el véletlenül valamit?! - álltam meg előtte karba tett kézzel, ő pedig csak értetlenül az asztalra bámult.
- Fuhh.. nem is tudom. Kihagytam volna valamit? - kérdezte most már nekem szegezve pillantásait. Fordítsd már el a fejed! Fordítsd már el! 
Nem tudtam eldönteni magamban, hogy most azért kezdek egyre idegesebb lenni, mert nem vette meg a szalvétákat, vagy pedig azért mert engem nézett. Mi a fene ütött belém? Úgy viselkedek mint egy hisztis liba..
- Nem vettél szalvétát! - kiáltottam olyan hangon, mintha ez lett volna a világ legnagyobb bűne.
- Baszki.. ne haragudj azt tényleg elfelejtettem. - vakarta meg zavartan a tarkóját, közben még mindig engem nézett.
Ekkor azonban elszakadt az utolsó cérnaszál is, ami az idegeimet tartotta egyben.
- Nem hiszem el, hogy egy ilyen apró dolgot sem lehet rád bízni! Nem fogod fel, hogy ha elrontom a munkát, ha nem lesz minden tökéletes a konferencián akkor lőttek az állásomnak?! Nem hiszem el!! - üvöltöttem teli torokból, ezzel teljesen meglepve őt.
- Ne haragudj, ha egyszer az életben elfelejtettem szalvétát venni! - vágott vissza felemelt hanggal.
- Még neked áll feljebb?! Úúúriisteen!! - csaptam az asztalra és gondolkodás nélkül a kabátomhoz rohantam, magamra rángattam és a kulcsokat a zsebembe dugva a kilincsre emeltem a kezem.
- Most meg hova mész?! - jött utánam idegesen.
- Megyek és elintézem azt, amire te képtelen voltál! - néztem a szemeibe és láttam rajta, hogy ezzel egy kicsit megbántottam.. vagy talán csak sértettem az egóját.. de nem is érdekelt. Becipzároztam a kabátom és kinyitottam az ajtót.
- Amber várj! Legalább az esernyőt vidd magaddal! Odakint szakad az eső.. - kiáltott utánam, de én mint aki meg se hallotta, amit mond rohantam előre. Amint kiértem a hotel óriási üvegajtaján rá kellett jönnöm, hogy rossz ötlet volt lejönnöm. Magamra rántva a kapucnimat rohanni kezdtem az utcán és talán jól is jött, hogy zuhogott az eső, hisz így senki nem láthatta, ahogy könnyek záporoznak a szemeimből. Képes voltam egy tetves szalvéta miatt ekkora felhajtást csinálni.. Ez mind nem történt volna meg, ha ő nincs.
- Gyűlöllek Ashley Purdy! - kiáltottam az égre nézve és rohantam tovább elvegyülve a tömegben.

* Chapter 14 - Régi jó barát

Drága olvasóim!

Megint csak késtem a folytatással, de higgyétek el én sem örülök neki. Magyarázkodni már nem is szeretnék, a lényeg, hogy igyekszem hozni a részeket olyan hamar amennyire csak tudom! Annyit szeretnék mondani, hogy hamarosan elérkezik az egyik kedvenc részem - bár az igaz nagyon sok kedvenc részem van, azt hiszem az lesz az egyik leglegkedvencebb részem.. - úgyhogy nem is akarom húzni az időt.

Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

Ahogy teltek a napok, egyre inkább azt éreztem, hogy nagyon is igaza volt Jake-nek amikor azt tanácsolta, hagyjam az összes vásárlást Ashley-re. Így napközben szinte nem is találkozok vele, és este is csak addig látom, amíg a konyhában elkészítem a kaját. Ő reggel felkel, leveszi a hűtőre akasztott cetlit és egész nap a városban mászkál a különféle dolgok beszerzéséért.

Továbbra is voltak vitáink, azonban most már csakis kizárólag a munkával kapcsolatban. A kettőnk közötti problémát szinte el is felejtettük. Bár ez nem teljesen igaz, azért mégiscsak jó, hogy egy darabig csend és béke van.

Unottan mászkáltam fel alá a konyhában. Időközben megreggeliztem, de ahhoz még túl lusta voltam, hogy felöltözzek, így pizsamában próbáltam elütni azt a kevés időt, ami még hátra volt a meló kezdéséig. Tudom sokan úgy gondolják az otthoni munka sokkal kényelmesebb megoldás, én mégis azon a véleményen vagyok, hogy ha már dolgozok, dolgozzak a saját irodámban a megfelelő berendezésekkel. Mivel ezt a hotelszobát otthonnak nem igazán nevezném, egyszerűen csak helyet foglalok az ágyamon, vagy az asztalnál és a laptomomról dolgozom.
Miután befejeztem a reggelit és lenyeltem az utolsó falatokat, visszasétáltam a szobámhoz. Azonban ahogy elhaladtam Ashley szobája előtt, akaratlanul is megtorpantam a félig nyitva hagyott ajtó előtt. Magamban erősen tépelődtem. Bemenjek, vagy ne?
De végül győzött a kíváncsiságom, így aztán visszafordulva az ajtóból megindultam a sötét szoba felé. Óvatosan kitártam az ajtót, odaléptem a függöny elé és teljesen kihúzva azt, beengedtem a reggeli napfény első sugarait. Ash ágya nem volt bevetve, a lepedő összevissza volt gyűrődve rajta. Első gondolatom az volt, hogy vajon azért mert ennyire sokat forgolódik álmában, vagy pedig azért mert nem tud aludni?
Végül inkább nem is foglalkoztam vele tovább és az íróasztalához léptem. Egy csomó papír hevert szanaszét rajta, jó néhány darab a földre is leesett. Gyorsan összeszedegettem azokat és egy rakásban a többi közé tettem. Aztán megakadt a szemem valamin.
Egy medál volt a sarokba dobva. Rögtön felismertem. Rengeteget láttam Ashley nyakában és már akkor tudtam, hogy az egyik kedvence lehet. Észre sem vettem és a következő pillanatban már a kezemben tartottam a fényesen csillogó ékszert. Egy horgonyt ábrázolt, körülötte vastag kötéllel. Teljesen megfeledkezve magamról úgy csodáltam azt az apró tárgyat, mintha csak egy kincset találtam volna. Bárki látna kívülről, mindenki azt hihetné rólam, hogy örömömet lelem a látványában. Ám a valóság teljesen mást tükröz.
Ahogy ezt a medált nézem, eszembe jut az a karácsonyi ebéd a srácoknál. Akkor is ez volt rajta. Könnyeket csal a szemembe az emlék. Milyen durva és elutasító volt velem.
Csak remélni tudom, hogy egyszer rendbe jönnek köztünk a dolgok..

***

Már legalább a 6. üzletből sétált ki, amikor egy hang a fejében azt mondta "Pihenj!"
Megvolt róla győződve, hogy aki csak meglátja nevetségesnek tartja ezzel a sok szatyorral a kezében, de inkább némán haladt előre a tömegben és igyekezett időben beszerezni minden kelléket, amire Ambernek szüksége van. Bármit megtett, csak veszekednie ne kelljen vele. Nem bírná elviselni, ha még egyszer sírni látná. Épp eleget bántotta már. Pont eleget ahhoz, hogy rájöjjön mennyire ostoba volt és mennyire megbánta már a viselkedését.
Fáradtan ült le egy közelben lévő padra, majd könyökével a térdén megtámaszkodva mélyen elmerült gondolataiban.
Már legalább egy hete nem veszekedtek. Rettentően igyekszik, mindent megtesz csak hogy a kedvében járjon. Bár ebből a lánynak bizonyára semmi nem jön le, ő mégis megpróbálja betartani a szavát és most az egyszer nem hazudni neki. Amikor a hotelszobában sírva fakadt előtte.. tudta akkor túlment minden határon. Soha többé nem szabad átvernie..
- Ashley Purdy? Te jó szagú! Ezer éve nem láttalak! - lépett elé egy hosszú, szőkés barna hajú alak.
- Jeff George? - pillantott fel rá, és szinte azonnal felismerte évek óta nem látott barátját - Haver! Mi történt veled? Úgy eltűntél, mint szar a budiban.. - vállazott le vele és szívből jövő örömmel szorította magához régi jó barátját.
- Tudod hogy van ez.. csajok meg a balhé. Muszáj volt megpattannom LA-ből egy időre. - rántott vállat - Viszont haver.. Te mi az úristent csinálsz itt Chicagoban?! Nem a bandával kellene turnéznod?
- Ez egy hosszú történet.. - sóhajtott nevetve.
- Van időm.. - ült le mellé a padra - Jól érzem, hogy most az egyszer egy lány van a dologban? - kacsintott rá vigyorogva.
- Félreérted. Munkaügyben vagyok itt. - vágta rá szinte azonnal, talán túl gyorsan is - Egy ismerősömnek segítek egy rendezvény megszervezésében.
- Ismerősödnek mi? - vonta fel gyanakodva a szemöldökét - Figyelj csak Ash. Áruld már el, te mikor tettél meg valaha is egy ekkora szívességet bárkinek? LA-ből egészen Chicago-ig utaztál csak azért, hogy segíts valakinek? Na ne etess..
És ekkor Ashleyvel megtörtént az, ami még soha. Szóhoz sem jutott. Rengeteg minden cikázott a gondolataiban, előállhatott volna valamilyen frappáns válasszal, vagy ravasz visszavágással, de nem tudott mondani semmit. Csak azon járt az agya, amit a barátjától hallott, és azon, hogy mennyire igaza van. Azelőtt soha nem tett volna meg ilyet csak úgy bárkiért..
Viszont azt is tudja, hogy Amber nem csak egy akárki. Amber az a lány, akiért érdemes ezt tenni. Főleg azok után, amit tett.
- Az a helyzet, hogy törlesztenem kell egy lánynak.. tahó voltam vele és ezért vagyok itt. - nyögte ki végül nagy nehezen.
- Szóval mégis csak lány van a dologban.. - mosolyodott el Jeff.
- Nem az van amire gondolsz.. Én csak..
- Nyugii haver. Előttem nem kell magyarázkodnod! - emelte fel a kezeit.
Majd egy kis időre elhallgatott, végül barátja kétségbeesett arcára pillantott és ennyit mondott.
- Akárki is legyen az a lány, baromira fontos lehet neked, hogy ennyire megváltoztál..
- Hogy érted azt, hogy megváltoztam? - nézett barátjára értetlenül.
- Hmm.. tudod mit? - állt fel a padról - Gyere igyunk meg egy kávét és addig beszélgessünk!