Sziasztok!
Meghoztam volna az első részt! Nagyon köszönöm a prológushoz érkezett csillagokat, remélem ez az első rész is ugyanannyira elnyeri majd tetszéseteket! Mindenesetre néhány véleménynek nagyon örülnék! Túl sokat nem szeretnék a részről beszélni, miután elolvastátok úgy is minden kiderül. Tehát itt is lenne.
Jó olvasást! (:
----------------------------------------
Majd bosszús gondolatmenetemet egy szűnni nem kívánkozó telefoncsörgés zavarta meg.
- Igen tessék? - vacogtam fogaim közt a nagyjából -10 fokos hidegben.
-
Amber! Hol maradsz ilyen sokáig? Már mindenki csak Rád vár! - szólalt
meg a vonal túlsó felén egy igencsak türelmetlen férfi hang.
-
Christian! Istenem ne haragudj! Teljesen kiment a fejemből az ebéd.. -
csaptam látványosan a homlokomhoz - A főnököm egy fontos megbeszélésre
hivatkozva beparancsolt az irodába és nem tudom mikor végzek..
- Uhh.. kellemetlen. - kuncogott fel.
- Igen. Valóban nagyon szórakoztató. - emeltem az ég felé szemeimet - A többiek nagyon idegesek már?
- Nem különösebben. Tulajdonképpen még az asztal sincs megterítve... szóval egész jól állunk - nevetett.
- Aha értem. - mondtam az utolsó szót hosszan elnyújtva.
Már
szinte láttam lelki szemeim előtt, ahogy a "nagy család" lelkesen
készülődik a karácsonyra. Juliet és El a konyhában sertepertélnek, a
srácok pedig a díszekkel foglalatoskodva ráérősen készülődnek. Nos igen.
Náluk az egész jól állunk kifjezés nagyjából ennyit tesz ki.
- Na de leteszem. Még a végén felgyújtják nekem itt a lakást.. - hadarta - Siess ahogy tudsz!
- Rendben! - mosolyogtam.
- Várunk. Szia!
-
Szia! - mondtam, majd kinyomva a telefonomat a jelzőlámpa végre zöldre
váltott, így sietős léptekkel átsétáltam az út túloldalára és meg sem
álltam egészen az irodaházig.
***
Nagyjából
egy óra múlva már Christianék háza előtt toporogtam és miután
megnyomtam a csengőt, türelmesen arra várva hogy beengedjenek, azon
töprengtem, hogyan is mondjam el a srácoknak amit a főnökömtől
megtudtam. Biztos, hogy jól döntöttem? Egyáltalán jó ötlet ez az egész?
Ám
mielőtt tovább elmélkedhettem volna, az ajtó már nyílt is és megjelent
előttem Christian, egy levakarhatatlan mosollyal az arcán.
- Szia! - ölelt magához.
- Hali! Boldog Karácsonyt! - viszonoztam ölelését.
- Gyere be! Már mindennel elkészültünk! - akasztotta fel a kabátomat, majd az ebédlő felé terelve bekísért a többiekhez.
Ahogy
elhaladtunk a nappali előtt nem bírtam megállni, így kíváncsian
bekukkantva alaposan szemügyre vettem a díszítést. Ahhoz képest, hogy
még alig egy órával ezelőtt szinte sehogy sem álltak, egész szép lett.
Kifejezetten családias hangulatú. Adventi koszorúk az ablak körül,
hosszú égősorok lógnak a plafonról és persze a többi karácsonyi
hangulatot árasztó csecsebecse.
- Szép lett mi? - vigyorgott büszkén.
- Igen, nagyon aranyos! - válaszoltam őszinte mosollyal az arcomon, majd követve őt beléptünk az ebédlőbe.
- Srácok nézzétek ki érkezett meg! - állt félre előlem, én pedig mosolyogva előrébb léptem.
- Sziasztok! - köszöntem vidáman.
Ám
ahogy körbepillantottam az asztalnál ülőkön és megakadt a pillantásom
egy valakin, a pár perccel korábbi mosoly egy pillanat alatt lehervadt
az arcomról. Egész úton idefelé csak azon gondolkoztam, hogy mondjam el a
srácoknak ezt a dolgot és mindeközben teljesen elfelejtkeztem
valamiről. Ő is itthon van.
***
Szinte megfagyott körülöttünk a levegő, ahogy farkasszemet néztünk egymással. Korábbi örömének már nyoma sem volt szemeiben, helyére csak a kétségbeesés és a düh keveréke férkőzött. Ajkait feszülten beharapta és láttam rajta, hogy minden idegszálával azon van, nehogy sarkon fordulva elmenjen. Bár úgy tenne...
- Amber! De jó hogy itt vagy! - szólalt meg végül Jake, ezzel feloldva némileg a kialakult feszültséget.
- Gyere ülj csak le közénk! - húzott ki neki egy széket Jeremy.
Jézusom! Mindjárt felfordul a gyomrom! Jó hogy nem rágják meg helyette az ételt. Elkényeztetett kis cafka.
- Köszönöm srácok! - mosolygott kényszeredetten, majd helyet foglalva riadtan ingatta szemeit hol az asztal, hol pedig az én tekintetem között. Zavarban volt, ehhez semmi kétség nem fér.
- Hozok neked is egy tányért! - pattant fel Juliet.- Én meg hozok poharat. - szaladt utána El. Mi van már inasokat is fogadott?
- Ne! Igazán nem szükséges, én is kitudom szolgálni magam.. - dadogott egyre sápadtabban.
- Ugyan hagyd csak! Hisz elvégre is Te vagy a vendég.. - nyugtatgatta Andy.Na itt telt be a pohár. Hogy jön ez a nő ahhoz, hogy mindenkit ugráltasson maga körül?! Ez egy egyszerű ebéd. A Mi házunkban.. Semmi joga ahhoz, hogy kiszolgáltassa magát. Egyáltalán nincs joga ahhoz, hogy itt üljön köztünk. Ráadásul velem szemben.. Idegesen kitoltam magam alól a széket, minek következtében az fájdalmasan felnyikorgott. Hirtelen mindenki rám pillantott. Két kezemmel az asztalnak támaszkodva, szúrós pillantásokat küldve Amber felé csak ennyit mondtam.
- Én most inkább azt hiszem odafent eszek.. - majd megfogtam a tányéromat és elindultam a lépcső felé.
***
Azt tudtam, hogy nem fogunk jó barátokként beszélgetni, de azért ez még nekem is sok volt. Hogy lehet valaki ennyire bunkó?
- Ashley, most miért nem maradsz itt velünk? - állt fel Jake.
- Miattam igazán nem kell elmenned.. - szóltam utána, mire Ő csak egy lenéző pillantással hátra nézett rám.
- Nem is miattad megyek.. ne hogy azt hidd.. - na ezt nagyon nem kellett volna..
- Látom nagyon el vagy szállva magadtól. Mit gondolsz ki vagy te, a jó Isten?! Nem tudom mire fel vagy ennyire öntelt.. - álltam meg előtte számonkérően. Legszívesebben ott helyben felpofoztam volna.
- Úgy gondolom nem tartozom neked magyarázattal semmiért.
- De arra sem vagy feljogosítva, hogy így bánj velem! - üvöltöttem az arcába.
- Srácok srácok! Nyugi.. - állt közénk Jeremy - Karácsony van, legalább most ne essetek egymásnak. Inkább üljünk vissza és együnk végre..
- Csak azt kapod tőlem, amit megérdemelsz.. - nézett mélyen a szemembe - Egyébként meg már elment az étvágyam..
- Jó én ezt már nem bírom tovább! Inkább elmegyek.. - pillantottam Jeremyre.
- Menj csak! Nem kérte senki, hogy ide gyere.. - mondta őszinte gyűlölettel a hangjában.
- Akkora egy szerencsétlen idióta vagy! - kiáltottam remegő hangon, majd hátat fordítva neki kivágtattam az ebédlőből, felvettem a kabátomat és a táskámmal a kezemben még visszasétáltam - Srácok azt hiszem az lesz a legjobb, ha én most megyek! Még szerettem volna elbúcsúzni tőletek, de úgy látszik ez most nem fog menni.. - kezdtem csalódottan, mire szinte mindannyian felpattantak a helyükről, Ashley pedig értetlen arckifejezéssel meredt rám.
- Micsoda?
- Hogy érted azt, hogy elbúcsúzni?! - lépett elém Christian.
- El kell utaznom munka ügyben és még az se biztos, hogy vissza jövök.
- De egyáltalán mikor? És hova?
- Ne haragudj... - majd itt a többiekre néztem - Srácok nagyon sajnálom, de most mennem kell! Azt hiszem én itt csak egy nem kívánatos személy lennék.. - néztem szomorúan Ashley felé, végül magamra rántva a kabátot sarkon fordultam és ott hagytam őket.- Ezt jól megcsináltad haver.. - szólalt meg Andy, majd mindenki haragos pillantásokat záporozva Ashley felé, visszaült az asztalhoz.
~~~~~
Nos tehát ennyi lett volna. A folytatás hamarosan érkezik! Remélem mindenkinek tetszett. Véleményeket örömmel fogadok bárkitől! :)
