* Chapter 16 - Fegyverszünet

Drága olvasóim!

Rekordgyorsasággal meg is hoztam a folytatást. Sokat gondolkoztam rajta, hogy most végül ezt a jelenetet hova is tegyem, de úgy érzem itt és most jött el az ideje neki. Osszátok meg velem a véleményeiteket, szerintetek milyen lett az új rész? Hirtelen nagy változás fog bekövetkezni, ami remélem senkinek sem jelent majd gondot. Nem mellesleg egy meglehetősen izgalmas befejezéssel...

Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

Néhány nappal később már átkoztam magam, hogy a múltkor úgy kikeltem magamból és fejvesztve kirohantam esernyő nélkül a szakadó esőbe. Rendesen meg is fáztam. Mikor visszaértem bőrig ázott mindenem és az ujjaim is csonttá fagytak. Ashley persze az orrom alá dörgölte, hogy ő előre szólt és most az egyszer hallgatnom kellett volna rá.. Nos azt hiszem ebben az egyben igaza van. Hülyeség volt amit csináltam. De nem akartam, hogy már emiatt is folyamatosan csak veszekedjünk. Így aztán életemben először kitaláltam, hogy együtt fogok reggelizni vele. Ezt még az éjjel kigondoltam magamban, és mikor ma reggel felébredtem még jobb ötletnek tartottam.
Miután letusoltam és felöltöztem gyorsan össze is dobtam néhány szendvicset. Mikor a hűtőhöz fordultam, hogy kivegyek egy doboz tejet, hirtelen megszédültem. Meg kellett kapaszkodnom a konyhaszekrény sarkában, különben biztos, hogy összeestem volna. Halkan nyögdécselve felegyenesedtem és néhány mély lélegzetvétel után megpróbáltam úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Talán még épp időben léptem vissza az asztalhoz, mivel a következő pillanatban megjelent Ashley.
- Jó reggelt! - köszönt álmos fejjel, mindössze egy pizsamában.
- Neked is! - köszöntem vissza, majd letettem a tálcákat az asztalra.
- Történt valami? Vagy.. talán vendéget vársz? Ha zavarok akkor csak szólj és már itt sem vagyok.. - fordult volna vissza a szobájába, de gyorsan megállítottam.
- Várj! - léptem elé hirtelen, mire szembe fordult velem - Az igazat megvallva arra gondoltam, hogy.. együtt.. reggelizhetnénk.
Pislogott egy párat, biztos voltam benne, hogy azt hiszi félrehall, de aztán mintha leesett volna neki, hogy komolyan ezt mondtam neki és hogy én mondtam ezt neki, értetlenül csak ennyit kérdezett.
- Biztos, hogy jó ötlet ez?
- Nézd.. tudom, hogy az utóbbi időben sokat veszekedtünk. - sóhajtottam - De mi lenne, ha megpróbálnánk végre normális emberek módjára viselkedni egymással?
- Támogatom az ötletet. - mosolyodott el váratlanul - Már én is soknak tartottam, ami az utóbbi időben köztünk zajlott.. köthetnénk akár fegyverszünetet is, nem? - ajánlotta fel, kinyújtva felém a kezét. Pár pillanatig haboztam, de végül egy széles mosollyal az arcomon határozottan megráztam a kezét. Talán túl sokáig haboztam vagy csak elbambultam.. nem tudom, mivel néhány pillanattal később még mindig azt láttam, hogy egymás kezét fogjuk és mélyen egymás tekintetét fürkésszük. Aztán mintha csak belénk csapott volna az áram, egyszerre ugrottunk hátra, ezzel megszakítva a köztünk lévő kapcsolatot.
- Öhm.. szóóvaal.. - nyújtottam el a magánhangzókat és az asztalhoz szökdeltem - Mit kérsz? Pirítóst vagy müzlit?
- Lehet mindkettőt? - kérdezte nevetve és helyet foglalt velem szemben.
Miközben megreggeliztünk, életemben először úgy éreztem végre minden rendben van körülöttem. Van egy nagyszerű állásom, szerető barátaim és itt ez a pasi aki még magam sem tudom milyen érzéseket vált ki belőlem, de végre sínen van a kapcsolatunk. Talán még barátok is lehetünk később. Olyan.. olyan jó így. Olyan kerek minden!
Miután jól laktunk, gyorsan összeszedtem a tányérokat és a mosogatóba rakva őket neki láttam az elmosásuknak. Lehajoltam, hogy kivegyem az alsó szekrényből a mosogatószert, ám amikor felegyenesedtem hirtelen újra megszédültem, ezúttal azonban már sokkal erősebb volt és eltartott egy ideig, míg kitisztult a látásom. Legnagyobb sajnálatomra Ashley pont látta a jelenetet, egy pillanat se telt bele és máris mögöttem termett.
- Amber, minden rendben? - karolta át a derekam.
- Igen, persze csak túl gyorsan álltam fel! - léptem el a közeléből és még mindig a pultba kapaszkodva eloldalaztam egy pár lépésnyire. - Minden rendben.
- Biztos? Sápadtnak tűnsz. Nem lehet, hogy..
- Nem! Ashley tényleg minden rendben. - vágtam a szavába ingerülten, majd nyeltem egyet és halkabban így szóltam - Rendes tőled, hogy segíteni akarsz, de jól vagyok.
A következő pillanatban, mielőtt még valami nagyobb probléma történhetett volna, váratlanul megszólalt a csöngő. Gyorsan megkerültem Ashleyt és a bejárathoz siettem. Mikor kinyitottam az ajtót, Mike széles mosolyával találtam szembe magam.
- Szép jó reggelt Amber! - lépett be a nappaliba, majd ahogy összetalálkozott tekintetük Ashleyvel, neki már kevésbé udvariasabban köszönt - Hello.
- Mi szél hozott Mike? Tán valami gondod van, hogy megint a lakásán kell felkeresned Ambert? - jött ki a konyhából és szorosan összefűzte karjait maga előtt. Akaratlanul is megakadt a pillantásom izmos karjain és máris egy számomra teljesen idegen érzés futott végig a mellkasomtól egészen a hasamig. Ez máskor is előfordult már vagy csak én nem vettem észre?
- Öhm.. srácok! Mielőtt megint egymásnak esnétek.. Mike megtennéd, hogy bejössz velem a szobámba? - ragadtam karon a főnököm és bevonszolva magam után az ajtóban még visszanéztem Ashre és egy olyan "Maradj nyugton, vagy kicsinállak" nézéssel leintettem őt. - Szóval, miért jöttél?
- Az a helyzet, hogy változás ugrott be és egy héttel előrébb hozták a konferenciát. - mondta ki kertelés nélkül.
- Tessék?! - kiáltottam fel teljesen ledermedve - Az nem lehet! Nagyon kevés idő maradt arra, hogy elkészüljek.. nem tudsz tenni ellene valamit? Kérlek.. csinálj valamit, akármit!
- Nagyon sajnálom, de állítólag az egyik alelnöknek kórházba kell mennie a konferencia után és később már nem tudta volna megoldani.. - sóhajtott gondterhelten.
- Akkor ez azt jelenti, hogy a jövőhéten megtartják a konferenciát?
- Tényleg sajnálom. De biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz és mindent megfogsz tudni oldani! - simított végig a karomon, majd hirtelen magához szorított. Meglepett ez a reakciója, de mivel mást nem tudtam csinálni fél karommal viszonoztam az ölelését. - Bocs, hogy ilyen gyorsan, de mennem kell, hogy elintézzem a többi tennivalóimat is.. - mondta zavartan, majd szokásához híven megigazította a zakóját és kiment a nappaliba.
Ashley még mindig kint volt, mintha csak ránk várt volna. Amint meglátta, hogy nyílik a szobám ajtaja felpattant a kanapéról és Mikehoz lépett.
- Figyelj csak haver.. akartam már kérdezni, hogy tulajdonképpen miért is nem tudsz telefonálni mielőtt idejössz? - hunyorított rá minden idegszálával a válaszra összpontosítva.
- Nem hinném, hogy ez rád tartozik.. haver.
- Na várj csak.. - emelte fel figyelmeztetően egyik kezét - Ez nem ilyen egyszerű.
- Már miért ne lenne az?
- Abba nem gondoltál bele, hogy Ambernek magánélete is van? Nem mellesleg nekem is.. Mi van, ha épp akkor toppansz be, amikor ő fürdik vagy törülközőben esetleg pizsamában van? Annyi tisztesség sincs benned, hogy az ilyenekre odafigyelj?!
- Bocs de nekem erre nincs időm.. - lökte félre a vállánál fogva Asht Mike, és elindult a kijárat felé.
- Tudod kit lökdöss hülye paraszt! - rántotta vissza őt a gallérjánál fogva Ash.
Éreztem, ahogy arcomat elönti a forróság és mérhetetlen harag gyulladt bennem. Miért kell mindig ezt csinálnia?! Mindig mindent tönkretesz.. Sietős léptekkel eléjük léptem és minden erőmet összeszedve egy nagyot löktem Ashleyn.
- Mi a francot képzelsz te magadról?! Mike a főnököm!! Vedd már észre mennyire nevetséges vagy.. - ráztam hitetlenül a fejem és közben megvetően a szemeibe néztem.
- Hogy én?! Te vedd már észre, hogy ez az állat mit művel! Nem tűnt fel neked, hogy mit akar?
- Istenem Ashley te képzelődsz!
- Ha nem gond, akkor én most megyek. Ezt majd ti lerendezitek egymás közt.. - szólalt meg Mike, ezzel visszahozva minket a jelenbe.
- Várj, ez még nincs elintézve.. - lépett az ajtó elé Ash.
- De igenis elvan intézve! - löktem félre és elé álltam, hogy Mike szabadon kimehessen.
- Akkor jövőhéten.. viszlát addig is - bólintott, majd mintha itt se lett volna elment.
Dühös voltam. Nagyon nagyon dühös. A nappaliban fel alá járkáltam és minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne kaparjam ki a szemét ennek a drága basszerosnak.
- Ashley miért kell mindig ezt csinálnod?! Miért kell mindig mindent tönkretenned?! - üvöltöttem az arcába.
- Szerintem itt mindenki számára elég világos, hogy ennek a majomnak mi a célja, csupán te vagy olyan vak, hogy ezt nem veszed észre.. - mondta higgadtan.
- És neked ehhez ugyan mi a franc közöd van? Egyáltalán mit érdekel téged az én magánéletem?! Pont most beszéltük meg, hogy normális emberek módjára fogunk viselkedni..
- És szerinted egy normális ember nem figyelmeztetné a barátját, ha látná hogy kelepcébe csalják?! - vágott vissza ingerülten, mire összeszorítottam az ajkaimat és hagytam, hogy a könnyek mardossák a szemeimet.
- Tudod mit? Menj a pokolba a fegyverszüneteddel.. - suttogtam érthetően, majd hátat fordítva neki beviharzottam a szobámba, és kulcsra zárva az ajtót ki sem jöttem onnan.