* Chapter 5 - Csak egy szívesség

Sziasztok!

Azt a mindenit gyerekek! Köszönöm az előző részhez érkezett véleményeket! Annyira feldobtátok fele a napomat, hogy már meg is hoztam a folytatást! Remélem sokan elolvassátok, ugyanis.. áh nem is árulkodok.. a részből minden kiderül.

Jó olvasást! (: 

 ----------------------------------------

Másnap reggel az első dolgom az volt, hogy minden cuccomat kipakoltam és berendeztem mondhatni otthonosra a lakosztályt. Nem sok kedvvel pakolásztam, hiszen még mindig teljesen tanácstalan voltam a konferenciával kapcsolatban. Fogalmam se volt róla, hogy fogom megszerezni az otthon felejtett dossziét és már abban se voltam biztos, hogy az az ember akit fel tudtam volna hívni, az segíteni tud nekem.

De nem volt választásom, cselekednem kellett. Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén és kezembe véve mobilomat már tárcsáztam is a számot.

***

- Persze! Már mondtam, hogy szívesen segítek bármiben! - szűrődött ki a nappali felől Christian nevetése, majd ahogy Ashley belépett a szobába már meg is pillantotta barátját, aki épp telefonon beszélt valakivel. 

Könyökével nekitámaszkodva az ajtófélfának figyelte, ahogy a fekete hajú fel-alá sétál a kanapé előtt.

- Megoldom ne izgulj! - nevetett fel.

Biztos volt benne, hogy egy barátjával beszélgetett, de elképzelése se volt róla ki lehetett az. Egyre kíváncsibb lett.

- Rendben, nem felejtem el. Addig is szia! Vigyázz magadra! - mosolygott, majd végre letette a telefont - Ashley! Hát te? - fordult az említett felé.

- Kivel beszéltél az előbb?

- Amberrel.

- Áh.. vagy úgy.. - fintorodott el. Egyszerűen ki nem állhatta a lányt.

- Egy szívességet kért tőlem és már tudom is ki fog ebben segíteni nekem.. - dörzsölte össze a kezeit, majd sejtelmesen Ashleyre vigyorgott.

- Ki én? Hát biztos nem.. - rugaszkodott el a faltól, majd a lépcső felé vette az irányt, hogy felmenjen a szobájába.

- Ashley ne legyél gyerekes! Max fél óra az egész.. - ment utána elszántan Christian - Kérlek!

- Keress más bolondot. Én most nem érek rá! - mondta.

- De most ezzel csak nekem segítenél. Na ne csináld már.. - erősködött.

Pontosan tudta, hogy ez az egy esélye van arra, ha ki akarja békíteni őket. Talán ha egy kicsit jobban megismeri a lányt, másképp fog vélekedni róla. Akkor talán rájön, félreismerte őt.

- Jó rendben.. mit kell csinálnom? - fordult szembe vele megadóan Ashley.

- Fel kell mennünk a lakására egy mappáért.

- Mi van?! Azt akarod, hogy betegyem a lábam annak a nőnek a lakásába? - visított.

- Ne tegyél úgy, mintha ez lenne a világ legborzasztóbb dolga.. 

- Hát az is.. - nyögte, majd magára kapva a kabátját mindketten elindultak Christian kocsijához.

Ashley már az elején tudta, hogy nem kellett volna belemennie ebbe az egészbe. Baromságnak tartotta, hiszen pont annak az embernek segít akit ki nem állhat. Gyűlölte a lányt. Talán saját maga sem értette miért, de ha csak a neve is szóba került.. görcsbe rándult a gyomra. Utálta ezt az érzést és ezért megtett mindent annak érdekében, hogy messzire elkerülje a lányt. Most pont kapóra jött, hogy elutazott.. igaz nem a legszebb körülmények között váltak el.. de így a jobb mindkettejüknek. Christiannak pedig csakis azért segít, mert a barátja és mivel ő is mindig mellette van és segít rajta, ha kell.. nem hagyhatja cserben. Csakis az ő kedvéért teszi.

***

- Biztos, hogy nem gond? - kérdeztem zavartan.

- Persze! Már mondtam, hogy szívesen segítek bármiben! - nevetett Christian a vonal túlsó végén.

- Fuhh.. most rettenetesen megkönnyebbültem! Nem is tudom mi lett volna, ha nem tudsz segíteni rajtam.. 

- Megoldom ne izgulj!

- Köszönöm még egyszer! És akkor a reptéren találkozunk. B terminál! - kuncogtam halkan.

- Rendben, nem felejtem el! Addig is szia! Vigyázz magadra!

- Igyekszem és te is! Szia!

Majd kinyomtam a mobilt és széles mosollyal az arcomon eldőltem a kanapén.

Hatalmas nagy kő esett le a szívemről, mikor Christian azt mondta segít nekem. Nem is értem, hogy lehet valaki ennyire önzetlen? Tényleg az egyik legjobb barátom.. sőt talán az egyetlen. Mindig számíthattam rá. Soha nem fogom tudni elégszer meghálálni neki amit értem tett. Azt mondta felmegy a lakásomra és előkeresi a mappát, majd az első géppel Chicagoba utazik. Azt hiszem elmondhatom róla.. megmentette az életem. Nem tudom mihez kezdtem volna, ha másképp alakulnak a dolgok. De ezen talán már nem is kellene annyit gondolkoznom.. Már csak pár nap és Christian megérkezik a dossziéval együtt. Most már minden rendben fog menni.

~~~~~

Ennyi lett volna. Remélem mindenkinek tetszett. Folytatás hamarosan. Addig is ne felejts el komizni és csillagozni! :) 

* Chapter 4 - Változott a terv

Sziasztok!

Megérkezett a következő rész is. Innentől kezdenek izgalmasabbakká válni a dolgok. Valamint az is kiderül, hogy Amber marad vagy mégis elutazik? Remélem tetszeni fog, ne hagyja ki senki.

Jó olvasást! (: 

 ----------------------------------------

Sokáig gondolkoztam azon amit Christian mondott. De akármennyire is próbáltam, mindig csak ugyanarra jutottam. Mennem kell. A munkámról van szó és nem szeretném, ha a főnökömnek csalódnia kellene bennem. Idáig mindig mindent tisztességgel elvégeztem, mindig számíthatott rám. Hát akkor most sem fogok meghátrálni! Bármi is fog történni készen állok rá..

Pár órával később már a repülőn ültem és ezek a gondolatok cikkáztak a fejemben. Tény, hogy rettenetesen fognak hiányozni a srácok. Tény, hogy azt is számításba kell vennem, talán soha nem megyek haza. De nekem erről szól a munkám. Nem panaszkodhatom. Kislánykorom óta csak arról álmodtam, hogy egyszer majd felnőtt dolgozó nő leszek. Egy rendezvényszervező. Lesz egy nagy családom és majd egy gyönyörű kertes házban fogunk élni. Szép gondolat.. nem is kérdés. Álmodozni jó dolog. Minden kislány szereti az álmodozást. Csakhogy én már nem vagyok kislány. Azóta már felnőttem. És a dolgaim sajnos nem úgy alakultak, ahogy azt szerettem volna. Meghaltak a szüleim, egyedül maradtam és egy idegen városba költözve próbáltam meg új életet kezdeni. Arról már álmodni se merek, hogy egyszer majd családom lesz. Nincs szükségem rá. Jobb nekem egyedül. Nem akarok szerelmes lenni.. azok az idők már elmúltak. Örökre.. és ezen nem fog változni semmi.. soha.

- Megkérjük kedves utasainkat, hogy kapcsolják be a biztonsági öveiket, megkezdjük a leszállást! - szólalt meg egy női hang a rádióból, majd fáradtan az övem után nyúltam és szorosan becsatolva magam, izgatottan vártam a földre szállást. Megérkeztünk..

***

Nagyjából egy órával később, már a szállodában voltam és a szobámban fel-alá járkálva, türelmetlenül vártam a főnökömre. Azt mondta, miután megérkezünk fontos beszélni valója van velem. Kicsit ideges voltam, hiszen fogalmam se volt róla mit akarhat. Szerencsére nem sokáig kellett várnom, pár perc múlva kopogtattak az ajtón.

- Szép jó estét Amber! - sétált be a nappaliba, drága főnököm Mike - Milyen csinos vagy ma este.

- Szia Mike! Köszönöm.. - mosolyodtam el halványan. Mike minden egyes alkalommal, mikor beszéltünk hasonló bókokkal bombázott meg. Azt hiszem természetes, hogy az ember ilyenkor zavarban van. - Miről is akartál velem beszélni?

- Nos.. valóban van itt valami. Nem is kevés. - foglalt helyet a kanapén - A helyzet az, hogy változott a terv.

- Tessék?! - kérdeztem döbbenten.

- A helyzet az, hogy nem csak egy egyszerű megbeszélésről van szó. Egy konferencia gyűlés lesz. Egy hónap múlva méghozzá a Chicago-i Nemzetközi Konferencia teremben.

- Hogy micsoda? De.. de hát nem ez volt megbeszélve. 

- Tudom.. de nem tehetek róla. Útközben megváltoztak a dolgok. - dörzsölte meg enyhén borostás állát - Mit gondolsz képes vagy végig csinálni?

- Én.. én nem tudom. Egy hónap nagyon kevés idő.

- Igen tudom. De van egy jó hírem is.

- Micsoda? - fordítottam felé kíváncsian tekintetem.

- Szerezned kell magad mellé valakit, aki majd segít elintézni mindent. Azt választasz akit akarsz.

- Parancsolsz?

- Jól hallottad. - mosolygott aztán megigazítva öltönyét felállt a kanapéról - Ja és mielőtt elfelejtem. Ugye elhoztad a Vermez dossziét? - emelte rám szigorú pillantását és ekkor hirtelen megállt bennem az ütő.

Elfelejtettem. 

- I-igen persze.. - hazudtam gyorsan.

- Remek! Mert szükséged lesz rá a konferencián. Most pedig mennem kell. - simított végig fekete zakóján és az ajtó felé sétált - A következő pár napban nem igen fogunk találkozni, pihend ki magad és sok sikert a munkához!

- Rendben! Igyekszem és köszönöm.. - kísértem ki, majd miután elment és becsuktam utána az ajtót egy mélyet sóhajtva hátammal nekidőltem a falnak.

Ennél rosszabbul nem is alakulhattak volna a dolgok. Tudtam, hogy valamit otthon fogok felejteni. És pont a Vermez dossziét kellett.. nagyszerű! Hogy fogok felkészülni a konferenciára anélkül.. és várjunk csak! Kit fogok beszervezni magam mellé? Egyedül képtelen vagyok megcsinálni mindent..

Az egész teljesen reménytelen..

***

Egy szemhunyásnyit sem aludtam éjszaka. Egész végig csak azon kattogott az agyam, hogy mitévő legyek. Fel-alá járkáltam a szobában, sokszor az ablak mellett állva csak az éjszakai tájat figyeltem és gondolkoztam. A dosszié nélkül.. gyakorlatilag végem van. Egyedül lehetetlenség megcsinálni ezt az egészet. Mike-nak nem szólhatok, hiszen akkor lőttek az állásomnak. Akármennyire is legyen jó fej. Ezt már ő sem nézné jó szemmel. Egy pillanat alatt összedőlne a belém vetett bizalma. Egyáltalán.. nem is értem, hogy miért engem kért fel erre a munkára. Sok tapasztalatom van már.. az semmit nem számít. Másnak is van legalább annyi, ha nem több tapasztalata mint nekem. Valakit sürgősen találnom kell. De kit? Hiszen Los Angelesben egyetlen barátom sincs, aki hajlandó lenne egy fél országot átutazni csak azért, hogy segítsen rajtam. Konkrétan barátaim sincsenek. Senkire nem számíthatok...

Aztán hirtelen bevillant..

Már tudtam kit kell felhívom.

~~~~~

Ennyi lett volna. Remélem mindenkinek tetszett. Folytatás hamarosan. Addig is ne felejts el komizni és csillagozni! :) 

* Chapter 3 - Aljas féreg..

Sziasztok!

Oh God! Gyerekek hát el se tudjátok képzelni mennyire jó érzés, hogy ilyen kedves, pozitív visszajelzéseket kapok a részekhez! Teljesen feltöltődök és úgy érzem mindenre képes vagyok! Hmm.. oké azért nem fogok leugrani egy felhőkarcolóról.. de tényleg nagyon köszönöm! Sokat jelent nekem és remélem a friss rész is ugyanannyira fog tetszeni, mint a korábbiak. Nem is fecsegek tovább.

Jó olvasást! (: 

 ----------------------------------------

 

Miután Christian hosszas győzködés után sem tudta rávenni Ambert a maradásra, határozottan a lelkére kötötte, hogy ha bármire szüksége van vagy ha csak segítségre lenne szükségre, hívja fel. Soha nem bocsátaná meg magának, ha valami bántódása esne amíg távol van. Amióta csak ismerik egymást mindig együtt voltak és bármi is történt ott voltak egymásnak. Úgy tekintenek egymásra, mintha csak testvérek lennének.

Ezért sem képes megérteni, hogy Ashley miért ennyire ellenszenves vele. Hisz Amber egy nagyon jó lelkű lány. Kedves, aranyos és mindenkinek segít, ha kell. Hogy lehet egy ilyen csodás embert nem kedvelni? Igazságtalanul bánik vele. És most igazságtalanul elüldözte őt. Ha bármi baja esik.. az az ő lelkén fog száradni. Azt pedig soha nem fogja megbocsátani neki. Még akkor sem, hogy ha az egyik legrégebbi barátja.

- Megjöttem.. - csukta be maga mögött a bejárati ajtót, majd felakasztotta a fogasra kabátját és rosszkedvűen bement a nappaliba.

- CC! Csak hogy megjöttél! - pacsizott le vele Andy - Na sikerült beszélned vele?

- Nem..

- És akkor ez azt jelenti, hogy ő most tényleg itt hagy minket? - kérdezte kétségbeesetten Jeremy.

- Úgy néz ki. Bár azt hiszem ez valakinek talán nem is jelent olyan nagy problémát. - mondta szemrehányóan, mire a srácok egy megvető pillantást vetettek a csendben, a fotelban kuporgó Ashleyre.

- Most mi van? - szólalt meg az említett.

- Ashley.. téged tényleg ennyire nem érdekel az amit tettél? - fakadt ki Jake.

- Miért, mit tettem?

- Elüldözted Ambert! Szóval most remélem örülsz. Végre elérted a célodat. - dobta le magát a kanapéra Christian.

- Rohadtul tévedtek, ha azt hiszitek ez volt a célom.. - állt fel a helyéről felháborodottan.

- Istenem! Ne hogy már neked álljon feljebb.. Mit ártott neked az a lány? Mi?! - pattant fel CC is - Magad sem tudod mi bajod van vele..

- Ne feszítsd túl a húrt! Nem tudsz te semmit.. - lépett barátja elé a fekete hajú.

- Pontosan tudom, hogy csak egy aljas féreg képes ekkora szemétségre..

- Minek neveztél? - lökte meg a mellkasánál fogva. Ám mielőtt még bármi baj történhetett volna a srácok tettre készen Ashley és Christian közé ugrottak.

- Srácok nyugi! Semmi szükség a balhéra.. - magyarázta Andy.

- Egyikőtöknek sem lesz jobb, ha most egymásnak estek! - folytatta Jake.

És ebben az egyben teljesen igaza volt Jakenek. Az erőszak nem vezet semmire. És ezt talán Ashleynek kellene a legjobban tudnia. Azzal, ha most összeverekszik Christiannal, óriási hibát követne el. És nem csak elveszítené az egyik legjobb barátját, hanem megszegné a magának tett ígéretét is. Hiszen megfogadta magának, hogy ő soha nem lesz olyan.. ő soha nem tesz olyat..

Ahogy Jeremy próbálta visszatartani őt barátjától mindezek a gondolatok villantak be szemei előtt. Egy pillanat alatt összeszedte magát és egy mély lélegzetvétel után hátrébb lépett.

- Úgy érzem baromira félre ismertél engem Christian.. - vetette oda neki, majd lerázva magáról a srácok védelmező kezeit, kiviharzott a nappaliból egyenesen a szobája felé.

***

Ideges volt, ehhez nem fér kétség. De miért? Talán azért, mert tudta pontosan igazuk van a srácoknak.. mindenben. Szemét volt Amberrel.. ráadásul ok nélkül. Vagy talán még sem? Ezt egyedül csak ő tudhatja. Csak saját maga tudja mit miért tesz.

Ha talán pár évvel korábban találkoztak volna minden másképp alakult volna. De az is lehet, hogy nem.. Azok után ami történt.. soha többet nem tud megbízni senkiben. Még akkor sem, ha legbelül ő maga is tudja, nem helyes amit tesz, akkor sem fog megváltozni. Nem történhet meg újra.. egyszerűen nem.

Már legalább egy órája csak ott gubbasztott az ágyában amikor kopogtattak az ajtaján.

- Mit akarsz? - kérdezte unottan.

- Ashley én vagyok az CC. Beszélnünk kell.

Pár perc hezitálás után végül felkelt az ágyból és az ajtóhoz csoszogva kinyitotta azt.

- Gyere be.. - engedte előre.

- Nézd. Sajnálom az előbbit. - ült le az ágyra - De neked is meg kell értened, hogy miért borultam ki ennyire..

- Igen tudom. És én is sajnálom. Nem állt szándékomban kárt tenni benned.. - mosolyodott el a mondat végére.

- Figyelj. Beszéljük meg.. mert ez így nem állapot. Miért vagy ennyire ellenszenves Amberrel? Kérlek mond el.. 

- Bonyolult.

- Időm, mint a tenger.

Vicces, hogy Christian minden helyzetből kitud hozni valami jót. Akárki próbálna kibújni egy őszinte beszélgetés alól, ő valahogy mégis mindig ráveszi az embert, hogy kiöntse neki a szívét.

- Azt hiszem ezt te is tudod pontosan.. - sóhajtott gondterhelten.

- Én? Biztos vagy benne? - kérdezte értetlenül a fekete, majd megpróbált visszaemlékezni azokra a dolgokra amiket még Ashley mesélt neki - Ne.. Ugye nem? 

Hirtelen eszébe jutott mi lehet a baj.

- Nem akarok erről beszélni..

- Ashely nem teheted ezt. Figyelj rám. Az nagyon régen volt és már eltelt egy csomó idő. Próbáld meg elfelejteni. Ne tedd tönkre az életed.. - tette barátja vállára a kezét.

- Nem teszek tönkre semmit..

- De igen! Azzal, hogy eltaszítod magad Ambertől, egy olyan dolog miatt ami már ezer éve történt. És különben is. Ő nem az a lány. Ő teljesen más.. Próbálj már meg csak egy kicsit is bízni benne!

- Hagyjuk ezt! Nem akarok erről beszélni már megmondtam. - állt fel a helyéről - Azt hiszem, most inkább az lesz a legjobb, ha egy kicsit egyedül maradok.

- Ashley ne csináld.. kérlek! 

- Hagyj magamra.. - nyitotta ki az ajtaját, majd Christian egy lemondó sóhajjal elsétált.

Ashley pedig fáradtan eldőlve az ágyában megpróbált nem gondolni semmire.. és senkire. Szeretett volna egy kicsit másra gondolni. Egy kicsit kikapcsolni. Olyan jó lenne, ha végre nem kellene a múlt sérelmei miatt szenvedni. Akkor minden sokkal szebb és jobb lenne.. minden.

 

~~~~~

 

Mára ennyi. Remélem mindenkinek tetszett. Folytatás hamarosan. Addig is ne felejts el komizni és csillagozni! :)

* Chapter 2 - Rám mindig számíthatsz!

Sziasztok!

Fuhaa hát végre csak sikerült összehoznom a következő részt! Tudom, hogy sokat késtem vele, de időre volt szükségem, hogy összeszedjem a gondolataimat. Köszönöm az előző részhez érkezett véleményeket és a csillagokat is! Sokat jelent nekem, remélem ezután is hangot adtok gondolataitoknak. Itt lenne tehát a rész..

Jó olvasást! (: 

 ----------------------------------------

- Igen tudom. Nem fogom elfelejteni! Igen persze! - válaszoltam egyre idegesebben a főnököm már-már nevetséges kérdéseire - Rendben. Igyekszem. Neked is, szia.. - majd megkönnyebbülten kinyomtam a telefont, a kanapémra dobtam és fáradtan bedőltem a díszpárnák közé.

Nagyjából két hét telt el az ebéd óta, de még most is és azóta is folyamatosan csak az jár az eszemben, amit Ashley vágott a fejemhez. Rettenetesen rosszul esett. Soha többet nem akarok találkozni vele. Még csak hallani sem akarok róla. Egy utolsó aljas féreg. Bárcsak soha ne találkoztam volna a srácokkal. Ha akkor még időben leléptem volna, biztos nem így alakultak volna a dolgok. Akkor Ashley sem bánna velem úgy, mint egy darab ronggyal. Nem is értem, hogy lehet valaki ennyire kegyetlen... "Csak azt kapod tőlem, amit megérdemelsz.. nem kérte senki, hogy ide gyere.. " visszhangzottak fejemben a szavai..

- Ahhj a nyomorult.. - nyögtem elkeseredetten, majd erőt véve magamon feltápászkodtam a kanapéról és visszasétáltam a szobámba, hogy befejezzem a korábban elkezdett csomagolást. Holnap elutazom..

***

Az egész pár évvel ezelőtt kezdődött. Nagyjából 19 éves lehettem, amikor a szüleim autóbalesetben meghaltak. Szörnyen érintett a dolog. Éveken keresztül pszichológushoz jártam és teljesen magamba fordultam. Nem barátkoztam senkivel, alig ettem és emiatt rengeteget fogytam. Olyan voltam, mint egy csontváz. Ma már belátom, hogy rosszul cselekedtem, de akkor semmi sem érdekelt. Aztán eltelt 3 év. Végre képes voltam kimozdulni és emberek között élni. Akkor elhatároztam, hogy elköltözök. Los Angeles tűnt a legalkalmasabb helynek, mivel itt távol lehetek a múltamtól. Távol a fájdalmas emlékektől.. Egy nap mikor úgy éreztem el kell gondolkoznom azon hogyan tovább kisétáltam a parkba és leültem egy padra. Nagyon sokáig ott ültem és csak gondolkoztam. Mikor már teljesen besötétedett, úgy gondoltam már nincs értelme hazasétálnom ezért szorosan felhúztam a lábaimat és térdemre hajtva fejemet megpróbáltam elaludni.
És ekkor megjelent mellettem Christian..
- Hé kislány! Minden rendben? 
- Persze..
- Biztos? Mert nem úgy tűnsz mint aki kicsattan a boldogságtól.. - hajolt le hozzám.
- Ha nem tetszik a látvány akár el is mehetsz.. - suttogtam bosszúsan.
- Azt hiszem inkább maradok. - mosolyodott el.
- Akkor majd én elmegyek.
Majd azzal a lendülettel felkeltem a padról és - ha lehetséges volt egyáltalán - még szorosabbra húztam magam körül a kabátom, ugyanis kezdett eléggé hűvös lenni. Próbáltam tudomást se venni róla, de végül már nagyon idegesített, hogy a srác még akkor is mögöttem volt, miután ott hagytam. Nem bírtam tovább, így felháborodottan szembefordultam vele.
- Akarsz még valamit?!
- Csak gondoltam sétálok.. 
- És ezért kell követned?
- Én nem követlek.. - rántott vállat.
- Akkor hova indultál?
- Te merre mész? - váltott gyorsan.
- Világgá.. - sóhajtottam.
- Na hát akkor és is arra megyek. Micsoda véletlen..
Nem értettem miért nem bírt leszállni rólam, hisz nyilvánvalóan a tudtára adtam, hogy nem vagyok kíváncsi senkire. Nincs szükségem beszélgető partnerre.. útitársra meg pláne nem. Jól meg voltam én egyedül is.
- Miért foglalkozol velem? Nincs jobb dolgod?
- Hogy miért? Most mondjam el?
- Igen. - válaszoltam határozottan.
- Azért mert látom, hogy valami nincs rendben veled. Valami bánt téged és szeretnék segíteni rajtad. Nem hagyhatom, hogy egy ilyen lány mint te, tök egyedül ücsörögjön egy padon a hidegben, ráadásul az éjszaka közepén. - hadarta.
Hirtelen köpni nyelni nem tudtam a meglepettségtől. Segíteni rajtam? Elment ennek a józan esze?
- Nem kérek senki segítségéből.. - suttogtam.
- Hazudsz.. - nézett mélyen a szemembe.
Szóhoz sem jutottam. Csak úgy cikáztak a gondolatok a fejemben, de egyszerűen egy hang sem jött ki a számon. Ki ez az ember? Mit akar tőlem? Olyasvalamit láttam a szemeiben, amit azelőtt még soha nem tapasztaltam. Béke és nyugalom áradt belőle. Mintha.. nem az nem lehet. Alig 10 perce ismerjük egymást. Olyan, mintha a lelkembe látna.
- Figyelj én nem akarok semmit se rád erőszakolni, de látom, hogy bajban vagy. Had segítsek, kérlek! 
- Nézd én.. nem tudom. Még alig ismerlek. Miért pont egy vadidegennek önteném ki a szívem? - néztem zavartan a kövezetet.
- Hát ha csak ez kell.. Akkor had mutatkozzak be. A nevem Christian Coma, 24 éves vagyok és egy bandában játszom. Itt lakunk nem olyan messze és csak azért vagyok most itt, mert mivel szükségem volt egy kis friss levegőre, gondoltam kisétálok. Azonban most úgy érzem ez egyáltalán nem volt rossz döntés..
Miután elhadarta mindezt, a szemeiből láttam, hogy arra vár mondjak valamit. Nem tudtam mit mondhatnék.. annyira szokatlan helyzet volt ez az egész. Soha nem álltam szóba csak úgy bárkivel..
- Nos.. örülök, hogy mindezt megtudhattam Christian. Az én nevem Amber Roth és 22 éves vagyok. Most költöztem ide nem olyan rég.. szóval sok mindent nem tudok mesélni magamról.. - sóhajtottam.
- Akkor mesélj nekem arról mit csináltál mielőtt LA-ba költöztél.
- Tudod.. ez egy hosszú és bonyolult történet.
- Ráérek.
- Későre jár.. azt hiszem mennem kell..
- Elkísérlek! - jelentette ki határozottan.
Még most sem hiszem el, hogy képes voltam rá, de beleegyeztem és hagytam, hogy felkísérjen a lakásomra. Bár talán.. így utólag belegondolva nem is volt olyan nagy hiba. Őszintén elmondtam neki minden bajom. Mindent elmondtam neki. A múltamat.. a jelenemet.. mindent. És ami a leginkább megdöbbentett az az, hogy.. meghallgatott. Akkor tudtam, ő egy igazán jó barát, akire bármikor számíthatok majd a jövőben.

*** 

Egy újabb adag ruhát dobtam a bőröndömbe, amikor megszólalt a csengő. Félre téve a cuccaimat sietős léptekkel a bejárathoz mentem és ajtót nyitottam.

- Szia.. - köszönt halkan Chritian.

- Szia. Mit keresel itt? - kérdeztem kíváncsian. Igazán nem számítottam rá.

- Beszélni szeretnék veled.

- Miről? - csuktam be az ajtót, majd visszasiettem a szobámba.

- Te is tudod miről szeretnék beszélni.. - ült le az egyik karszékbe, majd miután körbenézett a félig megpakolt bőröndökön kérdőn rám pillantott. - Hát ezek?

- Bőröndök?

- Azt én is látom.. de minek?

- Elutazom? 

- Amber kérlek ne csináld ezt.. beszéljük meg.

- Nincs miről beszélnünk. Én holnap elutazom, ti pedig élhetitek a megszokott életeteket... nélkülem. Egy valaki legnagyobb örömére.

- Már ezerszer kértelek, hogy ne vedd komolyat Ashleyt. Mindig ilyen volt. Ilyen is lesz. Fogadd el úgy ahogy van. Kérlek csak miatta ne hagyj itt minket! - állt fel, majd elém lépve kezei közé fogta arcomat.

- Nem csak miatta megyek el.. - suttogtam.

Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, de nem akartam sírni. Még nem. Erősnek akartam látszani. Egy olyan embernek, aki már képes megállni a saját lábán is, még akkor is, hogy ha legszívesebben csak zokogva a sarokba kúszna. Magam mögött akartam végre hagyni a sebezhető Ambert. Túl sok mindenen mentem keresztül az elmúlt években. Nem hagyhatom, hogy egy olyan ember, mint Ashley Purdy a paraszt modorával újra a földre kényszerítsen. Végig kell járnom a nekem szánt utat.. egyedül.

- Kérlek ne csinálj semmi meggondolatlant. Nem akarom, hogy újabb bántódás érjen. Most pedig úgy érzem, ha elmész azt később még megbánhatod.

- A munkámról van szó. Nincs választásom.

- Biztos vagy benne? Tudod, hogy rám mindig számíthatsz! Ketten bármit megoldunk. - simított végig államon.

- Tudom és nagyon köszönöm! Életem végéig hálás leszek neked azért, amit tettél velem! A legjobb barátom vagy Christian és ezt nem cserélném el a világon semmiért sem! - mosolyogtam rá őszintén, majd már nem tudtam visszatartani előtörő könnyeimet.

Kétségbeesetten a vállára hajtottam a fejem és csak halkan zokogtam. Tudtam, hogy Christian mindig ott lesz, amikor szükségem van rá. Nem is tudom mi lenne velem nélküle. Olyan ő számomra, mint egy őrangyal. Egy őrangyal, aki mindig megjelenik, ha baj van...

~~~~~

Ennyi lett volna a rész. Folytatás hamarosan érkezik! Addig is csillagozz és komizz! :)