* Chapter 10 - Egy esélyt adj nekem!

Sziasztok!

Tudom, hogy sokat késtem a résszel és hogy így is csak egy nyúlfarknyi lett, de próbálok mindent úgy összerakni, hogy jól jöjjön ki. Köszönöm az előző részhez érkezett visszajelzéseket, nagyon sokat jelentenek! Remélem tetszeni fog a folytatás, várom a véleményeket!

Jó olvasást! (:

----------------------------------------

- Mit keresel itt? És hol van Christian?!- kérdeztem halálra rémülten.

Nem sok választott el a sírástól, de nem akartam még ezt az örömöt is megadni neki. Erősnek kell látszanom előtte!

- Ahogy látod, CC nem tudott idejönni. Ezért vagyok itt én. Tulajdonképpen helyette jöttem. - dobta le a telepakolt sporttáskáját a földre. Ugye nem gondolta komolyan, hogy itt marad?

- Én.. én ezt nem értem. Megígérte, hogy itt lesz és hogy elhozza a dossziét! - túrtam bele a hajamba.

- Ja igen. Ezt neked hoztam.. - guggolt le a táskájához, majd egy fekete mappát vett ki belőle. Visszacipzározta a táskát és mosolyogva felém nyújtotta. Én csak értetlenül néztem rá.

- Ez micsoda? 

- Christian azt mondta, hogy valami fontos papír, ami neked kell. Nem néztem bele, de mikor a lakásodra mentünk érte, CC csak ennyit mondott róla.

- Te felmentél a lakásomra?! - vettem el tőle, és egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a szám, amint belenéztem és láttam, hogy nem hiányzik semmi.

- Istenem, itt van minden..

- Mondom, hogy nem nyúltam hozzá.. 

- Figyelj. Kösz, hogy elhoztad.. meg minden. De nekem most mennem kell. Jó utat visszafelé! - néztem félve a szemeibe, majd megfordultam és elindultam a kijárat felé.

Nem értettem semmit. Ashley idejött Chicagoba, csak azért hogy odaadja a dossziét nekem? Mi ütött ebbe? Világ életében utált engem. És Christian.. mi a fene történt vele? Most már mindegy is. A lényeg, hogy itt van minden és most már nyugodtan neki láthatok a prezentációnak. Ha túl leszek ezen az egészen, esküszöm elmegyek egy hétre Hawai-ra. 

Eddig nem is figyeltem semmire, de mikor a kijárathoz értem, az ablak tükröződésében észrevettem magam mögött Ashleyt. Mit akar tőlem?

- Még mindig itt vagy? Miért jössz utánam? - álltam meg előtte.

- Nem ismerem a környéket és mivel neked van helyed, ahol megszállhatsz arra gondoltam...

- Mii?! Na neeem! Arról szó sem lehet! - ráztam hevesen a fejem.

- Christian is veled lett volna. Én miért nem mehetek?

- Azért mert te nem ő vagy! Te Ashley vagy. Ashley Purdy, aki egész életében gyűlölt engem! - kiáltottam - Felfogod ezt az egészet?

- Nézd. Ami megtörtént az megtörtént. Felejtsük el a múltat és kezdjünk mindent elölről. - mondta, miközben megigazította vállán a táskáját.

- Mi van? Felejtsük el? Tudod te mennyit ártottál nekem?! Van róla fogalmad?

- Nem én voltam az egyetlen, aki megbántotta a másikat.. - suttogta, mindvégig a padlót nézve.

- Tessék? 

- Te sem voltál túlságosan kedves velem, ha jól emlékszem. - emelte rám pillantását.

- Hogy én? Te.. te teljesen megőrültél! Tudod mit? Menj haza. Semmi szükségünk nincs erre az örökös civakodásra. Jól meg leszek nélküled, hidd el. - indultam el, de ő megint csak utánam jött.

- Nem fogok haza menni. Most biztos nem! - mondta határozottan - Nem ezért jöttem ide.

- Hát akkor miért? Hogy mindenhol belém köthess és újra megalázhass? Kösz én ebből nem kérek! - suttogtam könnybe lábadt szemmel. Azt hiszem ennyit arról, hogy erősnek fogok látszani előtte.

- Azért jöttem, hogy segítsek neked. - szólalt meg pár perc csend után.

Váratlanul ért ez a kijelentése. Döbbenten néztem rá és nem tudtam eldönteni, hogy még mindig csak játszik velem, vagy most az egyszer komolyan beszél. Nem bíztam benne. Egyáltalán nem.

- Pont te? Segíteni akarsz nekem? Na persze..

- Nézd Amber. Tudom, hogy sok ostobaságot tettem veled és hogy megbocsájthatatlan. De hidd el, hogy most őszintén gondolom amit mondtam. Én komolyan segíteni szeretnék neked. Tudom, hogy egyedül vagy itt és, hogy nagy szükséged van valakire. - jött közelebb hozzám.

- De az nem te vagy Ashley. Értsd már meg! Én.. én nem tudok megbízni benned. És bizalom nélkül semmire nem megyek a segítségeddel. - sóhajtottam - Kérlek menj el. Jobb lesz így.

- Csak egy esélyt adj nekem! Bebizonyítom, hogy nincs igazad! Rendben?
- Nem tudom. Nem tudom, hogy hihetek-e neked egyáltalán.. - simítottam végig a homlokomon.
- Ha meg se próbálod, akkor soha nem fogod megtudni.. - lépett még közelebb felém.
Félve a szemeibe néztem, és teljesen mást láttam benne, mint eddig. Elszántságot és határozottságot. Fogalmam se volt róla mit tegyek. Annyira összezavarodtam. Mi van, ha újra becsap? Mi van, ha még többet árt nekem, mint eddig? Helyesen tenném ha... Mi van, ha megbánom? Vajon jól döntök?
- Jó legyen.. - sóhajtottam megadóan - De ha bármi olyat teszel, amit nem kell. Ha csak egy rossz szót szólsz..
- Ígérem, hogy minden rendben lesz! - jelentette ki felemelt fejjel, aztán kezébe vette a táskáját és elindult a kijárat felé - Akkor, megyünk vagy maradunk? - fordult vissza.
- Máris megbántam..  - ráztam meg a fejem, majd követtem őt.