Drága olvasóim!
Megint csak késtem a folytatással, de higgyétek el én sem örülök neki. Magyarázkodni már nem is szeretnék, a lényeg, hogy igyekszem hozni a részeket olyan hamar amennyire csak tudom! Annyit szeretnék mondani, hogy hamarosan elérkezik az egyik kedvenc részem - bár az igaz nagyon sok kedvenc részem van, azt hiszem az lesz az egyik leglegkedvencebb részem.. - úgyhogy nem is akarom húzni az időt.
Jó olvasást mindenkinek! :)
----------------------------------------
Ahogy teltek a napok, egyre inkább azt éreztem, hogy nagyon is igaza volt Jake-nek amikor azt tanácsolta, hagyjam az összes vásárlást Ashley-re. Így napközben szinte nem is találkozok vele, és este is csak addig látom, amíg a konyhában elkészítem a kaját. Ő reggel felkel, leveszi a hűtőre akasztott cetlit és egész nap a városban mászkál a különféle dolgok beszerzéséért.
Továbbra is voltak vitáink, azonban most már csakis kizárólag a munkával kapcsolatban. A kettőnk közötti problémát szinte el is felejtettük. Bár ez nem teljesen igaz, azért mégiscsak jó, hogy egy darabig csend és béke van.
Unottan mászkáltam fel alá a konyhában. Időközben megreggeliztem, de ahhoz még túl lusta voltam, hogy felöltözzek, így pizsamában próbáltam elütni azt a kevés időt, ami még hátra volt a meló kezdéséig. Tudom sokan úgy gondolják az otthoni munka sokkal kényelmesebb megoldás, én mégis azon a véleményen vagyok, hogy ha már dolgozok, dolgozzak a saját irodámban a megfelelő berendezésekkel. Mivel ezt a hotelszobát otthonnak nem igazán nevezném, egyszerűen csak helyet foglalok az ágyamon, vagy az asztalnál és a laptomomról dolgozom.
Miután befejeztem a reggelit és lenyeltem az utolsó falatokat, visszasétáltam a szobámhoz. Azonban ahogy elhaladtam Ashley szobája előtt, akaratlanul is megtorpantam a félig nyitva hagyott ajtó előtt. Magamban erősen tépelődtem. Bemenjek, vagy ne?
De végül győzött a kíváncsiságom, így aztán visszafordulva az ajtóból megindultam a sötét szoba felé. Óvatosan kitártam az ajtót, odaléptem a függöny elé és teljesen kihúzva azt, beengedtem a reggeli napfény első sugarait. Ash ágya nem volt bevetve, a lepedő összevissza volt gyűrődve rajta. Első gondolatom az volt, hogy vajon azért mert ennyire sokat forgolódik álmában, vagy pedig azért mert nem tud aludni?
Végül inkább nem is foglalkoztam vele tovább és az íróasztalához léptem. Egy csomó papír hevert szanaszét rajta, jó néhány darab a földre is leesett. Gyorsan összeszedegettem azokat és egy rakásban a többi közé tettem. Aztán megakadt a szemem valamin.
Egy medál volt a sarokba dobva. Rögtön felismertem. Rengeteget láttam Ashley nyakában és már akkor tudtam, hogy az egyik kedvence lehet. Észre sem vettem és a következő pillanatban már a kezemben tartottam a fényesen csillogó ékszert. Egy horgonyt ábrázolt, körülötte vastag kötéllel. Teljesen megfeledkezve magamról úgy csodáltam azt az apró tárgyat, mintha csak egy kincset találtam volna. Bárki látna kívülről, mindenki azt hihetné rólam, hogy örömömet lelem a látványában. Ám a valóság teljesen mást tükröz.
Ahogy ezt a medált nézem, eszembe jut az a karácsonyi ebéd a srácoknál. Akkor is ez volt rajta. Könnyeket csal a szemembe az emlék. Milyen durva és elutasító volt velem.
Csak remélni tudom, hogy egyszer rendbe jönnek köztünk a dolgok..
Már legalább a 6. üzletből sétált ki, amikor egy hang a fejében azt mondta "Pihenj!"
Megvolt róla győződve, hogy aki csak meglátja nevetségesnek tartja ezzel a sok szatyorral a kezében, de inkább némán haladt előre a tömegben és igyekezett időben beszerezni minden kelléket, amire Ambernek szüksége van. Bármit megtett, csak veszekednie ne kelljen vele. Nem bírná elviselni, ha még egyszer sírni látná. Épp eleget bántotta már. Pont eleget ahhoz, hogy rájöjjön mennyire ostoba volt és mennyire megbánta már a viselkedését.
Fáradtan ült le egy közelben lévő padra, majd könyökével a térdén megtámaszkodva mélyen elmerült gondolataiban.
Már legalább egy hete nem veszekedtek. Rettentően igyekszik, mindent megtesz csak hogy a kedvében járjon. Bár ebből a lánynak bizonyára semmi nem jön le, ő mégis megpróbálja betartani a szavát és most az egyszer nem hazudni neki. Amikor a hotelszobában sírva fakadt előtte.. tudta akkor túlment minden határon. Soha többé nem szabad átvernie..
- Ashley Purdy? Te jó szagú! Ezer éve nem láttalak! - lépett elé egy hosszú, szőkés barna hajú alak.
- Jeff George? - pillantott fel rá, és szinte azonnal felismerte évek óta nem látott barátját - Haver! Mi történt veled? Úgy eltűntél, mint szar a budiban.. - vállazott le vele és szívből jövő örömmel szorította magához régi jó barátját.
- Tudod hogy van ez.. csajok meg a balhé. Muszáj volt megpattannom LA-ből egy időre. - rántott vállat - Viszont haver.. Te mi az úristent csinálsz itt Chicagoban?! Nem a bandával kellene turnéznod?
- Ez egy hosszú történet.. - sóhajtott nevetve.
- Van időm.. - ült le mellé a padra - Jól érzem, hogy most az egyszer egy lány van a dologban? - kacsintott rá vigyorogva.
- Félreérted. Munkaügyben vagyok itt. - vágta rá szinte azonnal, talán túl gyorsan is - Egy ismerősömnek segítek egy rendezvény megszervezésében.
- Ismerősödnek mi? - vonta fel gyanakodva a szemöldökét - Figyelj csak Ash. Áruld már el, te mikor tettél meg valaha is egy ekkora szívességet bárkinek? LA-ből egészen Chicago-ig utaztál csak azért, hogy segíts valakinek? Na ne etess..
És ekkor Ashleyvel megtörtént az, ami még soha. Szóhoz sem jutott. Rengeteg minden cikázott a gondolataiban, előállhatott volna valamilyen frappáns válasszal, vagy ravasz visszavágással, de nem tudott mondani semmit. Csak azon járt az agya, amit a barátjától hallott, és azon, hogy mennyire igaza van. Azelőtt soha nem tett volna meg ilyet csak úgy bárkiért..
Viszont azt is tudja, hogy Amber nem csak egy akárki. Amber az a lány, akiért érdemes ezt tenni. Főleg azok után, amit tett.
- Az a helyzet, hogy törlesztenem kell egy lánynak.. tahó voltam vele és ezért vagyok itt. - nyögte ki végül nagy nehezen.
- Szóval mégis csak lány van a dologban.. - mosolyodott el Jeff.
- Nem az van amire gondolsz.. Én csak..
- Nyugii haver. Előttem nem kell magyarázkodnod! - emelte fel a kezeit.
Majd egy kis időre elhallgatott, végül barátja kétségbeesett arcára pillantott és ennyit mondott.
- Akárki is legyen az a lány, baromira fontos lehet neked, hogy ennyire megváltoztál..
- Hogy érted azt, hogy megváltoztam? - nézett barátjára értetlenül.
- Hmm.. tudod mit? - állt fel a padról - Gyere igyunk meg egy kávét és addig beszélgessünk!
Miután befejeztem a reggelit és lenyeltem az utolsó falatokat, visszasétáltam a szobámhoz. Azonban ahogy elhaladtam Ashley szobája előtt, akaratlanul is megtorpantam a félig nyitva hagyott ajtó előtt. Magamban erősen tépelődtem. Bemenjek, vagy ne?
De végül győzött a kíváncsiságom, így aztán visszafordulva az ajtóból megindultam a sötét szoba felé. Óvatosan kitártam az ajtót, odaléptem a függöny elé és teljesen kihúzva azt, beengedtem a reggeli napfény első sugarait. Ash ágya nem volt bevetve, a lepedő összevissza volt gyűrődve rajta. Első gondolatom az volt, hogy vajon azért mert ennyire sokat forgolódik álmában, vagy pedig azért mert nem tud aludni?
Végül inkább nem is foglalkoztam vele tovább és az íróasztalához léptem. Egy csomó papír hevert szanaszét rajta, jó néhány darab a földre is leesett. Gyorsan összeszedegettem azokat és egy rakásban a többi közé tettem. Aztán megakadt a szemem valamin.
Egy medál volt a sarokba dobva. Rögtön felismertem. Rengeteget láttam Ashley nyakában és már akkor tudtam, hogy az egyik kedvence lehet. Észre sem vettem és a következő pillanatban már a kezemben tartottam a fényesen csillogó ékszert. Egy horgonyt ábrázolt, körülötte vastag kötéllel. Teljesen megfeledkezve magamról úgy csodáltam azt az apró tárgyat, mintha csak egy kincset találtam volna. Bárki látna kívülről, mindenki azt hihetné rólam, hogy örömömet lelem a látványában. Ám a valóság teljesen mást tükröz.
Ahogy ezt a medált nézem, eszembe jut az a karácsonyi ebéd a srácoknál. Akkor is ez volt rajta. Könnyeket csal a szemembe az emlék. Milyen durva és elutasító volt velem.
Csak remélni tudom, hogy egyszer rendbe jönnek köztünk a dolgok..
***
Már legalább a 6. üzletből sétált ki, amikor egy hang a fejében azt mondta "Pihenj!"Megvolt róla győződve, hogy aki csak meglátja nevetségesnek tartja ezzel a sok szatyorral a kezében, de inkább némán haladt előre a tömegben és igyekezett időben beszerezni minden kelléket, amire Ambernek szüksége van. Bármit megtett, csak veszekednie ne kelljen vele. Nem bírná elviselni, ha még egyszer sírni látná. Épp eleget bántotta már. Pont eleget ahhoz, hogy rájöjjön mennyire ostoba volt és mennyire megbánta már a viselkedését.
Fáradtan ült le egy közelben lévő padra, majd könyökével a térdén megtámaszkodva mélyen elmerült gondolataiban.
Már legalább egy hete nem veszekedtek. Rettentően igyekszik, mindent megtesz csak hogy a kedvében járjon. Bár ebből a lánynak bizonyára semmi nem jön le, ő mégis megpróbálja betartani a szavát és most az egyszer nem hazudni neki. Amikor a hotelszobában sírva fakadt előtte.. tudta akkor túlment minden határon. Soha többé nem szabad átvernie..
- Ashley Purdy? Te jó szagú! Ezer éve nem láttalak! - lépett elé egy hosszú, szőkés barna hajú alak.
- Jeff George? - pillantott fel rá, és szinte azonnal felismerte évek óta nem látott barátját - Haver! Mi történt veled? Úgy eltűntél, mint szar a budiban.. - vállazott le vele és szívből jövő örömmel szorította magához régi jó barátját.
- Tudod hogy van ez.. csajok meg a balhé. Muszáj volt megpattannom LA-ből egy időre. - rántott vállat - Viszont haver.. Te mi az úristent csinálsz itt Chicagoban?! Nem a bandával kellene turnéznod?
- Ez egy hosszú történet.. - sóhajtott nevetve.
- Van időm.. - ült le mellé a padra - Jól érzem, hogy most az egyszer egy lány van a dologban? - kacsintott rá vigyorogva.
- Félreérted. Munkaügyben vagyok itt. - vágta rá szinte azonnal, talán túl gyorsan is - Egy ismerősömnek segítek egy rendezvény megszervezésében.
- Ismerősödnek mi? - vonta fel gyanakodva a szemöldökét - Figyelj csak Ash. Áruld már el, te mikor tettél meg valaha is egy ekkora szívességet bárkinek? LA-ből egészen Chicago-ig utaztál csak azért, hogy segíts valakinek? Na ne etess..
És ekkor Ashleyvel megtörtént az, ami még soha. Szóhoz sem jutott. Rengeteg minden cikázott a gondolataiban, előállhatott volna valamilyen frappáns válasszal, vagy ravasz visszavágással, de nem tudott mondani semmit. Csak azon járt az agya, amit a barátjától hallott, és azon, hogy mennyire igaza van. Azelőtt soha nem tett volna meg ilyet csak úgy bárkiért..
Viszont azt is tudja, hogy Amber nem csak egy akárki. Amber az a lány, akiért érdemes ezt tenni. Főleg azok után, amit tett.
- Az a helyzet, hogy törlesztenem kell egy lánynak.. tahó voltam vele és ezért vagyok itt. - nyögte ki végül nagy nehezen.
- Szóval mégis csak lány van a dologban.. - mosolyodott el Jeff.
- Nem az van amire gondolsz.. Én csak..
- Nyugii haver. Előttem nem kell magyarázkodnod! - emelte fel a kezeit.
Majd egy kis időre elhallgatott, végül barátja kétségbeesett arcára pillantott és ennyit mondott.
- Akárki is legyen az a lány, baromira fontos lehet neked, hogy ennyire megváltoztál..
- Hogy érted azt, hogy megváltoztam? - nézett barátjára értetlenül.
- Hmm.. tudod mit? - állt fel a padról - Gyere igyunk meg egy kávét és addig beszélgessünk!
