* Chapter 21 - Mindent tudok

Drága olvasóim!

Itt is lenne a folytatás, tudom egy kicsit megkésve, de olyan zsúfoltak a napjaim mostanában és összesen 4 történettel foglalkozom egyhuzamban, szóval kérlek nézzétek el nekem a csúszásokat. Viszont! Gondban vagyok, mivel úgy számoltam, hogy nagyjából még 6-7 fejezet van hátra. Szerintetek mi legyen? Húzzam el 30 fejezetig, vagy pedig tömörítsem le 25 fejezetre? Mivel nem szeretném, hogy a kettő közé essen a befejező rész. Úristen de rossz is erről beszélni.. nem akarom befejezni. Úgy megszerettem Ambert és Ashleyt! >.< 

Na de nem is húzom tovább.. itt a rész, várom mindenki véleményét, ami azt illeti tűkön ülve!

Jó olvasást mindenkinek!

----------------------------------------

Egy héttel később végre elérkezett a várva várt konferencia napja és úgy tűnt a dolgok teljesen jóra fordultak Amber és Ashley között. Csupán két napig tartották bent a lányt és miután kiengedték a kórházból Ashley mindent megtett, hogy mosolyt csaljon az arcára. Bár azt még mindig nem mondta el neki, hogy az Ő segítségével jöhetett létre időben a konferencia, nem mutatta a lány felé, mennyire zavarja Mike nagyképűsködése.

Amber egy órája ment el buzgó izgalommal és Ashley azóta egyedül ücsörgött a hotelban. Lehet, hogy rosszul tette amiért eltitkolta előle az igazságot? Talán el kellett volna mondania, hogy Mike valójában a kisujját se mozdította, mialatt Ő a kórházban volt? Mindez már nem számít. Mike nyilván nem fogja a lány tudtára hozni, hogy mi is történt valójában, és nyilván a saját javára fogja fordítani az egész dolgot. Fáradtan nyújtózott egyet a kanapén, majd felkelt és bement a fürdőbe. A csaphoz lépve megengedte a hideg vizet és leöblítette az arcát, majd a mosdókagylóra támaszkodva a tükörképét kezdte fürkészni. Az elmúlt néhány nap alatt sötét borostát növesztett arcára, mely sokkal jobban kiemelte férfias vonásait. Egy fehér törülközővel megtörölte nedves arcát és visszasétált a nappaliba. Néhány percig még nézelődött, majd gondolt egyet és átment a konyhába, ahol töltött magának egy pohár vizet. Miközben az utolsó cseppig kiitta a pohár tartalmát, hirtelen megszólalt a telefonja. Gyorsan kikapta farmerzsebéből és mikor meglátta a kijelzőn villogó Jake nevet, kicsit bepánikolt.

- Igen tessék? - szólt bele zavarában a készülékbe.

- Szevasz! Elég rég beszéltünk már, nem gondolod? - csattant fel Christian éles hangja a vonal túloldalán. 

- Christian! Öhm.. hát igen.. tulajdonképpen már hívni akartalak.. - makogta teljes kétségbeesésében - Sajnálom, hogy nem tettem meg korábban.. én.. 

- Nyugodj már le! Semmi okod parázni. Amber mindent elmondott. Most hívott nem rég.. - nevetett fel a dobos vidáman.

- Tessék? Ezt.. ezt hogy érted?

- Mindent tudok. És tulajdonképpen azért is hívtalak, mert elakartam mondani a többiek nevében is, hogy büszkék vagyunk Rád! Nagyon megleptél minket és álmomban sem gondoltam volna, hogy amikor elloptad a jegyem.. abból még.. ilyen jó is kisülhet végül.. - mondta őszinte örömmel a hangjában és Ashley köpni-nyelni nem tudott a meglepettségtől.

- Nem értem.. Te most miről beszélsz? Amber kórházba került miattam.. ez minden csak nem jó.. És igen tudom, igazatok volt mindenben és nagyon sajnálom amit tettem, de hidd el, hogy nem áll szándékomban ártani neki. Túlságosan.. fontos nekem és én.. - harapta el hirtelen a mondat végét, mivel rájött, sokkal többet árult el magáról, mint amennyit szándékozott. Halk nevetés szűrődött be a háttérből és Christian sem tartotta magában jókedvét.

- Nyugi.. hamarosan mindent megértesz. Igazán nincs miért aggódnod. Már mindent rendbe hoztál! 

- Hát.. ha te mondod.. - sóhajtott gondterhelten.

- Igen, én mondom. És most le is teszem, ha nem gond mert mennem kell. Csak ügyesen és sok szerencsét! - nevetett még egy utolsót.

- Mi? Mire gondolsz? - kérdezte, de CC meg se várva következő mondatát, már ki is nyomta.

Ashley értetlenül bámult az elsötétült képernyőre és egyre csak pörögtek benne a megválaszolatlan kérdések, amikor hirtelen zörgést hallott a bejárati ajtó felől. Sietve a zsebébe dugta a mobilját és a bejárathoz lépve döbbenten meredt az előtte álló, zilált külsejű, kipirult arcú jövevényre.

***

- Nagyon büszke lehetsz magadra Amber! Nélküled soha nem jöhetett volna létre ez a csodás nap! Fantasztikusan néz ki minden! Azt hiszem a bizottság elnöke nagyon meg lesz elégedve! - hadarta lelkesen Margaret, az épület igazgatóhelyettese. Ajkamba harapva elmosolyodtam és majd kiugrottam a bőrömből örömömben.

- Nagyon köszönöm Margaret! Örülök, hogy munkámmal segíthettem a konferencia menetét. Tulajdonképpen én csak megterveztem a rendezvényt, a létrejöttét a főnökömnek, Mike-nak köszönheti. - mosolyogtam az előttem álló hölgyre, mire az fejcsóválva csendre intett.

- Kedvesem! Mindannyian tudjuk, hogy a Te segítséged nélkül Mike Duartes ma nem tartana ott, ahol. Úgyhogy meg se próbálj szerénykedni előttem, világos? - simított végig a vállamon én pedig helyeslően bólintottam - Úgy. És most ha megbocsájtasz, fogadnom kell a vendégeket.

- Természetesen asszonyom! - azzal Margaret elsétált mellettem és a bejárathoz sietve megigazította magán a ruhát, majd már el is tűnt a tömegben. Zakatoló szívvel kémleltem az óriási aulát, ami már most tömve volt aktatáskás, szűk kosztümös, nyitott zakós emberekkel és még mindig nem tértem magamhoz a boldogságtól. Végre! Végre sikerült! Tettem valamit, amivel segíthettem egy csomó embernek! Mindig is az volt az álmom, hogy valami olyan munkát kaphassak, ami fontos és most hogy megcsináltam.. egyszerűen szóhoz sem jutottam. Azonnal meg kell keresnem Mike-ot!

Izgatottan a tömeget fürkésztem és amikor tekintetem megtalálta azt, akit keresett, egy óriási mosollyal az arcomon elindultam felé. Mike néhány emberrel beszélgetett és amint észrevett engem, illedelmesen elnézést kért és elém sétált. Meg se vártam, hogy megszólaljon. Annyira boldog voltam a sikertől, hogy gondolkozás nélkül a nyakába csimpaszkodtam és szorosan magamhoz öleltem.

- Amber! Hát veled meg mi történt? - nevetett a fülembe, majd eltolt magától és vigyorogva a szemeimet fürkészte.

- Én.. egyszerűen csak boldog vagyok! Boldog és rettentően hálás! Ezt az egészet Neked köszönhetem és ezt soha nem fogom elfelejteni! Mikor kórházba kerültem nagyon megijedtem. Attól féltem, hogy nem tudom időben befejezni az előkészületeket. De Te.. egyetlen szó nélkül a kezedbe vetted az irányítást és pikk-pakk elintéztél mindent! Egy csodálatos ember vagy és én vagyok a legboldogabb ember a földön, hogy olyan főnököm van, mint Te! - mosolyogtam rá csillogó szemmel.
- Nos.. hát igen. Mi más dolga lenne egy főnöknek, ugye? - vakarta meg a tarkóját zavartan, de én nem is tulajdonítottam neki több figyelmet, betudtam annak, hogy csupán zavarba hoztam a lelkesedésemmel.
- Nem kell még valamit elintézni a kezdés előtt? A többiek tudnak már a holnapi partiról?
- Nem, nem. Már minden a helyén van! Szép munkát végeztél Amber.. - simított végig az arcomon, majd hirtelen a derekam köré fonta két karját és vágytól csillogó szemekkel közel hajolt hozzám - Nagyon szép munkát végeztél.. - suttogta és vészesen közelíteni kezdett ajkaimhoz.
- Amber! Amber hát itt vagy! Már mindenütt kerestelek! - ragadott ki főnököm karjai közül Elza, majd visongva a nyakamba ugrott - Istenem! Annyira boldog vagyok, hogy sikerült! Nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg Ashley-nek a segítségét! Komolyan mondom egy hihetetlen alak! - kacarászott vidáman bennem pedig egy pillanatra megállt az ütő. Eltoltam magamtól és értetlenül meredtem az arcára.
- Hogy mit mondtál? - kérdeztem rá az előbb hallottakra. Teljesen összezavarodtam.
- Mondom! Ashley elintézte, hogy időben ideérjen minden, amit megrendeltél és neki köszönhetően, már aznap elkezdhettem a díszítést is! - vigyorgott teli szájjal, én pedig kitágult pupillákkal Mike felé fordultam.
- Ez igaz?!
- Hogyan? Mike nem is mesélte? - nevetett Elza, de még mindig nem esett le neki, hogy ez már nem vicces. Megragadta a jobb karom és újból maga felé fordított - Képzeld! Még az egyik haverját is iderángatta, csak azért, hogy hamarabb elkészüljünk! Meg kell hagyni.. a barátja igazán sármos ember..
- Elza, megtennéd, hogy most magunkra hagysz egy kicsit? - kérdeztem mosolyogva tőle, mire ő megértően bólintott és elsétált a vendégek felé. Egy mély levegőt vettem és a főnökömre néztem. Óriásit csalódtam benne! Képes volt becsapni és.. és elhitetni velem, hogy minden miatta van! Micsoda aljasság.. - Te komolyan képes voltál erre?!
- Nézd Amber.. én elakartam mondani.. de annyira jó volt látni, hogy boldog vagy. Nem akartam elrontani a hangulatot.. - magyarázkodott zsebre dugott kezekkel.
- Mi az, hogy elrontani a hangulatot?! Tudod te mit élt át az az ember miattam? Amióta csak ismerem ki nem állhattam és Ő mégis megtette Értem azt, hogy ide jött és helyre hozta azt, amire Te képtelen lettél volna! Igen! Mert te folyton csak magaddal vagy elfoglalva! Meg se tudtam neki hálálni, hogy elintézte helyettem a munkát, mialatt én kórházban voltam! Felfogod, hogy mit tettél?! - akadtam ki teljesen és megállás nélkül csak zúdítottam és zúdítottam rá a gondolataimat.
- Amber szerintem eltúlzod a dolgot..
- Nem túlzok el semmit. Végeztem veled! Ha vége ennek az egész konferenciának és hazamentünk beadom a felmondásom! Soha többé nem akarlak látni.. - suttogtam neki most már halkabban, mivel az emberek kezdtek érdeklődni a vitatkozásunk iránt.
- Ezt nem teheted meg! - csattant fel idegesen - Nem hagyhatod itt az állásodat egy ilyen senki miatt! Gondolkozz már! Életed munkáját dobod el magadtól..
- Csak most kezdek el gondolkozni igazán.. - villantottam rá dühödt pillantásom - Már sokkal korábban rá kellett volna jönnöm, hogy milyen ember is vagy valójában.. - mondtam rezzenéstelen arccal, majd hátat fordítottam neki és kiviharzottam az épületből. Egyetlen célom volt már csupán, és ebben nem állíthatott meg senki és semmi!

* Chapter 20 - Ash és Jeff a pályán

Drága olvasóim!

Igyekeztem meghozni a folytatást, ami ismét Ashley szemszögéből van. Valamint elkezdtem számolni és nagyjából még 10 fejezet van hátra a történetből, remélem sikerül időben hozni a részeket és nem csúszok heteket vele, mivel a nyáron szeretném befejezni Amber és Ash történetét. A mostani részbe sikerült egy kisebb kavalkádot csempésznem, de remélem tetszeni fog!

Jó olvasást mindenkinek!

----------------------------------------

- Haló? - szólt bele a telefonba mély hangján a szőke férfi - Persze, hallgatlak. Baszki nem mondod? Haver máris indulok! - hadarta sietve és közben magára kapta bőrdzsekijét a fogasról - Ne hülyéskedj, ez alap.. na indulok, csá! - motyogta a kulcsokkal a szájában és közben kinyitotta a bejárati ajtót, majd már el is viharzott.

Másnap reggel Ashley összepakolt néhány cuccot Ambernek, majd megivott egy csésze kávét és felöltözött. Úgy tervezte, hogy délután benéz hozzá, de addig még nagyon sok mindent el kellett intéznie. Be kell mennie Amber irodájába, hogy megbeszélhesse a dolgokat a munkatársaival, és még valahogy el kell juttatnia a díszletet és azt a nagy halom papírmasnit is a konferencia terembe. De ehhez azonban szüksége volt valakire, aki segít neki. Csak egyetlen egy ember volt Chicagoban, akiben megbízott annyira, hogy a segítségét kérje.
Fél órával később már indulásra készen állt, amikor valaki kopogtatott az ajtón. Sietve a bejárathoz ment és mint aki tudja ki keresi, megkönnyebbülten kinyitotta az ajtót.
- Jeff, haver! Jó hogy itt vagy!
- Mondtam hogy bármikor számíthatsz rám.. - ölelte magához félvállal a szőke gitáros, majd aggódva megkérdezte - Hogy van Amber?
- Még nem tért magához, de a doki szerint ez normális az altatók hatása miatt. Délután bemegyek hozzá, de előtte be kell mennem az irodájába. - sóhajtott gondterhelten.
- Segítek amiben csak kell. - fogta meg barátja vállát a szőke.
- Köszönöm! - mosolygott hamiskásan - Van itt a nappaliban egy csomó díszítő elem. Tudod papírmasnik, lampionok meg tudom is én még mi és el kell vinnem Amber egyik munkatársának.
- Értem. Itt parkolok a kocsimmal, majd becuccoljuk oda. - bólintott Jeff, majd Ash-t követve bementek a szatyrokért.
Úton az irodába nem szólalt meg egyikük sem. Jeff az útra koncentrált, Ashley pedig az ablakból bámulta a mellettük elsuhanó várost. Az emberek egymást lökdösve siettek a dolgukra. Egy ruha üzletben fiatal lányok cseverésztek egy kirakatbabán lévő divatos ruháról. A parkban gyerekek kergetőztek egy kutyával, egy szerelmes pár pedig a szökőkútnál fröcskölte egymást. A lány elbújt egy oszlop mögé, mire a fiú a másik oldalról elkapta és a magasba emelve megpörgette. Hangosan nevettek, majd ahogy a fiú letette a lányt az szerelmes pillantásával átölelte barátja nyakát és megcsókolta.
Jeff barátjára pillantva észrevette, hogy nincs minden rendben nála. Nagyon is látszott rajta, hogy valami - vagy talán inkább valaki - aggasztja.
- Amber rendbe fog jönni. Ne gyötörd magad emiatt.. - fordította felé tekintetét és közben balra kanyarodva rátértek a főútra.
- Nem csak erről van szó Jeff.. - sóhajtott fel - Már én magam sem értem ezt az egészet..
- Vedd lazára a dolgot. Ha hazamentek LA-be mindent megbeszéltek majd és sima ügy lesz.
- Jeff, ezt nem lehet csak úgy félvállról venni. Amber.. Ahhjj.. - dörzsölte meg homlokát - Ez a lány teljesen felforgatta az életem. Te mikor láttál engem azelőtt jegyet lopni vagy egy olyan lány után utazni, aki ki nem állhat? - nevetett fel kínjában.
- Jut eszembe! Christian-ék tudják, hogy mi történt Amberrel? - kérdezte hirtelen Jeff.
- Még nem beszéltem velük.. - nyögte elkeseredetten. Előre félt a srácok reakciójától. Biztos volt benne, hogy nem fognak örülni a történteknek és csakis kizárólag őt fogják okolni mindenért. - Az egész az én hibám..
- Na jó.. - morogta Jeff majd a következő kétsávos útnál lehúzódott és leállította a motort - Ezt most azonnal hagyd abba. Ember nézz már magadra! Te nem ilyen voltál. Miért hagyod, hogy az érzelmeid elvegyék a józan eszed?!
- Tessék? Ezzel meg mire akarsz célozni?! - kérdezte indulatosan Ash és közben kicsatolva az övét barátja felé fordult.
- Arra, hogy totálisan beleszerettél ebbe a lányba! - kongott a feszült csöndben a szőke gitáros kiáltása. Ashley megrökönyödve bámult azokba a határozott szemekbe. Szóhoz sem jutott, kellett neki néhány másodperc míg összerakta magában a hallottakat.
- Mi van? Te megőrültél.. - fújtatott idegesen, majd kiszállt a kocsiból és fel alá kezdett sétálni az út mentén. Jeffnek egy perc sem kellett, máris követte barátját.
- Nézd Ashley. Ezen nincs semmi szégyelni való. - lépett közvetlenül elé - Együtt vagytok bezárva egy szállodába már mennyi ideje is? Egy hónapja? Ez teljesen normális.. Azok után amin együtt keresztül mentetek, sokkal jobban megismertétek egymást és rá jöttetek, hogy valójában nem is vagytok olyan nagy ellenségek, mint gondoltátok..
- De Jeff.. én nem lehetek szerelmes belé! Ez.. ez baromság..
- És miért lenne az?!
- Én.. te is tudod, hogy mennyit bántottam. Mellettem nem lehetne boldog.. - túrt bele idegesen a hajába és egy óriásit kiáltott az ég felé emelve fejét.
- Na látod itt kezdődik a baj. - rázta a fejét hitetlenül Jeff - Jobb lenne ha egy kicsit elgondolkoznál és nem csak a kifogásokat keresnéd, arról nem is beszélve hogy egyszer végre elfelejthetnéd azt a sok rosszat ami a múltban történt veled. Amber egy rendes lány, aki igenis megérdemli a szerelmet. - vette halkabbra a szavait - Jobban tennéd, ha egyszer az életben megpróbálnál újra boldog lenni... ahelyett, hogy mindenkit eltaszítasz magad mellől.. - vágta oda neki, és pontosan tudta, ezzel célba talált nála.
Néhány perccel később mindketten visszaültek a kocsiba és meg sem álltak az irodáig. Ashley nem válaszolt arra, amit barátja a képébe vágott, mert legbelül tudta, hogy igaza van. Csak még magának sem merte bevallani. Hiszen.. hogy is remélhetné, hogy azok után amit tett, Amber viszont szeretheti..
Miután az összes csomagot kivették a hátsó ülésről, nagy nehézségek árán bejutottak a portára ahol miután elmondták miért jöttek, egy idős ember útba igazította őket. A liftre várva Ashley már nem bírta tovább szó nélkül, ezért muszáj volt valamit mondania.
- Nézd Jeff... Én nem akarok rosszba lenni veled. De te is tudod, hogy milyen nehéz helyzetben vagyok most.. Meg kell értened, hogy.. én nem állhatok Amber elé ezzel az egésszel.. most még nem.. - támaszkodott neki háttal a falnak.
- Én csak jót akarok neked. Arra nem is gondoltál, hogy ez egyszer tévedsz és talán az egyetlen lehetőségedet szalasztod el, hogy  boldog lehess? Tudom ez most nyálasan hangzik, de akkor is.. meg kell próbálnod! - nézett mélyen barátja szemeibe Jeff, de mire az válaszolt volna, a lift ajtaja kinyílt, így ennyivel lezárva a beszélgetést beszálltak és felmentek a 4. emeletre.

***

1 órával később már a kórház felé tartottak. Ashley sokkal nyugodtabb volt, mint korábban, ugyanis Elza, Amber egyik munkatársa megbeszélte vele, hogy a héten mindent eltudnak intézni. A lány nagyon hálás volt neki, amiért bevitték a díszeket, így a munkát már egyedül is eltudta kezdeni. Ash megígérte neki, hogy másnap bemegy és segít neki elkészülni mindennel. Nagyon fontos volt neki, hogy sikerüljön a konferencia, Amber boldogsága pedig még annál is fontosabb volt.
Idegesen loholt a kórház folyosóján, nyomában Jeff-el, aki szándékosan lemaradt tőle. Ahogy a 204-es szobához értek Ashley egy aggódó pillantást vetett barátjára, aki bátorítóan rámosolygott és az ajtó felé bökött fejével. Mély levegőt vett, majd kezével a kilincshez nyúlt és óvatosan benyitott.
Odabent szinte semmi nem változott, csupán a függönyöket húzták össze, hogy a nap ne süssön olyan erősen a lány ágyára. Egy széket húzott az ágy mellé és halkan leülve Amber arcát fürkészte. Most már sokkal jobban nézett ki, az arca sem volt olyan sápadt. Mintha egy kis szín is kiült volna piros, telt ajkaira. Mélyet sóhajtva kezei közé fogta az apró, de most már sokkal melegebb ujjakat, mire Amber mellkasa hirtelen megemelkedett, majd lassan vissza süppedt eredeti állapotába. Ashley kezével óvatosan kisöpörte a lány arcába lógó hajtincseket, és nem bírta megállni, így finoman végig simított annak puha, selymes bőrén.
Egy kis idő elteltével Ashley akaratlanul is az ágy szélére hajtotta fejét, és még mindig a lány kezét szorongatva lassan álomba szenderedett. Álmában egy gyönyörű arcot látott maga előtt. Őt nézte, majd egy széles mosollyal ajándékozva őt, szerető karjaiba zárta. Halk szavakat suttogott a fülébe, közben az arcát cirógatta. Ujjai finoman a hajába túrtak, ajkait óvatosan a füléhez érintette.
Miközben a lány a hajába túrt, érintései egyre valóságosabbaknak tűntek és már a szavakat is egyre tisztábban, egyre érthetőbbnek, közelibbnek hallotta. A következő pillanatban hirtelen kipattantak a szemei és meglepetten Amber felé fordította a fejét. Széles mosollyal az arcán őt nézte és bal kezével a haját cirógatta.
- Szia.. - suttogta rekedt hangján.
- Szia! - mosolygott rá csillogó szemekkel - Annyira örülök, hogy felébredtél.. aggódtam érted - mondta az utolsó szavakat alig hallgatóan, de a lány még így is meghallotta. Szívből jövő mosollyal az arcán megpróbálta feljebb tornázni magát az ágyon. Kicsit megszédült, amitől önkéntelenül is felnyögött. Ashley ijedten a karját nyújtotta felé, de ő csak egy bosszankodó mosollyal eltolta azt maga elől.
- Jól vagyok, semmi baj. Viszont te nyúzottnak látszol. Mióta vagy itt? - kérdezte és finoman tenyerébe simította Ashley arcát. Egyiküknek sem tűnt fel, milyen közvetlen módon viseltettek egymás iránt.
- Nem tudom.. talán pár órája. - sóhajtott fáradtan - Bent voltam az irodában és egy kicsit elfáradtam..
- A konferencia! - kiáltott fel kétségbeesetten a lány - Haza kell mennem! Még el kell intéznem egy csomó mindent.. Istenem teljesen elfelejtettem.. - kapta le magáról a takarót és már ugrott is volna le az ágyról, amikor két határozott kar szorításában találta magát.
- Ne izgulj! Minden a legnagyobb rendben halad.. - mosolygott rá.
- Tessék? De.. az hogy lehet? Mike mit mondott?
- Nagyon megértő volt és azt mondta, hogy ha néhány napot kiveszel, akkor is időben lesznek. Mindent a kezében tart.. - mondta magabiztosan, és arról el is feledkezett, hogy a lány tudtára hozza, ez mind neki köszönhető - Most jobb, ha még egy kicsit pihensz. Feküdj vissza.. nem szeretném, ha megerőltetnéd magad - mondta lágy hangon, majd betakarta a lányt és egy apró csókot lehelt homlokára.
- Köszönöm Ashley.. - suttogta a lány, majd egy kis idő elteltével újra elaludt.

* Chapter 19 - Szívdobbanás

Drága olvasóim!

Meg is hoztam a folytatást. Remélem kellőképp kiizgultátok magatokat az előző részek miatt. Sikerült mindenkinek? Helyes, mert a továbbiakban csak tovább fokozzuk a hangulatot.  Néhány részen keresztül Ashley szemszögéből fogjátok olvasni a részeket. Várom továbbra is a véleményeiteket!

Jó olvasást mindenkinek! :) 

----------------------------------------

Orvosok jönnek mennek, de már órák óta senki nem mond semmit. Mi a fene tart ilyen sokáig? Ashley már vagy a harmadik kávéját itta meg, de lelkiállapotán semmit sem segített. Olyan gyorsan történt minden. Amikor Amber felállt, hirtelen megszédült és megpróbált az ajtónak támaszkodni, de már túl késő volt. Abban a pillanatban, ahogy belépett a nappaliba összecsuklott a lába és eszméletlenül a padlóra zuhant. 

Annyira megijesztette, hiába rázogatta, hiába szólongatta, nem reagált semmit. Így aztán azonnal kihívta a mentőket, akik már legalább 3 órája behozták a központi sürgősségire, de még mindig nem tud semmit a lányról. Fél, rettenetesen aggódik érte. Mi lesz, ha valami komolyabb baja van? Csak úgy véletlenül nem ájul el senki.. 

- A rohadt életbe, hogy senki nem képes mondani valamit.. - rúgta föl a mellette lévő kukát, majd erőt véve magán a recepciós pulthoz lépett és megszólította az egyik nővért - Elnézést!

- Parancsoljon, miben segíthetek? - mosolygott rá kedvesen a fehér köpenyes nő.

- Amber Roth, egy 26 éves barna hajú lány. Nagyjából 3 órája hozták be mentővel. Lehet már tudni valamit az állapotáról? - kérdezte az ujjait tördelve.

- Máris megnézem - válaszolt a nő és a gépén kezdett kutatni - Igen meg is van, Amber Roth. Eszméletlenül hozták be, még tart a vizsgálata. Dr. Davis, a kezelőorvosa amint végez, bővebb információval tud szolgálni Önnek.
- Értem, köszönöm szépen! - bólintott Ash, majd visszasétált a padokhoz és leült.
Újabb fél óra telt el kínzó lassúsággal, majd az egyik ajtóban hirtelen megjelent egy szemüveges, hosszú köpenyt viselő férfi. A recepciós pulthoz lépve egy mappát adott át a nővérnek, aki Ash felé mutatva valamit magyarázott neki. Az orvos bólintott, majd azzal elindult Ashley felé.
- Üdvözlöm! Dr. Davis vagyok. - nyújtott kezet a férfi, mire Ash felpattant a helyéről és kezet rázott vele - Maga Amber Roth hozzátartozója?
- Ashley Purdy. Igen én a.. - kezdett bele, de elharapta a mondat végét. Most mégis mit mondjon az orvosnak? Ő Ashley Purdy aki éveken keresztül gyötörte a lányt? Vagy azt, hogy egy hazug, aki ellopta a legjobb barátjától a repülőjegyet csak azért hogy a lány után jöjjön? Pár perc hezitálás után végül az orvos fürkésző szemeibe nézett és magabiztosan megszólalt - Amber egyik barátja vagyok.
- Nos Mr. Purdy, a helyzet a következő. Amber jelenleg altatásban van, rákötöttük egy infúziós szerelékre, mivel nagyon legyengült a szervezete. Elképzelhető, hogy az elkövetkező néhány napban mélyen aludni fog.
- Mi? De.. de hát miért? Mi baja? - kérdezte kétségbeesetten.
- Nagyon úgy tűnik, hogy Amber kimerültség miatt egyre rosszabb állapotba került az elmúlt hetek alatt. Nem tud róla, esetleg érhette őt valamilyen stresszhelyzet? Történt vele valami családi tragédia? Ilyen állapotban a legapróbb dolog is meggyötörheti az idegrendszert. - magyarázta türelmesen az orvos és Ashley egyre jobban gyűlölte magát. Csak ő tehet róla, hogy Amber kórházba került. Miatta jutott ide a lány. Miatta! Miatta! Miatta!
- Az igazság az doktor úr, hogy mostanában nagyon sok problémája adódott Ambernek, és sokat idegeskedett a munkája miatt is.. lehetséges, hogy ezek miatt.. - suttogta.
- Nos Mr. Purdy igen. Ez mindent megmagyarázna..
- És.. mondja doktor úr.. belehet hozzá menni? - kérdezte a homlokát dörzsölve.
- Most bemehet hozzá, de kérem ne maradjon sokáig. Pihenésre van szüksége. II. emelet 204-es szoba. - bólintott az orvos majd sarkon fordult és már el is ment.
Ashley szinte rohanva elindult a lifthez és alig bírta kivárni, hogy az leérjen. Mikor kinyílt az ajtaja idegesen belépett és már be is nyomta a 2-es gombot. Egy óriási gombóc volt a torkában és úgy érezte szétszakad a mellkasa attól a bűntudattól, ami belülről feszítette.
Kétségbeesetten loholt a folyosón szemével a 204-es szobát keresve és amikor a folyosó végén megtalálta, ijedten megtorpant az ajtó előtt. Mi van, ha valami szörnyűség fogadja odabent? Soha nem fogja megbocsátani magának, hogy idáig fajultak a dolgok.
Végül óvatosan lenyomta a kilincset és belépett a szobába.
Arra számított, hogy odabent mindenféle csövek és pittyegő gépek fogadják, de ehelyett csupán egy apró szoba volt egyetlen ággyal a közepén. A falak halványkékek voltak, éppúgy mint Amber ruhája. Az ágy jobb oldalán egy ablak világította be a csendes szobát, rajta sötétkék kihúzott függönyökkel. Mindössze egy infúziós állvány volt az ágy mellé állítva, melynek zsinórja egyenesen Amber csuklójába vezetett.
Ashley halkan az ágy széléhez húzott egy széket, és leülve a lány mellé, annak apró kezét a tenyere közé fogta. Olyan kicsinek és védtelennek tűnt. Mélyen aludt, a mellkasa egyenletesen emelkedett le-föl. Az arca nagyon sápadt volt, szinte már hófehér.
- Annyira sajnálom Amber.. Bárcsak.. bárcsak visszaforgathatnám az időt. Akkor mindent másképp csinálnék. - sóhajtott behunyt szemmel, majd egy mély levegőt vett és a lányhoz hajolt - Ígérem, hogy ezentúl megváltozom. Nem fogunk veszekedni, nem fogsz bennem többé csalódni. Túlságosan fontos vagy nekem ahhoz, hogy ez még egyszer megtörténhessen. Soha nem hagyom, hogy bajod essen.. soha.

***

Másnap délután Ashley bement Amber munkahelyére, hogy találkozzon Mike-kal. A titkárnő már legalább negyed órája arra kérte, hogy odakint várakozzon, mert megbeszélése van a főnökének. Micsoda egy pojáca. Legszívesebben beverte volna a képét annak a féregnek. De most vissza kell fognia magát Amber miatt. Azért jött, hogy segítsen. Meg kell szervezni a konferenciát és már majdnem minden teljesen készen áll. Az utolsó simításokat kell elvégezni. Annyira nem lehet bonyolult..
A következő pillanatban végre kinyílt az iroda ajtaja és egy vörös ruhát viselő nő lépett ki széles mosollyal az arcán. Néhány mappát tartott a hóna alatt és a mögötte megjelenő alakot bámulta kéjes tekintettel.
- Akkor jövőhéten ahogy megbeszéltük Mr. Duartes.
- Már nagyon várom Ms. Cole! - vigyorgott rá a férfi és egészen a liftig követte a nő mozdulatait, majd ahogy az elment a titkárnőhöz fordult - Mára végeztem Nora. Küldjön haza mindenkit és ha bárki keres nem vagyok elérhető.
- Igen Mr. Duartes. - felelte a nő, majd hirtelen, mintha eszébe jutott volna valami - Oh! Illetve lenne még valami. Az úr Mr. Purdy. Magát keresi.
- Nocsak, nocsak! Kit látnak szemeim. Ashley Purdy személyesen? Miben lehetek a segítségedre? - fordult a gitáros felé.
- Nem kell ez a bájcsevely. Amber miatt jöttem. - állt fel a kanapéról Ashley és a férfi elé lépett - Kórházban van és nincs túl jól. - néhány másodperc hezitálás után Mike-nak leesett, hogy komolyan beszél és szinte azonnal ellágyultak a vonásai. 
- Gyere be. - intett az ajtó felé.
Miután bementek és Mike becsukta az ajtót, Ashley kertelés nélkül belekezdett.
- Szeretném ha tudnád, hogy kizárólag Amber miatt jöttem. A rendezvény megszervezését be kell fejezni és ő most nincs abban az állapotban, hogy ide-oda rohangáljon. - mondta teljes nyugalommal és közben az íróasztalnál lévő szék háttámlájára támaszkodott. Mike csendesen az asztal túloldalára sétált, majd halkan felnevetett magában.
- Azt hiszed, hogy ezzel bevágódhatsz nála? Miért nem gondolkoztál azelőtt, hogy beütött a baj? - vigyorgott gúnyosan - Biztos vagyok benne, hogy közöd van ahhoz, ami Amberrel történt és nem véletlenül került kórházba.
- Nézd. Azt hiszem neked ehhez semmi közöd. Valóban voltak konfliktusaink, de most nem azért vagyok itt, hogy ezt veled megbeszéljem. Te lennél az utolsó ember a földön, akitől segítséget kérnék, de a jelen helyzetben muszáj lesz megtennem, úgyhogy vagy hajlandó leszel együttműködni velem, vagy elintézek mindent egyedül.
- Sok a szöveg Purdy. - foglalt helyet a bőrszékében Mike - Meglehet, hogy odahaza Los Angelesben te vagy a király, de ez itt most nem a Te asztalod. Ezt itt Chicago. Itt te csak egy jöttment senki vagy.. - mondta lassan, taglaltan hogy minden egyes szava érthető legyen, ám ezzel csak még jobban felbosszantotta Ashleyt. Az izmok csak úgy dagadtak a megfeszített karján. Szinte már pattanásig feszült benne az ideg.
- Vigyázz a szádra haver..
- Különben mi lesz? Dühös leszel? Ne feledkezz meg róla, hogy itt csak magadra számíthatsz. Ha bajba kerülsz, nincs senki aki segítsen rajtad..
- Tudod mit? Csinálj amit akarsz. Végeztem veled.. - morogta összeszorított fogakkal, majd lesöpörve az asztal sarkánál lévő ceruzarartót, elsétált az ajtóig.
- Minden jót barátom. - hallatszott Mike nevetése.
Az ajtó hangosan csattant a háta mögött, nem sok kellett hozzá, hogy felrobbanjon. Dühösen félrelökte a titkárnőt, aki nyivákolva leszólta érte, majd még egy adag papírhalmot levert a pultról és beszállt a liftbe. Amber kedvéért még ezt a szemét görényt is képes lett volna elviselni, de ha ő így áll a dolgokhoz, majd elintézi egyedül a rendezvényt. Nincs szüksége ilyen alakok segítségére. Majd ő bebizonyítja a lánynak, hogy mire képes.
De most csakis az a legfontosabb, hogy mielőbb meggyógyuljon.

* Chapter 18 - Az erkély II.

Drága olvasóim!

Egy újabb hétvége egy újabb résszel. Valamint nem utolsó sorban egy vadonatúj külsővel. Mit gondoltok, jó lett a design? Tudom talán nem lett a leghosszabb a rész, viszont annál izgalmasabb. Talán a címből is kapizsgáljátok már, hogy mi fog történni.. de az is lehet hogy nem. Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok a véleményeitekre!

Jó olvasást mindenkinek! :) 

----------------------------------------

Ott ültünk az erkélyen egymással szemben és minden olyan.. békésnek tűnt. Ashley mereven a kezében lévő whiskey-s poharat bámulta, arcán mély megfontoltság látszott, végül vett egy mély levegőt, rám emelte a pillantását és belekezdett a történetébe.
- Néhány évvel ezelőtt ismertem meg őt. A srácokkal minden hétvégén ugyan abba a pub-ba jártunk el szórakozni és Lia felszolgálóként dolgozott ott. Mindig ő hozta ki az italokat és már az első pillanattól fogva úgy éreztem, nem véletlenül találkoztunk. - magyarázta őszinte mosollyal az arcán én pedig egyre furcsábban éreztem magam.. mi a fene ez.. talán.. esküszöm ha nem tudnám, hogy mennyit veszekszünk és ki nem állhatjuk egymást még azt hinném, hogy féltékeny vagyok arra a lányra.. vagy várjunk csak.. Mi a franc?!
- De mi történt köztetek, hogy szétmentetek? - kérdeztem és azt hiszem a hangomból kihallatszott hogy mennyire nem akartam a nyálas részekről tudni..
- Néhány héttel később egy részeg fószer belekötött és a karjánál fogva rángatta őt. Annyira bepipultam rá, hogy ha a srácok nem fognak vissza.. talán ott helyben agyonverem.. - suttogta összeszorított fogakkal. Pontosan láttam a szemeiből sugárzó haragot és gyűlöletet. Minden idegszálával megfeszült és a kezét is ökölbe szorította - Persze a pultos srác azonnal hívta a mentőket és a rendőröket. 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okoztam neki. De a menedzserünk mindent elintézett és megúsztam egy figyelmeztetéssel.. - csukta be a szemeit és egy mély lélegzetet vett.
- Istenem Ashley.. - csúszott ki akaratlanul is az ajkaimon - Én.. nagyon sajnálom..
- Az volt az utolsó eset, hogy bárkivel is verekedésbe kerültem.
Bevallom a hirtelen támadt csönd egy kicsit megrémisztett. Ashley nyakán és karján csak úgy dagadtak az izmok. Mennyi mindent nem tudtam róla.. mennyi mindent kellett eltitkolnia a világ elől. 
- Soha nem hittem volna, hogy..
- Micsodát? - fojtotta belém a szót - Hogy egy agresszív állat vagyok?
- Nem - suttogtam halkan - Hanem, hogy saját magadat is feláldozva kiállsz egy nő mellett.. - amikor kimondtam ezeket a szavakat Ashley hitetlenül a szemembe nézett és ha csak egy pillanatra is de olyasmit láttam az arcán, amit még soha életemben azelőtt. Hálát.
- Néhány héttel az incidens után egyre közelebb kerültem Lia-hoz. - folytatta a mesélést - Aztán végül egy koncert után amikor ünnepeltünk a srácokkal, összejöttünk. Onnantól kezdve megállás nélkül együtt voltunk és én soha nem voltam még olyan boldog mint akkor.. - miután kiitta a pohár teljes tartalmát, vissza tette azt az asztalra és egy rövid ideig elhallgatott. Furcsa érzésem támadt.. úgy éreztem, hogy a verekedés csupán egy villámlás volt, ahhoz a viharhoz képest ami majd ezután jön.
- Ha nem akarsz beszélni róla, nem erőltetem.. - mondtam halkan, de ő mintha meg se hallotta volna folytatta.
- Tudod eleinte tényleg minden rendben ment. De aztán beütött a baj.. és minden a feje tetejére állt. - itt megköszörülte a torkát, feljebb tornázta magát a karszékben és mélyen a szemembe nézett - Lia becsapott.. egyszerűen csak kihasznált.
- Ezt hogy érted? Mi történt? - kérdeztem és közben közelebb ültem hozzá a székemmel.
- Kiderült, hogy a pub-ban.. minden ami történt.. előre megtervezték..
- Tessék?
- Az egészet megrendezték. Még csak nem is szeretett igazán.. csak színjáték volt.. - sóhajtott fájdalmas arckifejezéssel.
- Ezt nem tudom elhinni.. - suttogtam.
- Pedig ez az igazság. Lia csak a pénzemre hajtott és egy cseppet sem érdekelte az, hogy én mit érzek iránta.. - egy nagyot nyelt és úgy folytatta - Lia volt az első lány az életemben, akivel többet akartam mint egy egy éjszakás kaland. Ő pedig egyszerűen csak átgázolt rajtam. Csapdába csalt és utána eldobott magától, mert nem kaphatta meg azt ami kellett neki. Érted ezt? Semmibe vette az érzéseimet.. - mondta egyre halkabban nekem pedig a szívem szakadt meg érte.
Éreztem, hogy a mellkasomból mindjárt kiszakad a szívem, olyan hevesen kalimpált. Mélységesen sajnáltam Ashley-t. Rengeteget szenvedhetett a múltban és a mai napig nem tudta túltenni magát rajta.
Most már értem. Mindent értek. Ezért viselkedett olyan furcsán. Ezért volt olyan zárkózott és otromba. Attól félt, hogy ha közel enged magához én is azt fogom tenni vele, amit Lia. Istenem, hogy milyen ostoba voltam! Miért nem vettem észre, hogy sokkal de sokkal több van a dolgok mögött, mint amennyit képzeltem. Hogy is gondolhattam, hogy azért volt olyan szemét velem, mert gyűlöl engem?
- Szóval akkor.. ez az egész.. ez azt jelenti, hogy Te nem is gyűlölsz engem? - kérdeztem reszketeg.
- Hogy én téged? - fordította felém a tekintetét - Nem Amber, én soha nem gyűlöltelek téged. Tudom csúnyán viselkedtem veled.. de nem gyűlöltelek.. - válaszolta halkan, majd megeresztett felém egy apró, ám annál őszintébb mosolyt.
Hirtelen úgy éreztem forog velem a világ. Rettenetesen félreismertem őt. Olyan goromba voltam vele.. mindig csak veszekedtünk és nem is tudtam, hogy ennyi minden történt vele.
Pár percig csak néztük egymást, aztán Ashley elfordította a fejét és a várost kezdte kémlelni. Annyira tenni akartam valamit.. annyira szerettem volna visszaforgatni az idő kerekét, hogy helyre hozhassam azt a sok rosszat.. annyira nagyon bánom már, hogy szemét voltam vele..
A következő pillanatban finoman a tenyerébe csúsztattam a kezem és összekulcsoltam az ujjainkat. Ő csak meglepetten lepillantott az ölében heverő kezeinkre, majd a karomon végigvezetve tekintetét mélyen a szemembe nézett. Ott abban a pillanatban megbántam minden rosszat, amit valaha is tettem ellene és amit valaha is tettünk egymás ellen. Hibáztunk mind a ketten, nem voltunk elég türelmesek a másikhoz, de úgy érzem ez az egész nincs és nem is történik meg, ha akkor, az első találkozásunkkor kicsit kedvesebb vagyok vele.
- Annyira sajnálom ami történt Ashley.. mindent. Azt ami veled történt. Amit miattam kellett átélned és azt is, hogy olyan hisztis bunkó voltam veled.. nagyon sajnálom. - majd hirtelen kibuggyantak a könnyeim és már nem is tudtam visszatartani őket - Kérlek bocsáss meg nekem..
- Ne, ne.. kérlek ne sírj! - fogta kezei közé az arcom - Te nem tettél semmi rosszat. Nagyon nehéz volt neked akkor és erről nem te tehetsz. Hallod?
- De akkor is lehettem volna sokkal kedvesebb veled..
- Igen, ahogy én is.. de ez már a múlté. Csak felejtsük el az egészet, rendben?
- Szóval, akkor már nem haragszol rám? - kérdeztem szipogva, közben ő pedig letörölte a könnyeimet hüvelykujjával.
- Istenem Amber, dehogy haragszom rád! - sóhajtott egy nagyot, én pedig meg se vártam amit mondani akart, felültem a székben, átkulcsoltam a nyakát és szorosan a mellkasához bújva magamhoz öleltem őt. Pár másodperc hezitálás után ő is szorosan átfonta karjaival a derekam és fejét a nyakamba fúrva viszonozta az ölelésem. Annyira jólesett az érintése. Annyira boldog voltam, hogy nem gyűlölt és istenem olyan hihetetlenül jó illata volt, hogy még a vesém is belebizsergett.
- Azt hiszem most már ideje lenne bemennünk. Hűvös van és nem hiányzik, hogy mind a ketten megfázzunk.. - mosolygott rám, majd elengedte a derekam és a kezemnél fogva felsegített. Hiba volt.
A következő pillanatban, épp csak hogy felálltam, hirtelen annyira megszédültem és olyan erősen forgott velem a világ, hogy már hiába próbáltam megkapaszkodni az erkélyajtóban, bármi amihez hozzáértem kicsúszott a kezemből. Zúgott a fejem, a szívem majd kiugrott a helyéről a mellkasom pedig szinte szétfeszült a nyomástól.
Még halványan láttam, ahogy Ashley utánam kap és valamit kiabált is, de már nem értettem pontosan. Valami hideg a hátamhoz ért és egy erős nyomást éreztem a fejemen, és akkor megtörtént a legrosszabb. Már nem láttam és nem is hallottam semmit. Nem éreztem, nem lélegeztem és legfőképpen nem éltem. Minden elsötétült előttem.

* Chapter 17 - Az erkély

Drága olvasóim!

Meg is hoztam a folytatást. Úgy érzem eddig ez lett talán az egyik leghosszabb rész. Örülök, hogy sikerült ennyit írnom, sokat dolgoztam vele. Remélem megérte és tetszeni fog Nektek. Rettenetesen fontos lenne, hogy kapjak tőletek visszajelzést, szeretném tudni mit gondoltok az események alakulásáról. Itt is lenne a rész. Előre is bocsánat mindenkitől amiért pont a lényegnél fejeztem be, de így fog kijönni a dolog.

Jó olvasást mindenkinek! :)

----------------------------------------

Egész éjjel forgolódtam az ágyban és bárhogy próbáltam, nem tudtam elaludni. Megállás nélkül Ashley körül forogtam a gondolataim. Annyira kiborított.. Néha úgy érzem olyanok vagyunk, mint egy bumeráng. Elindulunk a jó irányba, már kezd helyreállni minden, de a végén mindig ugyanoda lyukadunk ki. Nem tudunk meglenni egymás mellett úgy, hogy legalább egy napig ne veszekednénk. Érzem, hogy az idegeim lassan felmondják a szolgálatot. Ma reggel is azok a váratlan rosszullétek. Az igaz, hogy megfáztam és nem vagyok túl jól.. de akkor is.. ez a helyzet már nem normális. Miért nem tud egy kicsit uralkodni magán? Miért kell a dolgoknak mindig ilyen bonyolultaknak lennie? És.. a fenébe miért van most is annyira melegem?
Fáradtan felsóhajtottam és lerúgtam magamról a takarót. A hátamra fordultam és a plafont kezdtem tanulmányozni. Az ablakból beszűrődő fények árnyjátéka békés táncot járt a csillár körül, míg a félig nyitva hagyott ablakon beszűrődő szellő játékosan hullámzott a selyem függöny alatt. Elszámoltam magamban legalább 100-ig, számoltam báránykákat.. megpróbálkoztam mindennel, de egyszerűen nem jött álom a szememre. Lassan felültem az ágyban és a lábam alá gyűrve a takarót kikászálódtam. Magamra rántottam a köntösöm és halkan kimentem a nappaliba. Síri csönd  volt. Elindultam a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Ahogy elhaladtam a kanapé mellett észrevettem, hogy egy összegyűrt takaró és két párna van félresöpörve rajta. Nem tulajdonítottam neki túl sok figyelmet, levettem a polcról egy poharat és félig megengedtem vízzel. Egy húzásra megittam, majd úgy döntöttem kimegyek az erkélyre, hogy levegőzzek egy kicsit.
Halkan félrehúztam az ajtót és szorosabbra fogva magamon a köntöst a korlát elé léptem. A város békés nyüzsgése megtöltötte a levegőt és a kocsik motorzúgása csak még jobban a magas épületek és bérházak felé vonzotta a tekintetet. Egy mélyet sóhajtva mindkét könyökömmel rátámaszkodtam a korlátra és behunytam a szemem. Olyan békés volt minden.. akkor miért zakatolt ezer meg annyi nyomasztó gondolat bennem?
- Gyönyörű, mi? - szólalt meg egy mély hang a hátam mögött.
Ijedten a hang forrása felé fordultam és csak akkor vettem észre, hogy Ashley az erkély ajtó mellett egy karszékben üldögélt. Távolba meredő tekintete zaklatott lelkiállapotát tükrözte.
- Ashley.. te hogy-hogy.. - nyögdécseltem zavartan.
- Nem tudtam aludni és gondoltam kiülök egy kicsit a friss levegőre - válaszolta majd lassan belekortyolt a kezében lévő whiskeys pohárba - De ahogy látom ezzel nem vagyok egyedül..
- Próbáltam aludni de egyszerűen nem ment.. - sóhajtottam, majd összefontam magam előtt a karom.
- Nem ülsz le mellém? - kérdezte fejével a mellette lévő szék felé bökve - Nem harapok..
- De persze.. miért is ne.. - mosolyodtam el és kényelmesen lehuppantam mellé.
Ezután néhány perc hallgatás következett. Mindketten a város fényeit fürkésztük és még csak véletlenül sem néztünk volna egymásra. Hirtelen egy hideg fuvallat lengte be magát az erkélyre és ezzel máris magamon érezhettem Ashley illatát. Finom tusfürdőjének illata teljesen körülölelt. Egy mélyet szippantva behunytam a szemem és megpróbáltam valami nagyon szép dologra gondolni.
Gondolataimból egy pohár koppanása rázott fel. Mikor kinyitottam a szemem láttam, ahogy Ashley a kis asztalra teszi a poharát. Észrevette, hogy követem a mozdulatait, fürkésző szemei mélyen az enyémekbe fúródtak.
- Figyelj.. - szólaltunk meg egyszerre és muszáj volt elnevetnem magam.
- Folytasd. - haraptam bele ajkaimba.
- Nem, mond csak nyugodtan. - mosolygott rám csillogó szemekkel.
- Köszönöm, hogy együtt reggeliztél velem.. - suttogtam, aztán akaratlanul is eszembe jutott az a jelenet, ami utána történt. Ashley talán megérezhette, hogy min töprengek, mivel a következő pillanatban így szólt.
- Én pedig sajnálom, hogy olyan bunkó voltam. Kicsit túllőttem a célon..
- Nézd.. - sóhajtottam - Én megértem, hogy nem kedveled Mike-ot, de neked is meg kell értened, hogy Ő a főnököm. Nem viselkedhetsz vele így..
- Tudom. Csak egyszerűen.. olyan rossz érzésem van vele kapcsolatban. Amikor pedig a közelemben van.. egyenesen herótom van tőle.. - bökte ki kertelés nélkül, mire halkan felnevettem.
- Hát azt rögtön gondoltam, hogy nem a szíved csücske..
- Kérlek legyél óvatos vele! Lehet, hogy a főnököd, de attól még nem ismerheted minden oldaláról. Rossz előérzetem van vele és nem akarom hogy.. - kezdte, majd hirtelen elharapta a mondat végét.
- Nem akarod hogy.. bántson engem? - fejeztem be helyette.
- Tudom, hogy ez most nevetségesen fog hangzani, hiszen nagyon sokat veszekszünk.. többnyire mindig miattam.. de akkor is egyszerűen.. féltelek. Nem akarom, hogy bajod essen.. - suttogta mélyen a szemeimbe nézve, majd finoman végig simított a jobb karomon.
Meglepett.. sőt egyenesen megdöbbentett ez a kijelentése. Nem akarja, hogy bajom essen.. Mi bajom lehetne? És egyáltalán.. miért viselkedik úgy mint egy barom, amikor valójában ilyen.. kedves?
- Ezt talán korábban is elmondhattad volna.. akkor megúszhattunk volna egy csomó felesleges vitát. - válaszoltam kissé szemrehányóan, de aztán nem bírtam megállni, így mosolyogva folytattam - Nem is tudtam, hogy te ilyen is tudsz lenni..
- Milyen ilyen? - kérdezett vissza nevetve.
- Kedves.
- Szeretek rejtélyesen élni..
Hát igen. Az már az egyszer biztos, hogy rejtélyes egy ember. Kezdetektől fogva azt hittem róla, hogy egy bunkó tahó. Azt hittem, hogy soha nem fog megváltozni.. De.. az is lehet.. mi van akkor, ha mindig is ilyen volt és csak felém mutatta ezt a durva oldalát? Mi van akkor, hogy ha miattam lett ilyen? Az első találkozásunkkor meglehetősen.. durva és elutasító voltam vele. Pedig csak segíteni akart.. Lehet, hogy miattam történt minden?
- Figyelj Ashley.. - szólaltam meg rekedt hangon, már-már kétségbeesetten.
- Hmm? - fordította felém a fejét.
- Ne haragudj, hogy akkor olyan szemét voltam veled. Nagyon bunkó voltam és még csak meg sem érdemelted. Sajnálom.. - sóhajtottam és beletelt egy kis időbe, mire választ kaptam.
- Tudom, hogy nagyon nehéz volt neked akkor és sok mindenen.. sok borzalmas dolgon mentél keresztül. Megértem, hogy úgy viselkedtél, hiszen nem is ismertél és után én sem voltam a legkedvesebb veled. Felejtsük el, rendben? - mosolygott rám megnyugtatóan, és hirtelen késztetést éreztem arra, hogy megismerjem őt. Többet akartam tudni róla.
- Mesélj a te családodról. Milyen volt a gyerekkorod? Mi van a kapcsolataiddal? - soroltam a kérdéseket.
- Kaliforniában nőttem fel egy kis farmon. Korán szétváltunk a családommal, így már a tinédzser koromtól kezdve magamtól kellett boldogulnom az életben. Eredetileg grafikusnak tanultam, nagyon sikeres voltam benne egy ideig. Aztán valahogy belecsöppentem a zene világába, megismerkedtem a srácokkal és így már lassan 6 éve a banda tagja vagyok. - magyarázta türelmesen én pedig mély érdeklődéssel figyeltem őt - A kapcsolataimról nem sok mindent mondhatok. Volt egy lány akivel azt hittem talán komolyabbra is fordulhatnak a dolgok, de végül nem lett belőle semmi..
- Ki volt az a lány és mi történt köztetek? - ragadtam meg a lényeget, bár magam sem értettem miért érdekel Ashley szerelmi élete.
- Lia-nak hívták. Nagyon szép lány volt és az elején minden tök jól alakult. Jól kijöttünk egymással.. - mosolyodott el, aztán halkan felnevetett - Egészen az ujja köré csavart.. de aztán..
- De mi? Mi történt?
- Idővel rájöttem, hogy minden, ami köztünk volt.. csupán színjáték volt.. - sóhajtott komoran.
- Ezt hogy érted? - erősködtem. Egyszerűen muszáj volt megtudnom. Megakartam tudni, hogy mi történt vele.
- Nézd Amber. Erről soha nem beszéltem senkinek.. és nem hiszem, hogy ez most pont téged érdekelne. Nem akarlak ezzel untatni..
- Nem untatsz. - vágtam rá szinte azonnal - Vagyis.. én tényleg nagyon szívesen meghallgatlak. Néha az a legjobb, ha kibeszéled magadból a problémákat.
- Rendben, akkor elmondom mi történt.