2015. március 11., szerda

* Chapter 16 - Fegyverszünet

Drága olvasóim!
Rekordgyorsasággal meg is hoztam a folytatást. Sokat gondolkoztam rajta, hogy most végül ezt a jelenetet hova is tegyem, de úgy érzem itt és most jött el az ideje neki. Osszátok meg velem a véleményeiteket, szerintetek milyen lett az új rész? Hirtelen nagy változás fog bekövetkezni, ami remélem senkinek sem jelent majd gondot. Nem mellesleg egy meglehetősen izgalmas befejezéssel...
Jó olvasást mindenkinek! :)
----------------------------------------


Néhány nappal később már átkoztam magam, hogy a múltkor úgy kikeltem magamból és fejvesztve kirohantam esernyő nélkül a szakadó esőbe. Rendesen meg is fáztam. Mikor visszaértem bőrig ázott mindenem és az ujjaim is csonttá fagytak. Ashley persze az orrom alá dörgölte, hogy ő előre szólt és most az egyszer hallgatnom kellett volna rá.. Nos azt hiszem ebben az egyben igaza van. Hülyeség volt amit csináltam. De nem akartam, hogy már emiatt is folyamatosan csak veszekedjünk. Így aztán életemben először kitaláltam, hogy együtt fogok reggelizni vele. Ezt még az éjjel kigondoltam magamban, és mikor ma reggel felébredtem még jobb ötletnek tartottam.
Miután letusoltam és felöltöztem gyorsan össze is dobtam néhány szendvicset. Mikor a hűtőhöz fordultam, hogy kivegyek egy doboz tejet, hirtelen megszédültem. Meg kellett kapaszkodnom a konyhaszekrény sarkában, különben biztos, hogy összeestem volna. Halkan nyögdécselve felegyenesedtem és néhány mély lélegzetvétel után megpróbáltam úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Talán még épp időben léptem vissza az asztalhoz, mivel a következő pillanatban megjelent Ashley.
- Jó reggelt! - köszönt álmos fejjel, mindössze egy pizsamában.
- Neked is! - köszöntem vissza, majd letettem a tálcákat az asztalra.
- Történt valami? Vagy.. talán vendéget vársz? Ha zavarok akkor csak szólj és már itt sem vagyok.. - fordult volna vissza a szobájába, de gyorsan megállítottam.
- Várj! - léptem elé hirtelen, mire szembe fordult velem - Az igazat megvallva arra gondoltam, hogy.. együtt.. reggelizhetnénk.
Pislogott egy párat, biztos voltam benne, hogy azt hiszi félrehall, de aztán mintha leesett volna neki, hogy komolyan ezt mondtam neki és hogy én mondtam ezt neki, értetlenül csak ennyit kérdezett.
- Biztos, hogy jó ötlet ez?
- Nézd.. tudom, hogy az utóbbi időben sokat veszekedtünk. - sóhajtottam - De mi lenne, ha megpróbálnánk végre normális emberek módjára viselkedni egymással?
- Támogatom az ötletet. - mosolyodott el váratlanul - Már én is soknak tartottam, ami az utóbbi időben köztünk zajlott.. köthetnénk akár fegyverszünetet is, nem? - ajánlotta fel, kinyújtva felém a kezét. Pár pillanatig haboztam, de végül egy széles mosollyal az arcomon határozottan megráztam a kezét. Talán túl sokáig haboztam vagy csak elbambultam.. nem tudom, mivel néhány pillanattal később még mindig azt láttam, hogy egymás kezét fogjuk és mélyen egymás tekintetét fürkésszük. Aztán mintha csak belénk csapott volna az áram, egyszerre ugrottunk hátra, ezzel megszakítva a köztünk lévő kapcsolatot.
- Öhm.. szóóvaal.. - nyújtottam el a magánhangzókat és az asztalhoz szökdeltem - Mit kérsz? Pirítóst vagy müzlit?
- Lehet mindkettőt? - kérdezte nevetve és helyet foglalt velem szemben.
Miközben megreggeliztünk, életemben először úgy éreztem végre minden rendben van körülöttem. Van egy nagyszerű állásom, szerető barátaim és itt ez a pasi aki még magam sem tudom milyen érzéseket vált ki belőlem, de végre sínen van a kapcsolatunk. Talán még barátok is lehetünk később. Olyan.. olyan jó így. Olyan kerek minden!
Miután jól laktunk, gyorsan összeszedtem a tányérokat és a mosogatóba rakva őket neki láttam az elmosásuknak. Lehajoltam, hogy kivegyem az alsó szekrényből a mosogatószert, ám amikor felegyenesedtem hirtelen újra megszédültem, ezúttal azonban már sokkal erősebb volt és eltartott egy ideig, míg kitisztult a látásom. Legnagyobb sajnálatomra Ashley pont látta a jelenetet, egy pillanat se telt bele és máris mögöttem termett.
- Amber, minden rendben? - karolta át a derekam.
- Igen, persze csak túl gyorsan álltam fel! - léptem el a közeléből és még mindig a pultba kapaszkodva eloldalaztam egy pár lépésnyire. - Minden rendben.
- Biztos? Sápadtnak tűnsz. Nem lehet, hogy..
- Nem! Ashley tényleg minden rendben. - vágtam a szavába ingerülten, majd nyeltem egyet és halkabban így szóltam - Rendes tőled, hogy segíteni akarsz, de jól vagyok.
A következő pillanatban, mielőtt még valami nagyobb probléma történhetett volna, váratlanul megszólalt a csöngő. Gyorsan megkerültem Ashleyt és a bejárathoz siettem. Mikor kinyitottam az ajtót, Mike széles mosolyával találtam szembe magam.
- Szép jó reggelt Amber! - lépett be a nappaliba, majd ahogy összetalálkozott tekintetük Ashleyvel, neki már kevésbé udvariasabban köszönt - Hello.
- Mi szél hozott Mike? Tán valami gondod van, hogy megint a lakásán kell felkeresned Ambert? - jött ki a konyhából és szorosan összefűzte karjait maga előtt. Akaratlanul is megakadt a pillantásom izmos karjain és máris egy számomra teljesen idegen érzés futott végig a mellkasomtól egészen a hasamig. Ez máskor is előfordult már vagy csak én nem vettem észre?
- Öhm.. srácok! Mielőtt megint egymásnak esnétek.. Mike megtennéd, hogy bejössz velem a szobámba? - ragadtam karon a főnököm és bevonszolva magam után az ajtóban még visszanéztem Ashre és egy olyan "Maradj nyugton, vagy kicsinállak" nézéssel leintettem őt. - Szóval, miért jöttél?
- Az a helyzet, hogy változás ugrott be és egy héttel előrébb hozták a konferenciát. - mondta ki kertelés nélkül.
- Tessék?! - kiáltottam fel teljesen ledermedve - Az nem lehet! Nagyon kevés idő maradt arra, hogy elkészüljek.. nem tudsz tenni ellene valamit? Kérlek.. csinálj valamit, akármit!
- Nagyon sajnálom, de állítólag az egyik alelnöknek kórházba kell mennie a konferencia után és később már nem tudta volna megoldani.. - sóhajtott gondterhelten.
- Akkor ez azt jelenti, hogy a jövőhéten megtartják a konferenciát?
- Tényleg sajnálom. De biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz és mindent megfogsz tudni oldani! - simított végig a karomon, majd hirtelen magához szorított. Meglepett ez a reakciója, de mivel mást nem tudtam csinálni fél karommal viszonoztam az ölelését. - Bocs, hogy ilyen gyorsan, de mennem kell, hogy elintézzem a többi tennivalóimat is.. - mondta zavartan, majd szokásához híven megigazította a zakóját és kiment a nappaliba.
Ashley még mindig kint volt, mintha csak ránk várt volna. Amint meglátta, hogy nyílik a szobám ajtaja felpattant a kanapéról és Mikehoz lépett.
- Figyelj csak haver.. akartam már kérdezni, hogy tulajdonképpen miért is nem tudsz telefonálni mielőtt idejössz? - hunyorított rá minden idegszálával a válaszra összpontosítva.
- Nem hinném, hogy ez rád tartozik.. haver.
- Na várj csak.. - emelte fel figyelmeztetően egyik kezét - Ez nem ilyen egyszerű.
- Már miért ne lenne az?
- Abba nem gondoltál bele, hogy Ambernek magánélete is van? Nem mellesleg nekem is.. Mi van, ha épp akkor toppansz be, amikor ő fürdik vagy törülközőben esetleg pizsamában van? Annyi tisztesség sincs benned, hogy az ilyenekre odafigyelj?!
- Bocs de nekem erre nincs időm.. - lökte félre a vállánál fogva Asht Mike, és elindult a kijárat felé.
- Tudod kit lökdöss hülye paraszt! - rántotta vissza őt a gallérjánál fogva Ash.
Éreztem, ahogy arcomat elönti a forróság és mérhetetlen harag gyulladt bennem. Miért kell mindig ezt csinálnia?! Mindig mindent tönkretesz.. Sietős léptekkel eléjük léptem és minden erőmet összeszedve egy nagyot löktem Ashleyn.
- Mi a francot képzelsz te magadról?! Mike a főnököm!! Vedd már észre mennyire nevetséges vagy.. - ráztam hitetlenül a fejem és közben megvetően a szemeibe néztem.
- Hogy én?! Te vedd már észre, hogy ez az állat mit művel! Nem tűnt fel neked, hogy mit akar?
- Istenem Ashley te képzelődsz!
- Ha nem gond, akkor én most megyek. Ezt majd ti lerendezitek egymás közt.. - szólalt meg Mike, ezzel visszahozva minket a jelenbe.
- Várj, ez még nincs elintézve.. - lépett az ajtó elé Ash.
- De igenis elvan intézve! - löktem félre és elé álltam, hogy Mike szabadon kimehessen.
- Akkor jövőhéten.. viszlát addig is - bólintott, majd mintha itt se lett volna elment.
Dühös voltam. Nagyon nagyon dühös. A nappaliban fel alá járkáltam és minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne kaparjam ki a szemét ennek a drága basszerosnak.
- Ashley miért kell mindig ezt csinálnod?! Miért kell mindig mindent tönkretenned?! - üvöltöttem az arcába.
- Szerintem itt mindenki számára elég világos, hogy ennek a majomnak mi a célja, csupán te vagy olyan vak, hogy ezt nem veszed észre.. - mondta higgadtan.
- És neked ehhez ugyan mi a franc közöd van? Egyáltalán mit érdekel téged az én magánéletem?! Pont most beszéltük meg, hogy normális emberek módjára fogunk viselkedni..
- És szerinted egy normális ember nem figyelmeztetné a barátját, ha látná hogy kelepcébe csalják?! - vágott vissza ingerülten, mire összeszorítottam az ajkaimat és hagytam, hogy a könnyek mardossák a szemeimet.
- Tudod mit? Menj a pokolba a fegyverszüneteddel.. - suttogtam érthetően, majd hátat fordítva neki beviharzottam a szobámba, és kulcsra zárva az ajtót ki sem jöttem onnan.

2015. március 6., péntek

* Chapter 15 - Elment az eszem..

Drága olvasóim!
Kisebb késéssel de meghoztam a folytatást. Remélem benneteket is legalább annyira összezavar a rész, mint Ambert, aki képtelen dűlőre jutni magával kapcsolatban. Hogy miért? Perceken belül megtudjátok. Egy gonosz csavart rejtettem el a szálakban, remélem rájöttök mi az és még annál is jobban remélem, hogy tetszeni fog a rész. Izgatottan várom a véleményeiteket!
Jó olvasást mindenkinek! :)
----------------------------------------

Fél órával később már egy kávézóban beszélgettek, ez idő alatt pedig Ashley mindent elmesélt Jeffnek az Amberrel kialakult kapcsolatáról. A találkozásuk pillanatától egészen a jelen helyzetig.
Egy csendes kis helyen foglaltak helyet, egészen pontosan a kávézó hátsó sarkában, ahova csupán egy kevés napfény szűrődött be, Ashley számára azonban így volt a legmegfelelőbb. Nem szeretett volna az emberek középpontjába kerülni, igyekezett minél jobban beleolvadni a tömegbe. 
- Szóval.. lássuk csak jól értem-e.. - támaszkodott mindkét könyökével az asztalra Jeff és barátja szemeibe nézve folytatta - Volt egy konfliktusotok és azóta ki nem állhatjátok egymást. Szemét voltál vele, a hátad közepére nem kívántad őt.. és most mégis itt vagy, hogy segíts neki. Mond mire jó ez az egész?
- Nézd haver, ez nem olyan egyszerű. - sóhajtott tanácstalanul - Azért jöttem ide, mert beakarom bizonyítani Ambernek, nem vagyok olyan rossz ember, mint amilyennek gondol. Szeretném, ha megbízna bennem..
- És gondolod, hogy ezt úgy fogod elérni, hogy közben lopsz, hazudsz és őt is átvered. Újra és újra?
- Hibáztam, tudom. Elloptam a jegyet Jake-től, elhitettem Amberrel, hogy nincs szállásom.. de most őszintén te mit tettél volna a helyemben? - hadarta, majd idegesen a csészébe ejtette a kanalat, minek következtében az hangosan megcsörrent - Akármit csinálok az rosszul sül el. Igyekszem összebarátkozni vele, de ő sem könnyíti meg a helyzetem azzal, hogy folyamatosan ellenséges velem.
- Miért akarsz megfelelni neki? - kérdezte hirtelen Jeff - Nézd.. én tudom, hogy min mentél keresztül. Tudom, hogy Lia mit tett veled.. de azt is pontosan tudom, hogy nem mindenki olyan mint Ő volt. Ne csak a rosszat lásd meg az emberekben. Próbálj meg nyitottabb lenni és hidd el, hogy ha nem zárkózol el előle, minden jóra fordul. - mosolygott rá biztatóan.
- Én.. én nem tudom Jeff. Félek, hogy valamit újra elrontok.
- Ha többé nem hazudsz neki és kicsit barátságosabb leszel vele, nem fogod elrontani. - nevetett fel Jeff, közben hitetlenül a fejét rázta - Hisz nézd csak meg mi történt eddig. Folyamatosan veszekedtetek, egyikőtök sem engedett és mindig rossz vége lett a dolgoknak. Mindkettőtöknek van egy titka, ami szemmel láthatóan megakadályoz benneteket abban, hogy nyissatok egymás felé. Miért nem beszélitek meg egymással?
- Elment az eszed?! - kiáltott fel meglepetten.
- Öntsetek tiszta vizet a pohárba és majd meglátjátok, hogy mi sül ki belőle.
- Hát ja.. majd meglátjuk..
- Viszont, ha nem haragszol haver.. - állt fel az asztaltól - Nekem most már mennem kell. Nagyon örülök, hogy találkoztunk!
- Én is örültem a te fejednek! - pacsizott le vele vigyorogva.
- Aztán sok szerencsét a kiscsajhoz! - kacsintott, és már ki is lépett a kávézó ajtaján.
Ashley miután kifizette a kávékat, felvette a bőrkabátját és a csomagokkal együtt elindult a hotelba. Egész úton csak Jeff szavai jártak a fejében. Megállás nélkül ott visszhangoztak és nem hagyták nyugodni. Lehet, hogy igaza van? Talán csak meg kellene beszélniük egymással a problémáikat? Teljesen bizonytalan volt.. nem tudta, hogy tényleg jó ötlet-e ez.. azt sem tudta, hogy egyáltalán képes lesz-e Ambernek elmondani azt, amit már évek óta rejteget magában. Még soha senkinek nem beszélt erről. Csak Christian tud róla..
Ahogy befordult az utcába, hirtelen eleredt az eső. Tekintetét az ég felé emelve meg volt róla győződve, hogy ez nem véletlen történik. Mindennek oka van, lehet hogy ez egy jel.. egy jel arra, hogy itt az ideje a változásnak.

***

Délután három óra felé járhatott az idő, az eső odakint szakadt és Ashley még mindig sehol. Komolyan tönkre akar tenni engem.. Nem elég, hogy a konferencia egyre gyorsabban közelgett, Ő még arra is képtelen volt, hogy időben meghozza a díszítő elemeket. Hogy a fenébe fogok így elkészülni?!
Fel alá járkáltam a nappaliban. Átmentem a konyhába és ittam egy pohár hideg vizet, majd idegesen vissza dübörögtem az ablakhoz. Félrehúztam a függönyt és onnan figyeltem a várost. Mindenki sietett, esernyővel a fejük felett rohantak a busz után. De Ashleyt még csak véletlenül se láttam sehol.
Aztán a következő pillanatban hirtelen kivágódott a bejárati ajtó. Gyorsan kiszaladtam és mikor megláttam őt a nappali előtt, félig elázott, zilált fejjel.. legszívesebben.. nem is tudom mit csináltam volna vele. Furcsa érzés kerített a hatalmába, ahogy egymás szemébe néztük. Ismeretlen volt ez az érzés.. és mégis annyira.. kellemes.
Néhány pillanatnyi pislogás után azonban magamhoz tértem és újra éreztem az ereimben, hogy mindjárt szétrobbannak a dühtől. Megcsikorgattam a fogaimat és megindultam Ashley felé.
- Te mégis hol a jó büdös francban voltál?!
- Ne haragudj, hogy ilyen későn jöttem.. - pakolta le a szatyrokat a konyhaasztalra - Találkoztam egy barátommal, akit már évek óta nem láttam és beültünk egy kávéra.. aztán csak úgy elszaladt az idő. Tényleg nagyon sajnálom - nézett rám olyan igazán nagyon megbánt szemekkel.
- Öhmm.. hát.. oké. A lényeg, hogy itt vagy! - próbáltam komolyságot erőltetni magamra, de be kell vallanom úgy isten igazán nagyon dögös volt vizes, szél borzolta hajjal. Olyannyira elvette az eszem, hogy kedvem lett volna még jobban összekócolni.
Úristen!  Nekem elment az eszem.. Hogy gondolhatok ilyesmikre, miközben én ki nem állhatom őt? Ezt sürgősen abba kell hagynom! És mi az, hogy magamban veszekedek előtte? Kuss legyen Amber, nem hallod?
- Valami baj van? - lépett elém értetlen arccal.
- Őőőőő semmi.
- Biztos? Nagyon zavartnak tűnsz.. - nézett mélyen a szemeimbe és én ott helyben képes lettem volna rá, hogy beájuljak.
- Igen persze! És ha most nem gond, akkor beviszem a cuccokat a szobámba.. - hadartam és felkaptam a szatyrokat az asztalról, majd meg sem álltam a szobámig.
Bevágtam az ágyra mindent, de még csak eszemben sem volt azokkal foglalkozni. Zavartan az ablakomhoz siettem, kinyitottam az alsó részt és mélyeket lélegeztem.
Összezavarodtam.
Hogy lehet az, hogy zavarba jöttem.. előtte? Mert zavarban voltam, ez nem kérdés. Idegesen a homlokomat dörgöltem és éreztem, hogy kezd egyre jobban beverni az eső. Végül egy mélyet sóhajtottam és miután becsuktam az ablakot, leültem az ágyamra.
Elkezdtem kipakolni a holmikat, sorba raktam mindent.. de aztán feltűnt valami.
Sehol nem találtam szalvétát. Hol a szalvéta?! Nyilván elég nevetségesnek tűnhet külső szemmel nézve, de igenis felháborodtam azon, hogy nem vette meg a szalvétákat. Felpattantam és kiviharzottam egyenesen a konyhába.
- Ashley nem felejtettél el véletlenül valamit?! - álltam meg előtte karba tett kézzel, ő pedig csak értetlenül az asztalra bámult.
- Fuhh.. nem is tudom. Kihagytam volna valamit? - kérdezte most már nekem szegezve pillantásait. Fordítsd már el a fejed! Fordítsd már el! 
Nem tudtam eldönteni magamban, hogy most azért kezdek egyre idegesebb lenni, mert nem vette meg a szalvétákat, vagy pedig azért mert engem nézett. Mi a fene ütött belém? Úgy viselkedek mint egy hisztis liba..
- Nem vettél szalvétát! - kiáltottam olyan hangon, mintha ez lett volna a világ legnagyobb bűne.
- Baszki.. ne haragudj azt tényleg elfelejtettem. - vakarta meg zavartan a tarkóját, közben még mindig engem nézett.
Ekkor azonban elszakadt az utolsó cérnaszál is, ami az idegeimet tartotta egyben.
- Nem hiszem el, hogy egy ilyen apró dolgot sem lehet rád bízni! Nem fogod fel, hogy ha elrontom a munkát, ha nem lesz minden tökéletes a konferencián akkor lőttek az állásomnak?! Nem hiszem el!! - üvöltöttem teli torokból, ezzel teljesen meglepve őt.
- Ne haragudj, ha egyszer az életben elfelejtettem szalvétát venni! - vágott vissza felemelt hanggal.
- Még neked áll feljebb?! Úúúriisteen!! - csaptam az asztalra és gondolkodás nélkül a kabátomhoz rohantam, magamra rángattam és a kulcsokat a zsebembe dugva a kilincsre emeltem a kezem.
- Most meg hova mész?! - jött utánam idegesen.
- Megyek és elintézem azt, amire te képtelen voltál! - néztem a szemeibe és láttam rajta, hogy ezzel egy kicsit megbántottam.. vagy talán csak sértettem az egóját.. de nem is érdekelt. Becipzároztam a kabátom és kinyitottam az ajtót.
- Amber várj! Legalább az esernyőt vidd magaddal! Odakint szakad az eső.. - kiáltott utánam, de én mint aki meg se hallotta, amit mond rohantam előre. Amint kiértem a hotel óriási üvegajtaján rá kellett jönnöm, hogy rossz ötlet volt lejönnöm. Magamra rántva a kapucnimat rohanni kezdtem az utcán és talán jól is jött, hogy zuhogott az eső, hisz így senki nem láthatta, ahogy könnyek záporoznak a szemeimből. Képes voltam egy tetves szalvéta miatt ekkora felhajtást csinálni.. Ez mind nem történt volna meg, ha ő nincs.
- Gyűlöllek Ashley Purdy! - kiáltottam az égre nézve és rohantam tovább elvegyülve a tömegben.

2015. február 8., vasárnap

* Chapter 14 - Régi jó barát

Drága olvasóim!
Megint csak késtem a folytatással, de higgyétek el én sem örülök neki. Magyarázkodni már nem is szeretnék, a lényeg, hogy igyekszem hozni a részeket olyan hamar amennyire csak tudom! Annyit szeretnék mondani, hogy hamarosan elérkezik az egyik kedvenc részem - bár az igaz nagyon sok kedvenc részem van, azt hiszem az lesz az egyik leglegkedvencebb részem.. - úgyhogy nem is akarom húzni az időt.
Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

Ahogy teltek a napok, egyre inkább azt éreztem, hogy nagyon is igaza volt Jake-nek amikor azt tanácsolta, hagyjam az összes vásárlást Ashley-re. Így napközben szinte nem is találkozok vele, és este is csak addig látom, amíg a konyhában elkészítem a kaját. Ő reggel felkel, leveszi a hűtőre akasztott cetlit és egész nap a városban mászkál a különféle dolgok beszerzéséért.
Továbbra is voltak vitáink, azonban most már csakis kizárólag a munkával kapcsolatban. A kettőnk közötti problémát szinte el is felejtettük. Bár ez nem teljesen igaz, azért mégiscsak jó, hogy egy darabig csend és béke van.
Unottan mászkáltam fel alá a konyhában. Időközben megreggeliztem, de ahhoz még túl lusta voltam, hogy felöltözzek, így pizsamában próbáltam elütni azt a kevés időt, ami még hátra volt a meló kezdéséig. Tudom sokan úgy gondolják az otthoni munka sokkal kényelmesebb megoldás, én mégis azon a véleményen vagyok, hogy ha már dolgozok, dolgozzak a saját irodámban a megfelelő berendezésekkel. Mivel ezt a hotelszobát otthonnak nem igazán nevezném, egyszerűen csak helyet foglalok az ágyamon, vagy az asztalnál és a laptomomról dolgozom.
Miután befejeztem a reggelit és lenyeltem az utolsó falatokat, visszasétáltam a szobámhoz. Azonban ahogy elhaladtam Ashley szobája előtt, akaratlanul is megtorpantam a félig nyitva hagyott ajtó előtt. Magamban erősen tépelődtem. Bemenjek, vagy ne?
De végül győzött a kíváncsiságom, így aztán visszafordulva az ajtóból megindultam a sötét szoba felé. Óvatosan kitártam az ajtót, odaléptem a függöny elé és teljesen kihúzva azt, beengedtem a reggeli napfény első sugarait. Ash ágya nem volt bevetve, a lepedő összevissza volt gyűrődve rajta. Első gondolatom az volt, hogy vajon azért mert ennyire sokat forgolódik álmában, vagy pedig azért mert nem tud aludni?
Végül inkább nem is foglalkoztam vele tovább és az íróasztalához léptem. Egy csomó papír hevert szanaszét rajta, jó néhány darab a földre is leesett. Gyorsan összeszedegettem azokat és egy rakásban a többi közé tettem. Aztán megakadt a szemem valamin.
Egy medál volt a sarokba dobva. Rögtön felismertem. Rengeteget láttam Ashley nyakában és már akkor tudtam, hogy az egyik kedvence lehet. Észre sem vettem és a következő pillanatban már a kezemben tartottam a fényesen csillogó ékszert. Egy horgonyt ábrázolt, körülötte vastag kötéllel. Teljesen megfeledkezve magamról úgy csodáltam azt az apró tárgyat, mintha csak egy kincset találtam volna. Bárki látna kívülről, mindenki azt hihetné rólam, hogy örömömet lelem a látványában. Ám a valóság teljesen mást tükröz.
Ahogy ezt a medált nézem, eszembe jut az a karácsonyi ebéd a srácoknál. Akkor is ez volt rajta. Könnyeket csal a szemembe az emlék. Milyen durva és elutasító volt velem.
Csak remélni tudom, hogy egyszer rendbe jönnek köztünk a dolgok..

***

Már legalább a 6. üzletből sétált ki, amikor egy hang a fejében azt mondta "Pihenj!"
Megvolt róla győződve, hogy aki csak meglátja nevetségesnek tartja ezzel a sok szatyorral a kezében, de inkább némán haladt előre a tömegben és igyekezett időben beszerezni minden kelléket, amire Ambernek szüksége van. Bármit megtett, csak veszekednie ne kelljen vele. Nem bírná elviselni, ha még egyszer sírni látná. Épp eleget bántotta már. Pont eleget ahhoz, hogy rájöjjön mennyire ostoba volt és mennyire megbánta már a viselkedését.
Fáradtan ült le egy közelben lévő padra, majd könyökével a térdén megtámaszkodva mélyen elmerült gondolataiban.
Már legalább egy hete nem veszekedtek. Rettentően igyekszik, mindent megtesz csak hogy a kedvében járjon. Bár ebből a lánynak bizonyára semmi nem jön le, ő mégis megpróbálja betartani a szavát és most az egyszer nem hazudni neki. Amikor a hotelszobában sírva fakadt előtte.. tudta akkor túlment minden határon. Soha többé nem szabad átvernie..
- Ashley Purdy? Te jó szagú! Ezer éve nem láttalak! - lépett elé egy hosszú, szőkés barna hajú alak.
- Jeff George? - pillantott fel rá, és szinte azonnal felismerte évek óta nem látott barátját - Haver! Mi történt veled? Úgy eltűntél, mint szar a budiban.. - vállazott le vele és szívből jövő örömmel szorította magához régi jó barátját.
- Tudod hogy van ez.. csajok meg a balhé. Muszáj volt megpattannom LA-ből egy időre. - rántott vállat - Viszont haver.. Te mi az úristent csinálsz itt Chicagoban?! Nem a bandával kellene turnéznod?
- Ez egy hosszú történet.. - sóhajtott nevetve.
- Van időm.. - ült le mellé a padra - Jól érzem, hogy most az egyszer egy lány van a dologban? - kacsintott rá vigyorogva.
- Félreérted. Munkaügyben vagyok itt. - vágta rá szinte azonnal, talán túl gyorsan is - Egy ismerősömnek segítek egy rendezvény megszervezésében.
- Ismerősödnek mi? - vonta fel gyanakodva a szemöldökét - Figyelj csak Ash. Áruld már el, te mikor tettél meg valaha is egy ekkora szívességet bárkinek? LA-ből egészen Chicago-ig utaztál csak azért, hogy segíts valakinek? Na ne etess..
És ekkor Ashleyvel megtörtént az, ami még soha. Szóhoz sem jutott. Rengeteg minden cikázott a gondolataiban, előállhatott volna valamilyen frappáns válasszal, vagy ravasz visszavágással, de nem tudott mondani semmit. Csak azon járt az agya, amit a barátjától hallott, és azon, hogy mennyire igaza van. Azelőtt soha nem tett volna meg ilyet csak úgy bárkiért..
Viszont azt is tudja, hogy Amber nem csak egy akárki. Amber az a lány, akiért érdemes ezt tenni. Főleg azok után, amit tett.
- Az a helyzet, hogy törlesztenem kell egy lánynak.. tahó voltam vele és ezért vagyok itt. - nyögte ki végül nagy nehezen.
- Szóval mégis csak lány van a dologban.. - mosolyodott el Jeff.
- Nem az van amire gondolsz.. Én csak..
- Nyugii haver. Előttem nem kell magyarázkodnod! - emelte fel a kezeit.
Majd egy kis időre elhallgatott, végül barátja kétségbeesett arcára pillantott és ennyit mondott.
- Akárki is legyen az a lány, baromira fontos lehet neked, hogy ennyire megváltoztál..
- Hogy érted azt, hogy megváltoztam? - nézett barátjára értetlenül.
- Hmm.. tudod mit? - állt fel a padról - Gyere igyunk meg egy kávét és addig beszélgessünk!

2014. november 18., kedd

* Chapter 13 - Baráti szívesség

Drága olvasóim!
Amilyen gyorsan csak tudtam meg is hoztam a folytatást! Nagyon köszönöm az előző részhez érkezett visszajelzéseket, sokat jelent nekem, hogy mindig írtok valamit a részekhez. A folytatáshoz csak annyit fűznék hozzá, hogy még én magam sem voltam benne teljesen biztos, hogy így fogom folytatni..

----------------------------------------

A történtek után semmi kedvem nem volt előjönni a szobámból, ezért egész este csak a laptopom előtt ülve dolgoztam. Összeírtam a legfontosabb programokat, eseményeket amiket a konferencia előtt még le kell szerveznem, és szinte teljesen belemerültem a gépelésbe. Aztán gondoltam iszom egy pohár vizet.
Óvatosan kinyitottam az ajtóm. Ashley sehol. Átosontam a konyhába, gyorsan töltöttem magamnak egy pohárral és egy húzásra megittam. Mikor már azt hittem, hogy észrevétlenül vissza tudok menni a hálóba, hirtelen megszólalt a csengő. Ijedtemben majdnem felsikítottam. Erősen a számhoz szorítottam a kezem és egy mély lélegzetvétel után a bejárati ajtóhoz mentem.
- Szia Amber! Remélem nem zavarlak e késői órákban. - vigyorgott rám az én drága főnököm Mike.
- Szia. Öhm nem dehogy! Gyere csak be! - tártam ki előtte az ajtót - Valami gond van? Soha nem szoktál ilyenkor keresni..
- Nem nincs semmi. Minden a legnagyobb rendben megy. - nevetett fel jókedvűen.
- Hát akkor.. minek köszönhetem látogatásod? - kérdeztem bátortalanul.
- Igazából azért vagyok itt, hogy meg.. - kezdett bele, aztán a következő pillanatban Ashley lépett be a nappaliba.
Egy pillanatra megfagyott körülöttünk a levegő. Ashley csak értetlenül ácsorgott az ajtóban, én pedig hol Mike-re, hol erre az idiótára pislogtam, arra várva, hogy végre történjen valami. 
Legnagyobb meglepetésemre közelebb jött hozzánk, és bár vonakodva, de kezet nyújtott Mike-nak.
- Hello, Ashley Purdy.
- Jó estét! Mike Duartes. 
- Áh, szóval te lennél, az a sokat emlegetett nagyfőnök? - kérdezte gúnyosan, majd rám pillantott. Próbáltam nem oda figyelni rá, ezért ahelyett, hogy gyomorszájon vágtam volna, csak idiótán vigyorogtam.
- Te pedig, ha jól sejtem Amber "társa" vagy..
- Az azért egy kicsit túlzás, hogy a társam.. - vágtam közbe udvariasan - Mi csak..
- Egy baráti szívességet teszünk egymásnak. Van valami kifogásod talán? - lépett mellém szúrós tekintettel Ash.
- Fu de rossz kedvében van valaki. - nevetett furcsa grimaszt vágva Mike - Esetleg megzavartam valamit?
- Nem dehogy! Én csak..
- És ha igen? Csak nem zavar? - pimaszkodott továbbra is Ash.
- Már miért zavarna? Amber az alkalmazottam, semmi közöm a magánéletéhez.
- Valóban? Akkor áruld már el kérlek, hogy mi a fenét csinálsz itt nála? Ráadásul este..
- Azt hiszem ehhez neked nincs semmi közöd. Vagy talán te is az alkalmazottam vagy? - vágott vissza meglehetősen flegmán a főnököm.
Kezdtem egyre jobban összezavarodni.
A főnököm és Ashley vitatkozik egymással. Mike azt hiszi, hogy van köztünk valami.. Ashley pedig egy cseppet sem tagadja.. Mi a franc folyik itt?!
- Azt hiszem ebből mára elég is lesz. Mike.. nem tudom, hogy miért jöttél. Ne haragudj a kellemetlenségekért.. de talán jobb lenne, ha máskor..
- Semmi gond Amber. Inkább elmegyek. - indult el az ajtó felé - Úgy érzem a "barátod" nem szívesen lát itt.
- És milyen jól érzed! - kiáltott utána Ash.
- Öhmm.. ő nem a barátom.. - nyögtem zavaromban és gyilkos pillantásokkal az épp elvonuló Ashleyre meredtem.
- Majd később beszélünk! Örültem a szerencsének, Ashley!
- Hát még én! - vigyorgott idétlenül.
- Tényleg nagyon sajnálom.. - nyitottam ki neki az ajtót - Nem tudom mi ütött belé.
- Hagyd csak, nem érdekes. - legyintett - Akkor majd később. Viszlát.
- Szia! - intettem neki, majd becsuktam az ajtót és egy hatalmas megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Ez borzasztóan kínos volt. Még jó, hogy Mike ilyen megértő és.. türelmes.
Idegesen beletúrtam a hajamba és dühödt léptekkel Ashley-hez mentem.
- Te normális vagy?! Szándékosan kiakarsz csinálni? - böktem a mutató ujjam mellkasába - Akadj már le rólam, a rohadt életbe! Miért kell mindenhol ott lenned? Teljesen rám telepszel, figyeled minden léptem, nem hagysz levegőhöz jutni. Mi a franc bajod van? - hadartam neki dühösen.
- Te figyelj Amber.. nem vettél észre ezen a Mike-on valami különöset? - kérdezte figyelmen kívül hagyva az előbbi leszúrásomat.
- Ez most hogy jön ide?
- Minek járkál fel hozzád éjnek évadján? Ellenőrizget? Vagy csak látni akar téged? Csak nem..
- Ezt most hagyd abba, jó? Mike a főnököm. Nincs köztünk semmi. Szigorúan munkakapcsolat. - ráztam hitetlenül a fejem - És egyébként is, ha lenne... SEMMI közöd hozzá! - kiáltottam az arcába.
- Pedig nekem egyáltalán nem ez jött le.. mármint a részéről. - nézett rám komoly arccal.
- Ashley! Most lett elegem.. Tudod mit? Ha annyira segíteni akartál, már tudom is hogy mi lesz a dolgod holnap. Szépen elmész és bevásárolsz mindent, amire csak szükségem van. - tettem karba a kezem.
- Áh.. szóval csicskáztatni fogsz..
- Hogy te mekkora egy paraszt vagy.. - dörzsöltem a homlokom - Miért nem tudunk egyszer, legalább egyetlen egyszer normálisan beszélgetni? - sóhajtottam, és inkább faképnél hagyva őt visszamentem a szobámba. Mielőtt becsuktam az ajtót, még hallottam, hogy utánam kiált.
- Bocs, hogy őszinte vagyok!

2014. november 7., péntek

* Chapter 12 - Használd ki a lehetöséget!

Drága olvasóim!
Sajnálom, hogy már több mint 2 hónapja nem írtam nektek semmit..
Nem is szeretnék most mindenféle kifogásokkal előállni.. egyszerűen csak elveszi minden időmet a suli. Viszont azért van némi jó hírem is! Sikerült megírnom a folytatást, mint láthatjátok is, ez most kivételesen kicsit rövidebb lett, mint az eddigi részek. Többet akartam írni, de végül 2 részre szedtem a dolgokat és a következő részben lesz az, amit a végére hagytam volna. Lassacskán kezdenek egyre izgalmasabbak lenni az események. ;)
Remélem tetszeni fog mindenkinek.
Várom a véleményeiteket!
Jó olvasást! :)

----------------------------------------

Miután valamennyire sikerült megnyugodnom elmentem letusolni. Próbáltam kikapcsolni az agyam és nem foglalkozni vele, de nem igazán jött össze. Megállás nélkül azon gondolkoztam, mennyire naiv és ostoba voltam, hogy hagytam magam újra becsapni. Ashley és az ő ígéretei.. úgy érzem már soha többé nem fogok tudni megbízni benne. És ez - még akkor is hogy ha nem akarom beismerni magamnak - fáj. Nagyon fáj..
Ahogy kijöttem a fürdőből igyekeztem nem összefutni vele, így aztán egyenesen a szobámba mentem, ahol bemásztam az ágyamba és felhívtam Christiant. Miközben kicsöngött szorosan összehúztam magam a paplanon és köröm rágva vártam, hogy meghalljam a hangját.
Aztán végre felvette.
- Amber! Már egy csomószor kerestelek! Miért nem vetted fel? Jól vagy, minden..
- Christian mi a fene történt?! - szakítottam félbe idegesen - Azt ígérted, hogy segítesz és hogy idejössz. De még csak nem is szóltál hogy nem tudsz jönni. És.. mi az hogy Ashley-t küldöd magad helyett?! Ennyit jelent a barátságunk számodra? - kérdeztem remegő hangon.
- Amber.. én erről az egészről nem tudtam. Egész reggel a jegyemet kerestük a srácokkal és csak akkor jöttem rá, hogy mi történt, mikor Ashley szobájában mindent üresen találtunk. Hidd el, nem én akartam így! Soha nem hagynálak cserben! - magyarázta kétségbeesetten.
- Azt akarod mondani, hogy Ashley ellopta tőled a jegyet?
- Igen..
- Vajon miért nem vagyok meglepve rajta? - sóhajtottam fáradtan.
- De ugye nem bántott? Esküszöm, ha csak egy ujjal..
- Nyugi nem történt semmi komoly. Leszámítva, hogy hagytam magam hülyére venni.. újra.
- Ezt hogy érted? Várj kihangosítalak, itt vannak a srácok is.. - hadarta, aztán hallottam ahogy mozgolódnak körülötte, majd egy halk koppanásból arra következtettem, hogy lerakta a mobilt a dohányzó asztalra - Most mondhatod.
- Szia Amber!
- Hogy vagy csajszi? - kiabáltak a telefonba szinte egyszerre.
- Sziasztok! - köszöntem vissza nekik és muszáj volt elmosolyodnom.
- Mesélj, mit művelt már megint ez az állat? - hallottam meg Jake hangját.
- Kihasználta a hiszékenységem és megint jól átvert.. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy talán barátok is lehetünk. Tudjátok.. - fújtam ki az eddig bent tartott levegőm - Mikor megláttam a reptéren.. nagyon megijedtem. Fogalmam se volt róla minek jött és mit akarhat. Aztán.. azt mondta, hogy segíteni akar nekem.
- Micsoda? Hogy ő segíteni? Na persze... - akadt ki Christian.
- Én is ezt gondoltam először. De ahogy ott állt előttem és beszélt.. úgy éreztem, hogy most az egyszer igazat mond. Képzeljétek még a taxit is kifizette helyettem.
- Azta.. tényleg lovagias tett volt.. - fújtatott tovább.
- Jaj már CC! Hagyd, hogy végig mondja. - hallottam meg Andy hangját.
- Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez az egész csak színjáték volt. Azt mondta nincs hova mennie, ezért hagytam hogy feljöjjön hozzám ide a hotelba. Erre.. a recepciós pultnál közli velem a nő, hogy már előre idetelefonált és félre tetetett egy csomagot. Életemben nem csalódtam még ekkorát.. Eltudjátok képzelni mit éreztem akkor? - suttogtam remegő hangon.
- Annyira sajnálom Amber! Holnap az első géppel odamegyek és mindent elintézek..
- Nem.. én sajnálom, hogy az előbb úgy neked estem. Még csak nem is tehettél semmiről én meg.. ne haragudj! - szipogtam.
- Kérlek ne sírj! Holnap minden rendbe jön, oké?
- Várjatok egy kicsit.. - szólalt meg Jake - Azt mondod, hogy Ashley még nálad van?
- Igen.. valahol itt van a lakosztályon.. de nem igazán érdekel merre. Miért?
- Ashley azt mondta, hogy neked akar segíteni.
- Igen, de még mindig nem értem mire akarsz kilyukadni..
- Pedig egyszerű..
- Micsoda? - kérdezte Jinxx.
- Figyelj. Szeretnél mindent visszaadni neki? Szeretnéd, ha megfizetne azért, amit tett?
- Nem tudom Jake.. ez a bosszúállósdi nem az én stílusom.
- Neked nem is kell semmit csinálnod. Majd Ashley elintézi maga.
- Tessék? Ezt nem értem..
- Hagyd, hogy segítsen neked. Hagyj rá minden munkát.
- Mi?! Neked elment az eszed.. - kiáltottam fel - Ashley még egy pizzát sem képes megrendelni, nem hogy egy egész céges rendezvényt összehozni..
- Félreértesz. Úgy értem a fizikai munkát hagyd rá. Tudod.. cipekedés, vásárlás, egyik helyről a másikra szaladgálás. Ezeket oldja meg ő, te pedig csinálod a magad dolgát..
- Mondasz valamit haver. - helyeselt Andy.
- Nem tudom srácok.. nekem ez nem tetszik.. - ellenkezett hevesen CC.
- Nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet lenne Jake.. mi van ha mindent elront? - kérdeztem tanácstalanul - Nem akarom miatta elveszíteni az állásomat is..
- Csak próbáld meg. Légy erős és ne hagyd magad! Használd ki a lehetőséget. Elvégre is ő akart segíteni neked.. ezért ment oda nem? Akkor meg?
- Még átgondolom..
- Ez hülyeség Jake! Honnan tudod, hogy nem csinál valami ostobaságot? Szerintem felejtsük el ezt az egészet. Amber holnap odamegyek és kész. - erősködött Christian.
- CC.. nem futamodhat meg mindig, ha Ash ott van. Nem menekülhet egész életében előle. A sarkára kell állnia és szembe kell szállnia vele. Képes rá!
- Igaza van Christian! - mondtam határozottan - Nem futhatok örökké. Meg kell tanulnom egyedül helytállni. Akár a munkáról, akár az életemről legyen szó.
- Biztos vagy benne?
- Menni fog! Bízz bennem! - válaszoltam magabiztosan.
- Akkor.. jó rendben. Nem megyek sehova, de reggel amint tudlak felhívlak. Oké?
- Persze! Én addig szembesítem a tényekkel Ashley-t.
- Csak okosan csajszi! - nevetett Andy.
- Jók legyetek srácok! Még beszélünk!
- Rendben! Vigyázz magadra! Szia.
- Sziasztok!
Majd kikapcsoltam a telefont és az ágyamra dobva egy mély levegőt vettem. Most már biztos voltam benne. Ashley nem ússza meg szárazon, amit tett. Ha segíteni akart, hát segítsen. De azt garantálom, hogy a munkában nem lesz köszönet. Könyörtelen és határozott leszek. Végre megmutatom neki, milyen is az amikor nem minden alakul úgy, ahogy neki megfelel. Most majd meglátja milyen is vagyok igazából, ha valaki átver és kihasznál.
Készülj Ashley Purdy, mert mindenért megfizetsz!