* Chapter 16 - Fegyverszünet

Drága olvasóim!

Rekordgyorsasággal meg is hoztam a folytatást. Sokat gondolkoztam rajta, hogy most végül ezt a jelenetet hova is tegyem, de úgy érzem itt és most jött el az ideje neki. Osszátok meg velem a véleményeiteket, szerintetek milyen lett az új rész? Hirtelen nagy változás fog bekövetkezni, ami remélem senkinek sem jelent majd gondot. Nem mellesleg egy meglehetősen izgalmas befejezéssel...

Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

Néhány nappal később már átkoztam magam, hogy a múltkor úgy kikeltem magamból és fejvesztve kirohantam esernyő nélkül a szakadó esőbe. Rendesen meg is fáztam. Mikor visszaértem bőrig ázott mindenem és az ujjaim is csonttá fagytak. Ashley persze az orrom alá dörgölte, hogy ő előre szólt és most az egyszer hallgatnom kellett volna rá.. Nos azt hiszem ebben az egyben igaza van. Hülyeség volt amit csináltam. De nem akartam, hogy már emiatt is folyamatosan csak veszekedjünk. Így aztán életemben először kitaláltam, hogy együtt fogok reggelizni vele. Ezt még az éjjel kigondoltam magamban, és mikor ma reggel felébredtem még jobb ötletnek tartottam.
Miután letusoltam és felöltöztem gyorsan össze is dobtam néhány szendvicset. Mikor a hűtőhöz fordultam, hogy kivegyek egy doboz tejet, hirtelen megszédültem. Meg kellett kapaszkodnom a konyhaszekrény sarkában, különben biztos, hogy összeestem volna. Halkan nyögdécselve felegyenesedtem és néhány mély lélegzetvétel után megpróbáltam úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Talán még épp időben léptem vissza az asztalhoz, mivel a következő pillanatban megjelent Ashley.
- Jó reggelt! - köszönt álmos fejjel, mindössze egy pizsamában.
- Neked is! - köszöntem vissza, majd letettem a tálcákat az asztalra.
- Történt valami? Vagy.. talán vendéget vársz? Ha zavarok akkor csak szólj és már itt sem vagyok.. - fordult volna vissza a szobájába, de gyorsan megállítottam.
- Várj! - léptem elé hirtelen, mire szembe fordult velem - Az igazat megvallva arra gondoltam, hogy.. együtt.. reggelizhetnénk.
Pislogott egy párat, biztos voltam benne, hogy azt hiszi félrehall, de aztán mintha leesett volna neki, hogy komolyan ezt mondtam neki és hogy én mondtam ezt neki, értetlenül csak ennyit kérdezett.
- Biztos, hogy jó ötlet ez?
- Nézd.. tudom, hogy az utóbbi időben sokat veszekedtünk. - sóhajtottam - De mi lenne, ha megpróbálnánk végre normális emberek módjára viselkedni egymással?
- Támogatom az ötletet. - mosolyodott el váratlanul - Már én is soknak tartottam, ami az utóbbi időben köztünk zajlott.. köthetnénk akár fegyverszünetet is, nem? - ajánlotta fel, kinyújtva felém a kezét. Pár pillanatig haboztam, de végül egy széles mosollyal az arcomon határozottan megráztam a kezét. Talán túl sokáig haboztam vagy csak elbambultam.. nem tudom, mivel néhány pillanattal később még mindig azt láttam, hogy egymás kezét fogjuk és mélyen egymás tekintetét fürkésszük. Aztán mintha csak belénk csapott volna az áram, egyszerre ugrottunk hátra, ezzel megszakítva a köztünk lévő kapcsolatot.
- Öhm.. szóóvaal.. - nyújtottam el a magánhangzókat és az asztalhoz szökdeltem - Mit kérsz? Pirítóst vagy müzlit?
- Lehet mindkettőt? - kérdezte nevetve és helyet foglalt velem szemben.
Miközben megreggeliztünk, életemben először úgy éreztem végre minden rendben van körülöttem. Van egy nagyszerű állásom, szerető barátaim és itt ez a pasi aki még magam sem tudom milyen érzéseket vált ki belőlem, de végre sínen van a kapcsolatunk. Talán még barátok is lehetünk később. Olyan.. olyan jó így. Olyan kerek minden!
Miután jól laktunk, gyorsan összeszedtem a tányérokat és a mosogatóba rakva őket neki láttam az elmosásuknak. Lehajoltam, hogy kivegyem az alsó szekrényből a mosogatószert, ám amikor felegyenesedtem hirtelen újra megszédültem, ezúttal azonban már sokkal erősebb volt és eltartott egy ideig, míg kitisztult a látásom. Legnagyobb sajnálatomra Ashley pont látta a jelenetet, egy pillanat se telt bele és máris mögöttem termett.
- Amber, minden rendben? - karolta át a derekam.
- Igen, persze csak túl gyorsan álltam fel! - léptem el a közeléből és még mindig a pultba kapaszkodva eloldalaztam egy pár lépésnyire. - Minden rendben.
- Biztos? Sápadtnak tűnsz. Nem lehet, hogy..
- Nem! Ashley tényleg minden rendben. - vágtam a szavába ingerülten, majd nyeltem egyet és halkabban így szóltam - Rendes tőled, hogy segíteni akarsz, de jól vagyok.
A következő pillanatban, mielőtt még valami nagyobb probléma történhetett volna, váratlanul megszólalt a csöngő. Gyorsan megkerültem Ashleyt és a bejárathoz siettem. Mikor kinyitottam az ajtót, Mike széles mosolyával találtam szembe magam.
- Szép jó reggelt Amber! - lépett be a nappaliba, majd ahogy összetalálkozott tekintetük Ashleyvel, neki már kevésbé udvariasabban köszönt - Hello.
- Mi szél hozott Mike? Tán valami gondod van, hogy megint a lakásán kell felkeresned Ambert? - jött ki a konyhából és szorosan összefűzte karjait maga előtt. Akaratlanul is megakadt a pillantásom izmos karjain és máris egy számomra teljesen idegen érzés futott végig a mellkasomtól egészen a hasamig. Ez máskor is előfordult már vagy csak én nem vettem észre?
- Öhm.. srácok! Mielőtt megint egymásnak esnétek.. Mike megtennéd, hogy bejössz velem a szobámba? - ragadtam karon a főnököm és bevonszolva magam után az ajtóban még visszanéztem Ashre és egy olyan "Maradj nyugton, vagy kicsinállak" nézéssel leintettem őt. - Szóval, miért jöttél?
- Az a helyzet, hogy változás ugrott be és egy héttel előrébb hozták a konferenciát. - mondta ki kertelés nélkül.
- Tessék?! - kiáltottam fel teljesen ledermedve - Az nem lehet! Nagyon kevés idő maradt arra, hogy elkészüljek.. nem tudsz tenni ellene valamit? Kérlek.. csinálj valamit, akármit!
- Nagyon sajnálom, de állítólag az egyik alelnöknek kórházba kell mennie a konferencia után és később már nem tudta volna megoldani.. - sóhajtott gondterhelten.
- Akkor ez azt jelenti, hogy a jövőhéten megtartják a konferenciát?
- Tényleg sajnálom. De biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz és mindent megfogsz tudni oldani! - simított végig a karomon, majd hirtelen magához szorított. Meglepett ez a reakciója, de mivel mást nem tudtam csinálni fél karommal viszonoztam az ölelését. - Bocs, hogy ilyen gyorsan, de mennem kell, hogy elintézzem a többi tennivalóimat is.. - mondta zavartan, majd szokásához híven megigazította a zakóját és kiment a nappaliba.
Ashley még mindig kint volt, mintha csak ránk várt volna. Amint meglátta, hogy nyílik a szobám ajtaja felpattant a kanapéról és Mikehoz lépett.
- Figyelj csak haver.. akartam már kérdezni, hogy tulajdonképpen miért is nem tudsz telefonálni mielőtt idejössz? - hunyorított rá minden idegszálával a válaszra összpontosítva.
- Nem hinném, hogy ez rád tartozik.. haver.
- Na várj csak.. - emelte fel figyelmeztetően egyik kezét - Ez nem ilyen egyszerű.
- Már miért ne lenne az?
- Abba nem gondoltál bele, hogy Ambernek magánélete is van? Nem mellesleg nekem is.. Mi van, ha épp akkor toppansz be, amikor ő fürdik vagy törülközőben esetleg pizsamában van? Annyi tisztesség sincs benned, hogy az ilyenekre odafigyelj?!
- Bocs de nekem erre nincs időm.. - lökte félre a vállánál fogva Asht Mike, és elindult a kijárat felé.
- Tudod kit lökdöss hülye paraszt! - rántotta vissza őt a gallérjánál fogva Ash.
Éreztem, ahogy arcomat elönti a forróság és mérhetetlen harag gyulladt bennem. Miért kell mindig ezt csinálnia?! Mindig mindent tönkretesz.. Sietős léptekkel eléjük léptem és minden erőmet összeszedve egy nagyot löktem Ashleyn.
- Mi a francot képzelsz te magadról?! Mike a főnököm!! Vedd már észre mennyire nevetséges vagy.. - ráztam hitetlenül a fejem és közben megvetően a szemeibe néztem.
- Hogy én?! Te vedd már észre, hogy ez az állat mit művel! Nem tűnt fel neked, hogy mit akar?
- Istenem Ashley te képzelődsz!
- Ha nem gond, akkor én most megyek. Ezt majd ti lerendezitek egymás közt.. - szólalt meg Mike, ezzel visszahozva minket a jelenbe.
- Várj, ez még nincs elintézve.. - lépett az ajtó elé Ash.
- De igenis elvan intézve! - löktem félre és elé álltam, hogy Mike szabadon kimehessen.
- Akkor jövőhéten.. viszlát addig is - bólintott, majd mintha itt se lett volna elment.
Dühös voltam. Nagyon nagyon dühös. A nappaliban fel alá járkáltam és minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne kaparjam ki a szemét ennek a drága basszerosnak.
- Ashley miért kell mindig ezt csinálnod?! Miért kell mindig mindent tönkretenned?! - üvöltöttem az arcába.
- Szerintem itt mindenki számára elég világos, hogy ennek a majomnak mi a célja, csupán te vagy olyan vak, hogy ezt nem veszed észre.. - mondta higgadtan.
- És neked ehhez ugyan mi a franc közöd van? Egyáltalán mit érdekel téged az én magánéletem?! Pont most beszéltük meg, hogy normális emberek módjára fogunk viselkedni..
- És szerinted egy normális ember nem figyelmeztetné a barátját, ha látná hogy kelepcébe csalják?! - vágott vissza ingerülten, mire összeszorítottam az ajkaimat és hagytam, hogy a könnyek mardossák a szemeimet.
- Tudod mit? Menj a pokolba a fegyverszüneteddel.. - suttogtam érthetően, majd hátat fordítva neki beviharzottam a szobámba, és kulcsra zárva az ajtót ki sem jöttem onnan.

* Chapter 15 - Elment az eszem..

Drága olvasóim!

Kisebb késéssel de meghoztam a folytatást. Remélem benneteket is legalább annyira összezavar a rész, mint Ambert, aki képtelen dűlőre jutni magával kapcsolatban. Hogy miért? Perceken belül megtudjátok. Egy gonosz csavart rejtettem el a szálakban, remélem rájöttök mi az és még annál is jobban remélem, hogy tetszeni fog a rész. Izgatottan várom a véleményeiteket!

Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

Fél órával később már egy kávézóban beszélgettek, ez idő alatt pedig Ashley mindent elmesélt Jeffnek az Amberrel kialakult kapcsolatáról. A találkozásuk pillanatától egészen a jelen helyzetig.

Egy csendes kis helyen foglaltak helyet, egészen pontosan a kávézó hátsó sarkában, ahova csupán egy kevés napfény szűrődött be, Ashley számára azonban így volt a legmegfelelőbb. Nem szeretett volna az emberek középpontjába kerülni, igyekezett minél jobban beleolvadni a tömegbe. 

- Szóval.. lássuk csak jól értem-e.. - támaszkodott mindkét könyökével az asztalra Jeff és barátja szemeibe nézve folytatta - Volt egy konfliktusotok és azóta ki nem állhatjátok egymást. Szemét voltál vele, a hátad közepére nem kívántad őt.. és most mégis itt vagy, hogy segíts neki. Mond mire jó ez az egész?
- Nézd haver, ez nem olyan egyszerű. - sóhajtott tanácstalanul - Azért jöttem ide, mert beakarom bizonyítani Ambernek, nem vagyok olyan rossz ember, mint amilyennek gondol. Szeretném, ha megbízna bennem..
- És gondolod, hogy ezt úgy fogod elérni, hogy közben lopsz, hazudsz és őt is átvered. Újra és újra?
- Hibáztam, tudom. Elloptam a jegyet Jake-től, elhitettem Amberrel, hogy nincs szállásom.. de most őszintén te mit tettél volna a helyemben? - hadarta, majd idegesen a csészébe ejtette a kanalat, minek következtében az hangosan megcsörrent - Akármit csinálok az rosszul sül el. Igyekszem összebarátkozni vele, de ő sem könnyíti meg a helyzetem azzal, hogy folyamatosan ellenséges velem.
- Miért akarsz megfelelni neki? - kérdezte hirtelen Jeff - Nézd.. én tudom, hogy min mentél keresztül. Tudom, hogy Lia mit tett veled.. de azt is pontosan tudom, hogy nem mindenki olyan mint Ő volt. Ne csak a rosszat lásd meg az emberekben. Próbálj meg nyitottabb lenni és hidd el, hogy ha nem zárkózol el előle, minden jóra fordul. - mosolygott rá biztatóan.
- Én.. én nem tudom Jeff. Félek, hogy valamit újra elrontok.
- Ha többé nem hazudsz neki és kicsit barátságosabb leszel vele, nem fogod elrontani. - nevetett fel Jeff, közben hitetlenül a fejét rázta - Hisz nézd csak meg mi történt eddig. Folyamatosan veszekedtetek, egyikőtök sem engedett és mindig rossz vége lett a dolgoknak. Mindkettőtöknek van egy titka, ami szemmel láthatóan megakadályoz benneteket abban, hogy nyissatok egymás felé. Miért nem beszélitek meg egymással?
- Elment az eszed?! - kiáltott fel meglepetten.
- Öntsetek tiszta vizet a pohárba és majd meglátjátok, hogy mi sül ki belőle.
- Hát ja.. majd meglátjuk..
- Viszont, ha nem haragszol haver.. - állt fel az asztaltól - Nekem most már mennem kell. Nagyon örülök, hogy találkoztunk!
- Én is örültem a te fejednek! - pacsizott le vele vigyorogva.
- Aztán sok szerencsét a kiscsajhoz! - kacsintott, és már ki is lépett a kávézó ajtaján.
Ashley miután kifizette a kávékat, felvette a bőrkabátját és a csomagokkal együtt elindult a hotelba. Egész úton csak Jeff szavai jártak a fejében. Megállás nélkül ott visszhangoztak és nem hagyták nyugodni. Lehet, hogy igaza van? Talán csak meg kellene beszélniük egymással a problémáikat? Teljesen bizonytalan volt.. nem tudta, hogy tényleg jó ötlet-e ez.. azt sem tudta, hogy egyáltalán képes lesz-e Ambernek elmondani azt, amit már évek óta rejteget magában. Még soha senkinek nem beszélt erről. Csak Christian tud róla..
Ahogy befordult az utcába, hirtelen eleredt az eső. Tekintetét az ég felé emelve meg volt róla győződve, hogy ez nem véletlen történik. Mindennek oka van, lehet hogy ez egy jel.. egy jel arra, hogy itt az ideje a változásnak.

***

Délután három óra felé járhatott az idő, az eső odakint szakadt és Ashley még mindig sehol. Komolyan tönkre akar tenni engem.. Nem elég, hogy a konferencia egyre gyorsabban közelgett, Ő még arra is képtelen volt, hogy időben meghozza a díszítő elemeket. Hogy a fenébe fogok így elkészülni?!
Fel alá járkáltam a nappaliban. Átmentem a konyhába és ittam egy pohár hideg vizet, majd idegesen vissza dübörögtem az ablakhoz. Félrehúztam a függönyt és onnan figyeltem a várost. Mindenki sietett, esernyővel a fejük felett rohantak a busz után. De Ashleyt még csak véletlenül se láttam sehol.
Aztán a következő pillanatban hirtelen kivágódott a bejárati ajtó. Gyorsan kiszaladtam és mikor megláttam őt a nappali előtt, félig elázott, zilált fejjel.. legszívesebben.. nem is tudom mit csináltam volna vele. Furcsa érzés kerített a hatalmába, ahogy egymás szemébe néztük. Ismeretlen volt ez az érzés.. és mégis annyira.. kellemes.
Néhány pillanatnyi pislogás után azonban magamhoz tértem és újra éreztem az ereimben, hogy mindjárt szétrobbannak a dühtől. Megcsikorgattam a fogaimat és megindultam Ashley felé.
- Te mégis hol a jó büdös francban voltál?!
- Ne haragudj, hogy ilyen későn jöttem.. - pakolta le a szatyrokat a konyhaasztalra - Találkoztam egy barátommal, akit már évek óta nem láttam és beültünk egy kávéra.. aztán csak úgy elszaladt az idő. Tényleg nagyon sajnálom - nézett rám olyan igazán nagyon megbánt szemekkel.
- Öhmm.. hát.. oké. A lényeg, hogy itt vagy! - próbáltam komolyságot erőltetni magamra, de be kell vallanom úgy isten igazán nagyon dögös volt vizes, szél borzolta hajjal. Olyannyira elvette az eszem, hogy kedvem lett volna még jobban összekócolni.
Úristen!  Nekem elment az eszem.. Hogy gondolhatok ilyesmikre, miközben én ki nem állhatom őt? Ezt sürgősen abba kell hagynom! És mi az, hogy magamban veszekedek előtte? Kuss legyen Amber, nem hallod?
- Valami baj van? - lépett elém értetlen arccal.
- Őőőőő semmi.
- Biztos? Nagyon zavartnak tűnsz.. - nézett mélyen a szemeimbe és én ott helyben képes lettem volna rá, hogy beájuljak.
- Igen persze! És ha most nem gond, akkor beviszem a cuccokat a szobámba.. - hadartam és felkaptam a szatyrokat az asztalról, majd meg sem álltam a szobámig.
Bevágtam az ágyra mindent, de még csak eszemben sem volt azokkal foglalkozni. Zavartan az ablakomhoz siettem, kinyitottam az alsó részt és mélyeket lélegeztem.
Összezavarodtam.
Hogy lehet az, hogy zavarba jöttem.. előtte? Mert zavarban voltam, ez nem kérdés. Idegesen a homlokomat dörgöltem és éreztem, hogy kezd egyre jobban beverni az eső. Végül egy mélyet sóhajtottam és miután becsuktam az ablakot, leültem az ágyamra.
Elkezdtem kipakolni a holmikat, sorba raktam mindent.. de aztán feltűnt valami.
Sehol nem találtam szalvétát. Hol a szalvéta?! Nyilván elég nevetségesnek tűnhet külső szemmel nézve, de igenis felháborodtam azon, hogy nem vette meg a szalvétákat. Felpattantam és kiviharzottam egyenesen a konyhába.
- Ashley nem felejtettél el véletlenül valamit?! - álltam meg előtte karba tett kézzel, ő pedig csak értetlenül az asztalra bámult.
- Fuhh.. nem is tudom. Kihagytam volna valamit? - kérdezte most már nekem szegezve pillantásait. Fordítsd már el a fejed! Fordítsd már el! 
Nem tudtam eldönteni magamban, hogy most azért kezdek egyre idegesebb lenni, mert nem vette meg a szalvétákat, vagy pedig azért mert engem nézett. Mi a fene ütött belém? Úgy viselkedek mint egy hisztis liba..
- Nem vettél szalvétát! - kiáltottam olyan hangon, mintha ez lett volna a világ legnagyobb bűne.
- Baszki.. ne haragudj azt tényleg elfelejtettem. - vakarta meg zavartan a tarkóját, közben még mindig engem nézett.
Ekkor azonban elszakadt az utolsó cérnaszál is, ami az idegeimet tartotta egyben.
- Nem hiszem el, hogy egy ilyen apró dolgot sem lehet rád bízni! Nem fogod fel, hogy ha elrontom a munkát, ha nem lesz minden tökéletes a konferencián akkor lőttek az állásomnak?! Nem hiszem el!! - üvöltöttem teli torokból, ezzel teljesen meglepve őt.
- Ne haragudj, ha egyszer az életben elfelejtettem szalvétát venni! - vágott vissza felemelt hanggal.
- Még neked áll feljebb?! Úúúriisteen!! - csaptam az asztalra és gondolkodás nélkül a kabátomhoz rohantam, magamra rángattam és a kulcsokat a zsebembe dugva a kilincsre emeltem a kezem.
- Most meg hova mész?! - jött utánam idegesen.
- Megyek és elintézem azt, amire te képtelen voltál! - néztem a szemeibe és láttam rajta, hogy ezzel egy kicsit megbántottam.. vagy talán csak sértettem az egóját.. de nem is érdekelt. Becipzároztam a kabátom és kinyitottam az ajtót.
- Amber várj! Legalább az esernyőt vidd magaddal! Odakint szakad az eső.. - kiáltott utánam, de én mint aki meg se hallotta, amit mond rohantam előre. Amint kiértem a hotel óriási üvegajtaján rá kellett jönnöm, hogy rossz ötlet volt lejönnöm. Magamra rántva a kapucnimat rohanni kezdtem az utcán és talán jól is jött, hogy zuhogott az eső, hisz így senki nem láthatta, ahogy könnyek záporoznak a szemeimből. Képes voltam egy tetves szalvéta miatt ekkora felhajtást csinálni.. Ez mind nem történt volna meg, ha ő nincs.
- Gyűlöllek Ashley Purdy! - kiáltottam az égre nézve és rohantam tovább elvegyülve a tömegben.