* Chapter 21 - Mindent tudok

Drága olvasóim!

Itt is lenne a folytatás, tudom egy kicsit megkésve, de olyan zsúfoltak a napjaim mostanában és összesen 4 történettel foglalkozom egyhuzamban, szóval kérlek nézzétek el nekem a csúszásokat. Viszont! Gondban vagyok, mivel úgy számoltam, hogy nagyjából még 6-7 fejezet van hátra. Szerintetek mi legyen? Húzzam el 30 fejezetig, vagy pedig tömörítsem le 25 fejezetre? Mivel nem szeretném, hogy a kettő közé essen a befejező rész. Úristen de rossz is erről beszélni.. nem akarom befejezni. Úgy megszerettem Ambert és Ashleyt! >.< 

Na de nem is húzom tovább.. itt a rész, várom mindenki véleményét, ami azt illeti tűkön ülve!

Jó olvasást mindenkinek!

----------------------------------------

Egy héttel később végre elérkezett a várva várt konferencia napja és úgy tűnt a dolgok teljesen jóra fordultak Amber és Ashley között. Csupán két napig tartották bent a lányt és miután kiengedték a kórházból Ashley mindent megtett, hogy mosolyt csaljon az arcára. Bár azt még mindig nem mondta el neki, hogy az Ő segítségével jöhetett létre időben a konferencia, nem mutatta a lány felé, mennyire zavarja Mike nagyképűsködése.

Amber egy órája ment el buzgó izgalommal és Ashley azóta egyedül ücsörgött a hotelban. Lehet, hogy rosszul tette amiért eltitkolta előle az igazságot? Talán el kellett volna mondania, hogy Mike valójában a kisujját se mozdította, mialatt Ő a kórházban volt? Mindez már nem számít. Mike nyilván nem fogja a lány tudtára hozni, hogy mi is történt valójában, és nyilván a saját javára fogja fordítani az egész dolgot. Fáradtan nyújtózott egyet a kanapén, majd felkelt és bement a fürdőbe. A csaphoz lépve megengedte a hideg vizet és leöblítette az arcát, majd a mosdókagylóra támaszkodva a tükörképét kezdte fürkészni. Az elmúlt néhány nap alatt sötét borostát növesztett arcára, mely sokkal jobban kiemelte férfias vonásait. Egy fehér törülközővel megtörölte nedves arcát és visszasétált a nappaliba. Néhány percig még nézelődött, majd gondolt egyet és átment a konyhába, ahol töltött magának egy pohár vizet. Miközben az utolsó cseppig kiitta a pohár tartalmát, hirtelen megszólalt a telefonja. Gyorsan kikapta farmerzsebéből és mikor meglátta a kijelzőn villogó Jake nevet, kicsit bepánikolt.

- Igen tessék? - szólt bele zavarában a készülékbe.

- Szevasz! Elég rég beszéltünk már, nem gondolod? - csattant fel Christian éles hangja a vonal túloldalán. 

- Christian! Öhm.. hát igen.. tulajdonképpen már hívni akartalak.. - makogta teljes kétségbeesésében - Sajnálom, hogy nem tettem meg korábban.. én.. 

- Nyugodj már le! Semmi okod parázni. Amber mindent elmondott. Most hívott nem rég.. - nevetett fel a dobos vidáman.

- Tessék? Ezt.. ezt hogy érted?

- Mindent tudok. És tulajdonképpen azért is hívtalak, mert elakartam mondani a többiek nevében is, hogy büszkék vagyunk Rád! Nagyon megleptél minket és álmomban sem gondoltam volna, hogy amikor elloptad a jegyem.. abból még.. ilyen jó is kisülhet végül.. - mondta őszinte örömmel a hangjában és Ashley köpni-nyelni nem tudott a meglepettségtől.

- Nem értem.. Te most miről beszélsz? Amber kórházba került miattam.. ez minden csak nem jó.. És igen tudom, igazatok volt mindenben és nagyon sajnálom amit tettem, de hidd el, hogy nem áll szándékomban ártani neki. Túlságosan.. fontos nekem és én.. - harapta el hirtelen a mondat végét, mivel rájött, sokkal többet árult el magáról, mint amennyit szándékozott. Halk nevetés szűrődött be a háttérből és Christian sem tartotta magában jókedvét.

- Nyugi.. hamarosan mindent megértesz. Igazán nincs miért aggódnod. Már mindent rendbe hoztál! 

- Hát.. ha te mondod.. - sóhajtott gondterhelten.

- Igen, én mondom. És most le is teszem, ha nem gond mert mennem kell. Csak ügyesen és sok szerencsét! - nevetett még egy utolsót.

- Mi? Mire gondolsz? - kérdezte, de CC meg se várva következő mondatát, már ki is nyomta.

Ashley értetlenül bámult az elsötétült képernyőre és egyre csak pörögtek benne a megválaszolatlan kérdések, amikor hirtelen zörgést hallott a bejárati ajtó felől. Sietve a zsebébe dugta a mobilját és a bejárathoz lépve döbbenten meredt az előtte álló, zilált külsejű, kipirult arcú jövevényre.

***

- Nagyon büszke lehetsz magadra Amber! Nélküled soha nem jöhetett volna létre ez a csodás nap! Fantasztikusan néz ki minden! Azt hiszem a bizottság elnöke nagyon meg lesz elégedve! - hadarta lelkesen Margaret, az épület igazgatóhelyettese. Ajkamba harapva elmosolyodtam és majd kiugrottam a bőrömből örömömben.

- Nagyon köszönöm Margaret! Örülök, hogy munkámmal segíthettem a konferencia menetét. Tulajdonképpen én csak megterveztem a rendezvényt, a létrejöttét a főnökömnek, Mike-nak köszönheti. - mosolyogtam az előttem álló hölgyre, mire az fejcsóválva csendre intett.

- Kedvesem! Mindannyian tudjuk, hogy a Te segítséged nélkül Mike Duartes ma nem tartana ott, ahol. Úgyhogy meg se próbálj szerénykedni előttem, világos? - simított végig a vállamon én pedig helyeslően bólintottam - Úgy. És most ha megbocsájtasz, fogadnom kell a vendégeket.

- Természetesen asszonyom! - azzal Margaret elsétált mellettem és a bejárathoz sietve megigazította magán a ruhát, majd már el is tűnt a tömegben. Zakatoló szívvel kémleltem az óriási aulát, ami már most tömve volt aktatáskás, szűk kosztümös, nyitott zakós emberekkel és még mindig nem tértem magamhoz a boldogságtól. Végre! Végre sikerült! Tettem valamit, amivel segíthettem egy csomó embernek! Mindig is az volt az álmom, hogy valami olyan munkát kaphassak, ami fontos és most hogy megcsináltam.. egyszerűen szóhoz sem jutottam. Azonnal meg kell keresnem Mike-ot!

Izgatottan a tömeget fürkésztem és amikor tekintetem megtalálta azt, akit keresett, egy óriási mosollyal az arcomon elindultam felé. Mike néhány emberrel beszélgetett és amint észrevett engem, illedelmesen elnézést kért és elém sétált. Meg se vártam, hogy megszólaljon. Annyira boldog voltam a sikertől, hogy gondolkozás nélkül a nyakába csimpaszkodtam és szorosan magamhoz öleltem.

- Amber! Hát veled meg mi történt? - nevetett a fülembe, majd eltolt magától és vigyorogva a szemeimet fürkészte.

- Én.. egyszerűen csak boldog vagyok! Boldog és rettentően hálás! Ezt az egészet Neked köszönhetem és ezt soha nem fogom elfelejteni! Mikor kórházba kerültem nagyon megijedtem. Attól féltem, hogy nem tudom időben befejezni az előkészületeket. De Te.. egyetlen szó nélkül a kezedbe vetted az irányítást és pikk-pakk elintéztél mindent! Egy csodálatos ember vagy és én vagyok a legboldogabb ember a földön, hogy olyan főnököm van, mint Te! - mosolyogtam rá csillogó szemmel.
- Nos.. hát igen. Mi más dolga lenne egy főnöknek, ugye? - vakarta meg a tarkóját zavartan, de én nem is tulajdonítottam neki több figyelmet, betudtam annak, hogy csupán zavarba hoztam a lelkesedésemmel.
- Nem kell még valamit elintézni a kezdés előtt? A többiek tudnak már a holnapi partiról?
- Nem, nem. Már minden a helyén van! Szép munkát végeztél Amber.. - simított végig az arcomon, majd hirtelen a derekam köré fonta két karját és vágytól csillogó szemekkel közel hajolt hozzám - Nagyon szép munkát végeztél.. - suttogta és vészesen közelíteni kezdett ajkaimhoz.
- Amber! Amber hát itt vagy! Már mindenütt kerestelek! - ragadott ki főnököm karjai közül Elza, majd visongva a nyakamba ugrott - Istenem! Annyira boldog vagyok, hogy sikerült! Nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg Ashley-nek a segítségét! Komolyan mondom egy hihetetlen alak! - kacarászott vidáman bennem pedig egy pillanatra megállt az ütő. Eltoltam magamtól és értetlenül meredtem az arcára.
- Hogy mit mondtál? - kérdeztem rá az előbb hallottakra. Teljesen összezavarodtam.
- Mondom! Ashley elintézte, hogy időben ideérjen minden, amit megrendeltél és neki köszönhetően, már aznap elkezdhettem a díszítést is! - vigyorgott teli szájjal, én pedig kitágult pupillákkal Mike felé fordultam.
- Ez igaz?!
- Hogyan? Mike nem is mesélte? - nevetett Elza, de még mindig nem esett le neki, hogy ez már nem vicces. Megragadta a jobb karom és újból maga felé fordított - Képzeld! Még az egyik haverját is iderángatta, csak azért, hogy hamarabb elkészüljünk! Meg kell hagyni.. a barátja igazán sármos ember..
- Elza, megtennéd, hogy most magunkra hagysz egy kicsit? - kérdeztem mosolyogva tőle, mire ő megértően bólintott és elsétált a vendégek felé. Egy mély levegőt vettem és a főnökömre néztem. Óriásit csalódtam benne! Képes volt becsapni és.. és elhitetni velem, hogy minden miatta van! Micsoda aljasság.. - Te komolyan képes voltál erre?!
- Nézd Amber.. én elakartam mondani.. de annyira jó volt látni, hogy boldog vagy. Nem akartam elrontani a hangulatot.. - magyarázkodott zsebre dugott kezekkel.
- Mi az, hogy elrontani a hangulatot?! Tudod te mit élt át az az ember miattam? Amióta csak ismerem ki nem állhattam és Ő mégis megtette Értem azt, hogy ide jött és helyre hozta azt, amire Te képtelen lettél volna! Igen! Mert te folyton csak magaddal vagy elfoglalva! Meg se tudtam neki hálálni, hogy elintézte helyettem a munkát, mialatt én kórházban voltam! Felfogod, hogy mit tettél?! - akadtam ki teljesen és megállás nélkül csak zúdítottam és zúdítottam rá a gondolataimat.
- Amber szerintem eltúlzod a dolgot..
- Nem túlzok el semmit. Végeztem veled! Ha vége ennek az egész konferenciának és hazamentünk beadom a felmondásom! Soha többé nem akarlak látni.. - suttogtam neki most már halkabban, mivel az emberek kezdtek érdeklődni a vitatkozásunk iránt.
- Ezt nem teheted meg! - csattant fel idegesen - Nem hagyhatod itt az állásodat egy ilyen senki miatt! Gondolkozz már! Életed munkáját dobod el magadtól..
- Csak most kezdek el gondolkozni igazán.. - villantottam rá dühödt pillantásom - Már sokkal korábban rá kellett volna jönnöm, hogy milyen ember is vagy valójában.. - mondtam rezzenéstelen arccal, majd hátat fordítottam neki és kiviharzottam az épületből. Egyetlen célom volt már csupán, és ebben nem állíthatott meg senki és semmi!